Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Megtámadtak egy nőt Szegeden: Sikítani sem tudtam!

Megtámadtak hétfő este egy 25 éves újszegedi lányt Újszegeden. A fiatal nőt ököllel ütötte egyelőre ismeretlen támadója. A lány szerint sem kirabolni, sem megerőszakolni nem akarták.
– Leszálltam a Fülemüle utcán a 71-es buszról tfő este fél 8-kor, a Hargitain elindultam hazafelé. A Pinty utcánál jártam, amikor a sarki boltnál egy fura hangra lettem figyelmes: úgy tűnt, valaki bajban van. Az ABC melletti sötét rész felé indultam, ahogy odaértem, az éreztem, valaki megragadt és nekivág az épület oldalának – mesélte lapunknak az a 25 éves lány, akit tegnap este Újszegeden támadtak meg. Kérte, nevét ne írjuk le, tart az elkövetőtől.

A lány szerint sem kirabolni, sem megerőszakolni nem akarták.
A lány szerint sem kirabolni, sem megerőszakolni nem akarták.

– Elkezdte ütni a fejemet, kézzel-lábbal védekeztem. Pár percig dulakodhattunk, amikor sikerült lágyékon rúgnom, majd a táskával fejbe vágni. Kiszabadultam és elszaladtam – folytatta a nem mindennapi történetét a fiatal lány. Elmondta, felhívta a rendőrséget, a járőrök pár perc alatt kiérkeztek.

 – Visszamentünk a támadás helyszínére, a rendőröknek megmutattam, a vak sötétben semmit sem látni. A kapitányságon meghallgattak, közel egy órát töltöttem bent. Elmondtam, egy körülbelül 180-185 centiméter magas férfi támadott meg, de sem az arcát, sem a ruházatát nem láttam – mesélte a veréstől feldagadt arcú lány. Hozzátette, annyira megrémült a támadástól, hogy még sikítani sem volt ideje. – Nem mondott semmit, csak ütött. Lehet, hogy valaki rám vadászott – mondta a 25 éves lány, akitől a klinikák tfő este látleletet is vettek.

A megvert lány megdöbbent az eseten, elmondta, támadója nem turkált a nadrágjánál, azaz nem akarta megerőszakolni, táskáját sem vette el.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2015. február 16-án 20 óra 35 perckor hívta egy nő Újszegedről és bejelentette, hogy 19 óra 30 perc körüli időben megtámadta valaki a Pinty utcában. Feljelentése szerint a támadó minden előzetes szóváltás nélkül nekilökte a falnak, majd ököllel többször megütötte – közölte kedden reggel a rendőrség. A Szegedi Rendőrkapitányság a sértett feljelentése alapján garázdaság vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményt látta, vagy az elkövetőről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 112-es segélyhívót, vagy a Telefontanú 0680-555-111-es számát (ingyenesen hívható tfőtől csütörtökön 8-16 óra között és pénteken 8-13 óra között).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Úgy láttam, vállalható a cég˝

Az SZKT élére került Kojedzinszky Richárd fordulatot ígér a szolgáltatás minőségében és a cég gazdálkodásában. Tovább olvasom