Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 21. kedd - Konstantin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Megtelt élettel a Sárga

Megtelt élettel a Sárga

Szeged - A csodálatos idő lecsalta a Sárgára a bátrabb szegedieket, a felnőttek motorcsónakokat sólyáztak, a gyererek térdig a hűvös vízben homokvárat építettek. (galéria)

K. A. - 2012.04.29. 14:32
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Nagy volt a forgalom a tápéi téli kikötőben, szombaton és vasárnap egymás után tették vízre a (motor)csónakokat a Betonhajónál. A víz ugyan kicsit habosan, illetve nyárfapihésen fodrozódott, de ez csak kis szépséghibája volt a Tiszának. A nagyobb, hogy a víz még hűvös volt, bár a homokvárat építő apróságok térdig azért belegázoltak, s előbb utóbb minden fürdőbugyi vizes lett.

Megtelt élettel a sárga. Fotó: Kovács András  (képgaléria)

Kinyitott az Öreg Honvéd és a Betonhajó büféje is, az előbbiben megkezdődött a jégkrémszezon, s szombaton késő délutánra a harcsa is kisült. Idén nem jött ki a víz, minden adott tehát egy nagyon jó szezonhoz. Most még pecások és napozók vegyesen foglalták el a partszakaszt, s ebben a vasárnapi erős szél sem nagyon zavarta meg a Sárga homokpadján őket. Ha ügyesen közel mentek a vízhez, nem volt olyan zavaró a homok.

Megtelt élettel a sárga. Fotó: Kovács András  (képgaléria)

A Tisza is megtelt élettel, kajakok, kenuk, motorcsónakok „közlekedtek" fel és alá, mi több, szombaton és vasárnap is feltűnt egy a város felől érkező óriási kirándulóhajó, amely éppen itt, a Maros torkolatánál vette a fordulót.

Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 2. Horton 2012.04.29. 19:32

Mi ma a " laposon " voltunk.
Nagyon jól éreztük magunkat!

Moderálásra küldöm 1. eleonóra 2012.04.29. 16:20

Visszaszokunk a jó öreg Tiszára .Kicsit hideg , kicsit szennyezett de a szegedieké.Ha már mindenhonnan kiűzik a jónépet a drága belépővel és mondvacsinált műszaki problémára hivatkozva.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...