Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Megújult a deszki kórház

A Csongrád megyei önkormányzat finanszírozta a deszki kórház két épületszárnyának újraépítését. Az európai színvonalú tömböt, mely egy év alatt készült el, tegnap adta át Kiss Péter kancelláriaminiszter.
Az újraépített szárnyakkal európai szintű lett a tömb. Fotó: Gyenes Kálmán
Egy év alatt teljesen megújult a deszki kórház kiszolgáló épülettömbje. A bejárat mellett álló két épületszárnyra ma már rá sem lehet ismerni: az életveszélyessé vált tömböt lebontották, helyére pedig a modern kor követelményeinek megfelelő épületeket emeltek. A munkálatok tavaly márciusban kezdődtek meg, február végére pedig el is készült a mintegy 300 millió forintos nagyságrendű beruházás, melyet a Csongrád megyei önkormányzat finanszírozott.

Az új épületszárnyakban ugyanazok a munkaállomások kapnak helyet, mint amelyek a lebontott épületekben is voltak, vagyis a gyógyszertár, a sterilizáló, a porta, a betegfelvétel és a váró, a gazdasági hivatal, valamint az irattár. Mindezeken felül kialakítottak egy négyszobás nővérszállót is, ahol kedvező feltételekkel tudnak otthont biztosítani a szakdolgozóknak.

A Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórházában nem ez volt az utolsó jelentős beruházás. Vélhetően még idén megkezdődik az energiaháztartás korszerűsítése, melynek 130 milliós költségét pályázati támogatásból valósítják meg.

Az új épületszárnyat Kiss Péter kancelláriaminiszter adta át, aki a szalagátvágás előtt úgy fogalmazott: a deszki kórházban a környezet végre összhangba került az ellátás színvonalával. Az ünnepségen jelen volt Simicz József, az Egészségügyi Gyermekvédelmi és Szociális Bizottság elnöke, valamint Ujhelyi István, a település országgyűlési képviselője is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Használt mobilok

Továbbra is vevők a használt mobilokra a szegediek, noha az utóbbi években jelentősen esett az új… Tovább olvasom