Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Megyei intézmények államosítása - a közgyűlés véleménye irreleváns

Utolsó közgyűlésést tartja a Csongrád megyei önkormányzat idén, és ez lesz az utolsó ülésük valódi önkormányzatként is.

A Jobbik kidobná Szabó Bálintot

17.22: A közgyűlésenek vége, a Jobbik képviselői a folyosón elmondják: nem csak egy bukott politikus volt a teremben, szerintük az ex-szocialista Szabó Bálint is az. Felháborítónak tartják, hogy megjelent, hogy szót kért, és kijelentik: legközelebb fizikai erővel fogják eltávolítani a közgyűlésről.
Szerintük a megyei MSZP-s képviselőknek színt kell vallani, hogy közösséget vállalnak-e Szabóval.

A DK örül, hogy nem volt meg a többség

A Demokratikus Koalíció Szegedi Szervezete a közgyűlés után közleményt adott ki. Ebben többek között örömüket fejezik ki, hogy nem volt meg a többség a jövő évi költségvetési koncepcióhoz, vagyis "a képviselők egyelőre nem támogatták kellő számban, hogy feladat- és hatáskör nélküli bábtestületként 65 millió forint közpénzt vegyenek fel a képviselők és a tisztségviselők éves szinten a semmiért."
Kovalcsik Andrea búcsúzik

17.05: A hódmezővásárhelyi tüdőgondozó átadása Hódmezővásárhely önkormányzatának című előterjesztés az utolsó, ezt  megszavazzák. A közgyűlés végén Kovalcsik Andrea leköszönő főjegyző mond búcsúbeszédet. Pezsgőznek.

Pár dolgot még

17.01: Pár dolgot még elmondanánk a végén a Lacival (mármint Toroczkaival - a szerk.) -  fordul a sajtóhoz Tóth Péter.

A DK benézte a közmeghallgatást

16.58:
Szabó Bálint, a DK szóvivője kér szót, de nem kap, mert már vége a közmeghallgatásnak. Amin egyébként senki nem kért szót.

 
22 marad?

Lapunk információi szerint az átadás átvétel után a személyi állomány jelentősen csökken, úgy tudjuk, hogy 22 fő maradhat a jelenlegi 87-ből a megyénél.
Zakar Péter: ezt most tényleg nekem kell megcsinálnom? 

16.56
: A képviselők a jövő évi munkatervről döntenek, Magyar Anna szerint valóban nehéz volt összeállítani, és valószínűleg változtatni kell majd év közben. Az előterjesztésből kiderül, hogy a külügyi feldatok ellátására Zakar Péter van kijelöleve. A megyei közgyűlés alelnöke érdeklődik, hogy ez valóban így van-e, mert korábban ez nem az ő feladata volt. De megcsinálja, ha kell. Nem kell, Magyar Anna magára vállalja.

Mert Ópusztaszer akkor is hazavár

16.51: Tokovics Tamás ügyvezető beszámol a képviselőknek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkról. Nincs kérdés, elfogadják a beszámolót.
- Mindig nagy szeretettel várjuk a megye képviselőit függetlenül attól, hová fogunk tartozni - jelenti ki Tokovics Tamás.

Minek maradnak megyei önkormányzatok?

16.31:
A képviselők nem szavazták meg a 2011-es költségvetés módosítását. Most a 2012-es költségvetési koncepciót tárgyalják, ez lenne a közmeghallgatás témája.
-  Minek maradnak megyei önkormányzatok? Amennyire látom, a következő fél évben semmilyen feladata nem lesz a megyei önkormányzatnak - mondja Bedő Tamás (MSZP). Tóth Péter  szerint fölösleges ragaszkodni a megyének a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft.-ben való tulajdonrészhez. A kft. költségvetése nagyobb, mint a megyéé lesz, ráadásul a haáron túli társszervek is államiak.

A minősített többség végül nincs meg, a költségvetési koncepciót tehát nem szavazzák meg a képviselők.

Szirbik Imre Kossuthot idéz, vagy Deákot

16.19
: Szirbik Imre (MSZP) szerint elfogadhatatlan, hogy az érvényes vagyonrendelettel rendelkező megye nem mondhat véleményt sem a saját vagyonáról." Még azt sem teheti meg a megye, hogy azt mondjuk: nem önként adjuk, elvették tőlünk"- fogalmazott. A képviselő Kossuth Lajost idézte: amiről a nemzet önként mond le, az sosem lesz újra az övé.
(Az idézet valójában Deák Ferenctől származik, és így szól: Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges. - a szerk.)

Magyar Anna értelmezésében egyébként a megállapodás nem elvesz, hanem visszaad. 

16.09: Zárt üléssel folytatják, a Feszty Körkép Alapítvány felügyelő bizottsági tagjáról döntenek. 

Irreleváns a megyei közgyűlés véleménye az átadás-átvételről

16.03
: Magyar Anna ismerteti, hogy Szabó Erika államtitkár levélben közölte: a kormányhivatal és a megyei önkormányzat közötti megállapodás nem igényel közgyűlési döntést. Ezért ezt a napirendi pontot vegyük le a napirendről - mondja Magyar Anna. Toroczkai László: hazaárulással ér fe,l ami történik! Piri József (MSZP): nem volt még napirendről szavazás, így értelmetlen valamit levenni a napirendről. Még.
Végül e nélkül a pont nélkül szavazzák meg a napirendet.

Díjeső

15.48:
Díjízással kezdődik a közgyűlés, a Csongrád Megyéért Emlékérmeket adják át, többek között nekik. Átadják még a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat és a Csongrád Megye Sportjáért Emlékérmeket. Az elnöki dicséretek kiosztása következik.

A Jobbik és a DK szimpatizánsainak is van mondanivalója

15.23:
Közmeghallgatást is tart a testület, a Jobbik és a a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai már készülnek.

Később kezdenek a pénzügyi bizottság miatt

15.22: Magyar Anna bejelentette, hogy a pénzügyi bizottság még ülésezik, ezért nem tudják elkezdeni a 15 órára összehívott közgyűlés ülését. Úgy tudjuk, a bizottság eredetileg fél 2-től ülésezett volna.

Már megint rosszabbul élünk mint négy éve

15.10
: A Demokratikus Koalíció szegedi csoportja is sajtótájékoztatót tartott a közgyűlés előtt. Orosz Gábor azt mondta, 2011 az európai önkéntesség éve volt, Magyarországon viszont az önkényesség éve. Hatványozottabban igaz, hogy rosszabbul élünk mint 4 éve - fogalmazott. Szabó Bálint szerint Magyar Anna, a közgyűlés elnöke bukott politikus.

A Jobbik levette a megye zászlóját a megyeházáról

14.50: Toroczkai László (Jobbik) megyei önkormányzati képviselő "tériszonyát leküzdve" létrára mászott, és levette a megye zászlóját a megyeháza épületéről. Helyére fekete zászlót tett. Elmondta: fogalma sincs, mit fog csinálni januártól a megyei közgyűlés.
Tóth Péter (Jobbik) közölte: zárt ülésen döntenek majd a képviselők az átadás-átvételről, ám ők ebben nem kívánnak részt venni, kijönnek a zárt ülésről.

Döntenek a megyei önkormányzat és a kormányhivatal közötti átadás-átvételről. Kiderül, hogy mit visz az állam, és mi marad a megyénél. Az előterjesztések között titkos mellékletben van leírva, hány embert bocsátanak el.

A közgyűlés ülése előtt egyszerre, egy helyen, de nem együtt a Jobbik és a Demokratikus Koalíció Szegedi Szervezete is sajtótájékoztatót tart.

A közgyűlés 15 órakor kezdődik, az eseményt a delmagyar.hu a helyszínről tudósítja.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. Francois 2011. december 30. 09:00
    „Az élet egy bankett. És a tragédia az, hogy a legtöbb ember éhen hal.:( Közben van olyan önkormányzati kft ahol a gazdaságis nyáron még a vizet is haza viszi a dolgozók elől:D A többiről nem is beszélve..... igaz tanulmányait a Roxfort boszorkány- és varázslóképző szakiskolában végezte.........tanító apu volt a mágus.......”
  • 23. joy 2011. december 30. 06:18
    „Demokratikus centralizmus:
    A k.ormány hatásköre minden, föntartva a demokrácia látszatát.
    Ami Ormányiában zajlik valóban bohóckodás.”
  • 22. egyszegedi 2011. december 30. 04:47
    „Kell egy lejárató kampány a DK-nak Szabó miatt? Valaki nyilatkozzon, mielőtt a lavina elindul.”
  • 21. picipest 2011. december 29. 22:24
    „A külügyi feladatokat Magyar Anna látja el..önként!!!na, ezen röhögtem a legjobban!Az Azori-szigeteken már edzőtáborozott is egyet..hogy lehet még a posztján ez az ember???”
  • 20. Manstein 2011. december 29. 21:30
    „Szerintem meg is szüntethetik a megyei önkormányzatokat, spórolnánk vele némi pénzt, az biztos.”
  • 19. Mignon 2011. december 29. 18:28
    „A baloldal privatizal,
    a jobboldal allamosit...!

    Ez az igazi Hungarikum!”
  • 18. spiler 2011. december 29. 17:45
    „talán egyszer megszünik a TITKOS záradék........lassan kiderülnek a dolgok na és akik mögöttük állnak”
  • 17. lukrecia 2011. december 29. 17:43
    „Emberileg mindenkit sajnálok akinek nincs munkája.
    Társadalmi méretekben gondolkodva, azonnal megszüntetném az összes megyei közgyűlést.
    Na és természetesen további összevonásokat indítanék.”
  • 16. Qllancs 2011. december 29. 17:16
    „Ez a kedves jegyző a fél éves jutalomból bőven pezsgőzhet !
    vajon miért töröltek ????
    csak a + gondolatok jelennek meg ??”
  • 15. Commander-V2 2011. december 29. 17:16
    „Az LMP ide nem ment közmeghallgatni? Milyen érdekes, nekik is csak addig tűnik érdekesnek a közvetlen demokrácia, amíg a Fidesszel együtt Botkát kóstolgathatják. Színház az egész LMP.”
  • 14. Francois 2011. december 29. 17:13
    „T:correct
    Mondta nem mondta, nemvoltunk ott :D Egyébként meg egy szocialista szavában hogy mersz kételkedni! Lehet anno a Marxista Leninista iskolában így adták le a tananyagot! :D Tuti hogy a szociális átszervezéseknél sose tévednek......”
  • 13. correct 2011. december 29. 17:06
    „Te jó Isten!
    Kossuth ilyet nem mondott ,Ezt Deák Ferenc mondta,ráadásul egészen más szövegkörnyezetben.
    Az arcom ég emberek <moderálva>!!!
    "a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése
    mindig nehéz és kétséges." (Deák Ferenc) Amiről viszont nem mond le,
    megmarad. ...

    ,,Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről
    a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és
    kétséges." (Deák Ferenc) Amiről viszont nem mond le, megmarad. Ennek tudatában
    emlékezünk történelmünk egyik legdicsőségesebb eseményére, önrendelkezésünk legutolsó
    kinyilvánítására, az 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere Palotában délután három
    órakor aláírt második bécsi döntésre, 43 492 négyzetkilométernyi észak-erdélyi terület és a
    Székelyföld visszatérésére, az egy évvel későbbi népszámlálás szerint ott élő 1 344 000
    vérünkre, Horthy katonáinak szeptember 5-e és 13-a közötti bevonulására Erdélybe.”
  • 12. online 2011. december 29. 16:58
    „9.Mathiasking. A többi mit fog csinálni?”
  • 11. Francois 2011. december 29. 16:56
    „Hát januártól kezdődik majd a sz...r dobálás egymásra, kevés lesz a jó helyi kapcsolatok, valaki tisztára mosására és a susmosok eltusolására..... :D Alig várom már :D Boldog Új Évet nekik :D”
  • 10. TPZ_00 2011. december 29. 16:33
    „Januártól igaz, hogy megszűnnek a kistelepüléseken a képviselői testületek vagy csak 2014től jön a járás?”
  • 9. Mathiasking 2011. december 29. 16:29
    „Tudtommal a megyei önkormányzattól a dolgozók 10%-át küldik el.”
  • 8. X_Y 2011. december 29. 16:20
    „A kirúgásra esélyesek akik segítséget kértek és kaptak a devizahitel végtörlesztéséhez vagy forinthitelre váltáshoz...”
  • 7. teebee 2011. december 29. 16:10
    „Na még utoljára osztogatnak egy jót!”
  • 6. deszkás 2011. december 29. 15:41
    „Nem érthető Kedves LUKRÉCIA hogy nem önnek szólt vagy talán érintett tetszik lenni? Aki megsértődik az érintett szokott lenni és önről mint Fideszes-ről nincsenek kétségeim.Talán cáfolja ha tudja ha nem akkor ne szóljon bele a felnőttek dolgába.”
  • 5. Francois 2011. december 29. 15:34
    „3. klj-54 2011.12.29. 15:30
    Reméljük:D elveszítünk egy csomó sógor koma jó barátot is......”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingyen ételt osztottak a rászorulóknak

Szeged - 500 adag vegetáriánus székelykáposztát, házi sajtot, valamint gyümölcsöt és zöldséget… Tovább olvasom