Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Megyejárás fórumokkal

Csongrád megye - Szegeden és Hódmezővásárhelyen folytatódott szerdán B. Nagy László kormánymegbízott megyejárása. Az NGM 10 milliárd forintos vissza nem térítendő, munkahelyteremtő pályázati alapjáról tudhattak meg részleteket az érdeklődők.
B. Nagy László kormánymegbízott kedden délelőtt szegedi járási munkáltatói fórumon vett részt. Az érdeklődőket Bodó Imre, a járási hivatal vezetője és Zámbó Anita, a kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója köszöntötte. A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló kormányzati törekvéseket – köztük a devizahitelek forintra váltását – B. Nagy László ismertette, a pályázat részleteiről a kirendeltség munkatársai beszéltek.

A lehetőség kedvező: 15 millió forint alatti támogatásnál nem kell fedezet, és a korábban előírt 3 helyett már elegendő, ha a vállalkozás legalább 2 teljes naptári éven keresztül folyamatosan működött. Minden új munkahelyért 1,5–3 millió forintot lehet kapni. Külön előnyöket élveznek a szabad vállalkozói zónában működő vállalkozások: Csongrád megyében azok, amelyek a mórahalmi és a kisteleki járásban működnek. A munkahelyteremtésre 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

A megyejárás délután Hódmezővásárhelyen folytatódott a Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft.-nél, amely tavaly sikeresen pályázott. A kormánymegbízott Almási István polgármesterrel együtt látogatta meg a céget. Utána munkáltatói fórumot tartottak a városházán.

Olvasóink írták

  • 3. kilo 2013. március 13. 22:21
    „Ma nem kapott kolbaszt?”
  • 2. roxper 2013. március 13. 18:03
    „Tehát ma nem adott még 2 munkahelyet sem, gyenge...”
  • 1. Logaritmus 2013. március 13. 18:02
    „Ezt a pasast Hofi Géza találta ki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik a kátyúzás a jövő héten

A megyei úthálózat 5,2 százaléka jó, 54,3 százaléka rossz állapotban van - jól jön majd a meleg aszfaltos kátyúzás. Tovább olvasom