Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megyénkben ezernél is több állami alkalmazott kerülhet az utcára

Szeged - 20 százalék közelébe ugorhat a munkanélküliség, ha leépítik a közszféra dolgozóit. A nemzetgazdasági miniszter által vázolt természetes fogyás nem létezik, helyette jöhet a kirúgási hullám.
Október 22-én, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még nem cáfolta Varga Lászlónak, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének felvetését, amely szerint a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést és a közszféra dologi költségeinek öt százalékos csökkentését tervezi – tudatta az MTI. A költségvetési vita megkezdésekor már csak 30 ezer, a közszférában dolgozó elbocsátásáról beszéltek. Az mfor.hu október 30-ai cikke szerint „a közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre. Ennek nagyobb része, megközelítőleg 25 ezer fő az évenként szokásos természetes fogyás, a többiek pedig a magánszférába kerülhetnek – jelezte a nemzetgazdasági miniszter."

A két kijelentés alapján a szegedi, Csongrád megyei helyzetet kezdtük elemezni. A nemzetgazdasági miniszter 10 százalékos államapparátus-csökkentése egy hét alatt 5 százalékra apadt. Állítása szerint még ez sem jelent elbocsátást: mindössze a természetes fogyással számolnak. Tételezzük fel, hogy évente 25 ezer fővel csökken az állami alkalmazottak száma – ahogy azt a miniszter állítja. Ennek igazolására megnéztük a KSH 2006-2010 közötti adatait, vajon tényleg 100 ezer fővel csökkent-e a közalkalmazottak száma. 2006-ban 790 ezeren dolgoztak a költségvetési szférában, 2010. júliusában 767 ezren. Az elmúlt négy évben egyetlen egyszer, 2009 januárjában 709 ezerre apadt az állami alkalmazottak száma, majd áprilisban több mint 40 ezerrel bővülve, 753 ezer fő fölé szaladt. Ma 767 ezeren dolgoznak a költségvetési területen. Tehát a miniszter feltételezése, miszerint évente 25 ezer fős a „természetes fogyás" az elmúlt kormányzati időszakara visszanézve még nem igazolódott.

Ha nem természetesen, akkor másképp, de fogyni fog az állami foglalkoztatottak száma. Ha 5 százalékos elbocsátással számolunk, – és ezt területileg egységesen hajtják végre – akkor Szegeden 1500-1600 ember kerül ki a költségvetési szektorból.

Csongrád megyében 2002 augusztusa és 2010 szeptembere között 14 ezerről 20 ezer 539-re nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, ami 47 százalékos bővülést jelent. Szegeden 8,8 százalékos a munkanélküliség, ma 7 ezer 908-an keresnek állást. A megyei statisztikát lényegesen rontaná, ha újabb, 1500-1600 munkavállalót „engednének" a munkaerő piacra: a 2010. szeptemberi 11,4 százalékos munkanélküliség 6-8 százalékkal is növekedne.

Sokan azt hiszik, minden második Csongrád megyei munkavállaló állami alkalmazott. Ez tévhit. Csak minden harmadik ember dolgozik a költségvetési szférában. A KSH adatai szerint megyénkben 2010 első félévében 79 ezer 440 teljes munkaidős dolgozót tartottak nyilván, ebből 28 ezer 497-en a költségvetési szférában tevékenykedtek. Így 35 százalékos állami foglalkoztatásról beszélhetünk.

Tavaly az elfogadhatatlan költségvetés ellen a parlament előtt tüntettek.
Tavaly az elfogadhatatlan költségvetés ellen a parlament előtt tüntettek. Csongrád megyéből több százan vesznek részt ma a Kósa Lajos által meghirdetett demonstráción Budapesten, a Kossuth téren. Debrecen polgármestere azért hívta össze pártállástól függetlenül a települések vezetőit, helyi képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat, hogy így tiltakozzanak „az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen".

Megállapíthatjuk, hogy a természetes fogyás egyelőre nem következett be, ellenben rengeteg család élete mehet tönkre, a fűnyíróelv miatt. Kivéve, abban az esetben ha olyan állásokat szüntetnek meg, ami csak papíron létezett, esetleg egy ember több állami munkahelyet is betöltött. Erre kicsi az esély.

„Hiú álom, hogy a közigazgatásból leépítendő személyeket felszívhatja majd a versenyszféra" – így nyilatkozott Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedd este. A szakszervezeti vezető szerint az indoklás nélküli elbocsátás a magánszektor számára is „ragadós példa" lehet – legalábbis lát jeleket az ilyen irányú törekvésekre a kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégeknél. A kormánytisztviselőket és az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselői kart egybe számítva nyolcvan-kilencven ezer munkavállalót érinthet az indoklás nélküli elbocsátás januártól – ha a parlament elfogadja fideszes országgyűlési képviselők egyik nemrég benyújtott javaslatát – derült ki Pataky Péter MSZOSZ-elnök nyilatkozatából. A szakszervezeti vezető szerint a „világ normális részén" a közszféra védettebb hely a versenyszférához képest, ellentételezéseként annak, hogy több kötöttséget állít: nem lehet akárki közszolga ugyanis – mondta. Pataky Péter úgy látja: most mind a kormánytisztviselőknél, mind az önkormányzati köztisztviselőknél a lojalitás kerül előtérbe, nem pedig a szakértelem. „Ez pedig nem jó, mert ha nem a szakértelem dominál abban, hogy ki töltsön be egy állást, hanem az, hogy mennyire hű a főnökéhez vagy egy politikai ideológiához, az bizony rontja a közszolgálat minőségét" – szögezte le a szakszervezeti vezető.

Olvasóink írták

209 hozzászólás
  • 209. jozko 2010. november 09. 22:18
    „Elkezdeni nehéz.....

    Utána megy az már olajozottan!”
  • 208. frakk 2010. november 09. 21:56
    „A közszféra önmagának gyártja a felesleges dokumentációkat. Csodálom , hogy nincs egy "egyszerűbbé" tevő hivatal az országban. Kiderülhetne nem 10% közszféra leépítés kellene hanem 50 %. Ha rajtam múlna itt kezdeném a rendcsinálást. 3 adatból manapság minden kiderülhetne a személyes ügyintézések során. Helyette kérdeznek sokszor 20-t 50-t 100-t. Attól függően az adott hivatalban mennyi az improduktív létszám. Néha annyira blőd m@rhaságok sokaságát kérdezik, hogy égnek áll a hajam, hogy ezek nem őrülnek meg a munkájuk során? Egy autó ügyintézés na az sem semmi.
    Az improduktív létszám nagysága egyenes arányban követi a korrupció alakulását.”
  • 207. Titanilla 2010. november 09. 19:37
    „Az a baj, hogy majd nem azokat küldik el, akiket kellene. A bürokrácia, a felesleges űrlap kitöltés mlg mindig nagyon sok! Néhány éve elhunyt családtagom temetése miatt temetési segélyt akartam kérni. Mondták, igen kaphatok a nyugdijam összegéhez mérten 20 ezer ft-ot, kezembe nyomták a kitöltendő nyomtatványokat: kb 20-30 oldal, többek között: hány gyermekem van, annak a kereseti igazolása, a házastársának/ha van/ kereseti igazolása, hány unokám van? mindezt 20 ezer ft miatt! Nem vagyok gazdag, de a szemétbe dobtam a kérdőíveket, kenjék a hajukra a 20 ezer ft-t. Szóval ez a baj, hogy felesleges munkák miatt tartunk embereket. Az elbocsátást meg a vezérkar és csókosaik körében kellene kezdeni!”
  • 206. Titanilla 2010. november 09. 19:24
    „30 gróf ! Az utolső mondatodban van a lényeg!”
  • 205. maci52 2010. november 09. 16:36
    „Akkor már dolgoznak a sógor-komák,égnek a telefonok,intézik a bennfekteseknek a helyet.
    Egyszer egy uzsora bankkal /OTP/volt dolgom,az ügyintéző,főnök,állandóan a mellette ülőt kérdezte hogy is van ez,utána derült ki,valakinek a rokona,odakúrták zsíros állásba,de halvány lila finggja sem volt ahhoz amit csinált.
    Ilyenekért nem kár,de ezek biztos maradnak:::”
  • 204. Csirén 2010. november 09. 14:40
    „202. frakk. Fogalmad sincs, hogy a kutatás-fejlesztés területén milyen árbevétel keletkezik, konkrétan az iparból. Ne beszélj a tudomány másodrendűségéről semmilyen konstellációban, mert hülyeség.
    Minden ipari teljesítmény mögött óriási kutatási munka húzódik meg. ( Nem az árokásásra gondolok.)”
  • 203. N.P. 2010. november 09. 14:23
    „frakk 2010.11.09. 13:30
    Nagyon jól ismerem a fizikai munkát és mélységesen tisztelem a "melósokat". Ilyés Gyulával együtt én is saját jogon mondhatom: "Megszokták? - Meg tudtad te szokni
    - (volt benne részed) - a kapát? Emlékszel? Emlékezz apádra!"

    A XXI. században viszont nem a fizikai erőre hanem a tudományra, az oktatásra kell építeni a jövőt. Klebelsberg az elvesztett háború utáni nyomorban iskolákat építtetett és egyetemet alapított !!!!!”
  • 202. frakk 2010. november 09. 13:30
    „Látszik , hogy életedben nem dolgoztál fizikai munkát és éppen ezért le is nézed őket.
    Mindig is szerettem a tudományt, de egy országos krízis közepette ne a tudományba akarj legfontosabb feladatként fektetni. Erre írtam , azt lehet 50 év múlva sem tudod kivenni (mármint a bele invesztált tudást , pénzt.)
    Most igenis termelő vállalatok kellenek, de Botka ehhez laikus”
  • 201. allegro 2010. november 09. 13:19
    „179. hozzászólás medvejanos 2010.11.08. 23:38

    Nem lesz elbocsátás... nem lesz adóemelés... Látjuk;))
    Látom, sőt érzem én is...

    De hagyd már ezt a karrieristázásosdit légyszíves! A megélhetésért küzdünk szerintem mindannyian. Akiknek sok lóvé csordogál az többnyire nem a családalapító korban van már.
    Az általad "karrieristának" nevezett jóllehet erkölcsösebb lény a "családcentrikusnál", ha már itt tartunk. Olyan jó alibinek használni, hogy én bezzeg nem vagyok karrierista, hanem családcentrikus. Azután ha megkotorásszuk egy kicsit, kiderül a karrierista többet törődik családjával, szüleivel, környezetével, és felelősen veszi ki részét mindenből. Míg sok családcentrikusnak nevezett hamarabb köt érdekházasságot, mint a karrierista, lehetőleg olyat, hogy ne kelljen a pénzről gondoskodnia és azután ebből a pozícióból karrieristázza le azokat, akik megdolgoznak minden betevőért.”
  • 200. N.P. 2010. november 09. 12:32
    „frakk

    Akkor amikor korrekt dolgokat írsz akkor azt elismerem, de ez:""Np egyébként a tudományba fektetett pénzt mikor vennéd ki??" - a seftelők mentalitása, akiknek semmi sem számít csak a személyes, azonnali, minél magasabb haszon.
    Józan ember a tudományra fordított összegekről nem gondolkodhat így! Már a hátam borsódzik attól is amikor itt és a parlamentben is folyamatosan a "termelő" beruházásokról papolnak, ez alatt kizárólag a kétkezi munkát értve.
    Sokkal jobban szeretném, ha ez a város a tudomány, a lézerközpont városa lenne nem pedig a nemzeti színű lapátoké és a szittya kubikos talicskáké...”
  • 199. tüsök 2010. november 09. 12:31
    „A fidesz egymillió munkahely teremtését ígérte, "dolgozik rajta"”
  • 198. Logaritmus 2010. november 09. 12:12
    „197: olvasni tudsz? A Fidesz kormany rug ki embereket nem Botka.”
  • 197. DobóI 2010. november 09. 11:54
    „187. hozzászólás szeti 2010.11.09. 09:16

    Csakhogy, bizonyára nem tűnt fel, de nem B Nagy nyert, így Botka folytathatja tovább a munkahely sorvasztásos tevékenységét.”
  • 196. frakk 2010. november 09. 11:24
    „195 : ha most ennyire egyet értesz velem akkor tegnap a családomat nem kellett volna kikezdened, hiszen én sem foglalkoztam a tieddel. Egyébként a fiam már az óvodában tanulta az angolt, és azon túl h, nem a makogó "C" tipusú nyelvvizsgája van. Napi szinten beszél angol nyelvterülettel.
    "159. N.P. 2010.11.08. 17:37
    frakk 2010.11.08. 14:56

    "Np egyébként a tudományba fektetett pénzt mikor vennéd ki?? Amikor kimennek Amerikába dolgozni??" -- az én gyerekeim akkor is tanuljanak ha ezt a tudást csak Amerikában tudják használni! Írástudatlan segédmunkásnak itt lesznek a tieid..."”
  • 195. N.P. 2010. november 09. 11:13
    „varadipal 2010.11.09. 09:31

    Összekevered a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat!
    Pontosan úgy lesz ahogy frakk leírta! A csókosok maradni fognak és a gyengébb érdekérvényesítő potenciállal rendelkező, alacsony beosztású emberekből látványosan kirúgnak majd egy csomót. Nem a köztisztviselői, hanem a közalkalmazotti szférát fogják megtizedelni, és osztályvezetőtől fölfelé áthelyezések, kiszervezések lesznek.”
  • 194. északmagyar 2010. november 09. 11:05
    „191.

    Na, ne bántsd már a közgazdászokat meg a pszichológusokat! :-)”
  • 193. becsei.sandor 2010. november 09. 11:00
    „188-ra
    Ha a Széchenyi téren csak kezem lábam törik egy kapanyéllel,akkor másnap,mikor rámtalálnak
    csekély vigasz nekem,hogy a rendőrnek is van pihenőideje,és munkaideje. Nem kötelező inter-
    aktív oldalt fentartani,az oldalt olvasni sem és persze élni a legkevésbé kötelező.”
  • 192. zuluvezir 2010. november 09. 10:56
    „Azért nem olyan vészes a helyzet, megtalálják azokat az "elvhű" narancsos haverokat és pereputtyukat, akiket be lehet a kirúgottak helyére rakni! Figyeljétek meg! Amúgy meg nem igen tudom sajnálni őket, a felsőbbrendűségi érzésük!!!”
  • 191. Mignon 2010. november 09. 10:08
    „"Nincs veszelyesebb tevedes, mint az
    okozatot az okkal összecserelni..."

    Nietzsche”
  • 190. frakk 2010. november 09. 09:54
    „189: Ez egészen nem úgy fog bekövetkezni ahogy egy természetes leépítés során elküldenek embereket. Itt előbb időhúzás, majd nyugdíjazások, most már tényleg nem veszünk fel senki újat, előbb kitesszük azt mert nem tartotta sosem a száját. Még ekkor sem küldtek el szinte senkit.
    Amikor a forrás megvonások miatt kezd a helyzet forrósodni akkor gyorsan feltérképezik ki kinek a csókosa KB 80%, és fontossági sorrendben az alul állókat kezdik reptetni. Takarítónő, (ha nincs kiadva az egész intézmény egy csókos takarító kft-nek), majd egy két közalki- majd talán a végén 1-2 köztisztvisi. Ők gyakorlatilag érinthetetlenek, csak máshová bukhatnak.
    a 70 000-es nettóból élők meg két évig azért dolgoznak, hogy ezeknek meglegyen a végkielégítésük.”
209 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ádám, Tamás és Hanna: hármas ikrek Szegeden

Hármas ikrek - két fiú és egy kislány - születtek október utolsó napján Szegeden. Tovább olvasom