Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Méhnyakrák ellen oltanak

Mától Szegeden is végeznek HPV-szűrést és -oltást, amit teljes nőgyógyászati vizsgálat és szaktanácsadás egészít ki. Hazánkban évente ötszáz nő hal meg a HPV-vírus okozta méhnyakrákban.
A főváros után az országban másodikként Szegeden nyílik HPV- centrum: az oltó- és szűrőközpont az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Népkert sori épületében mától fogadja a látogatókat.

Mint Kovács Ferenc, az ÁNTSZ kistérségi tiszti főorvosa elmondta: a humán papilloma vírus (HPV) négy típusának döntő szerepe van a méhnyakrák kialakulásában. Ebben a rosszindulatú daganattípusban évente ötszázan halnak meg Magyarországon, míg a nyugat-európai államokban ennek a számnak csak tizede a halálozás. Kutatások szerint hazánkban ma a 14-24 éves lányok harmada HPV-fertőzött. Ezért fontos, hogy időben kiszűrjék a kizárólag szexuális úton terjedő vírussal fertőzött nőket, aki pedig még nem kapta el, azt beoltsák ellene. Az oltás teljes védettséget ad a nemi életet még nem élő 9-15 éves korosztályban, és a 16-26 éves nők körében – ha még nem fertőzöttek – is hatékony lehet.

Az oltáson kívül komplex nőgyógyászati szűrést is végeznek a szegedi centrumban, ennek során a páciens rák- és HPV-státusát is meghatározzák, valamint szakorvosi tanácsokkal látják el őket.

A vakcinát – amit három részletben, fél év alatt adnak be – sajnos egyelőre nem támogatja az OEP, ára háromszor harmincezer forint. A szűrővizsgálatra és az oltásra előjegyzést az 558-888 számon lehet kérni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határátkelőt avatnak Tiszaszigeten

Négy szárazföldi határátkelő működik a megyében: Nagylaknál és Kiszombornál Romániába,… Tovább olvasom