Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Melegtől görbülő sínek, késő vonatok

Késtek tegnap a vonatok, mert a meleg miatt pályahibák alakultak ki a vasútvonalakon. Szeged és Budapest között Ceglédnél és Csengelénél lassult a forgalom.
Hőség van – vonaton kívül-belül egyaránt. Ha kívül, görbülnek a sínek, ha belül, rosszul lehetnek az utasok. Harminckét fokos léghőmérsékletnél akár ötven fokra is fölmelegednek a sínek, arról nem is beszélve, ha még nagyobb a meleg. Ilyenkor a vágányok oldalirányban torzulhatnak. A MÁV Zrt. szakemberei az ország egész területén figyelemmel kísérik a sínek hőmérsékletét – közölte a társaság.

Az IC-járatok hőmérsékletét úgynevezett légjavító, a nemzetközi forgalmú kocsikét pedig klímaberendezés teszi elviselhetővé. A szegedi intercityben légjavító berendezés működik. A vasúttársaság közölte: ez a külső hőmérsékletnél csak 7-10 fokkal teszi hűvösebbé az utasteret. Ha elromlik, a komfortdíjat – 390 forintot – visszaadják.

Sebességkorlátozásokat vezettek be meleg okozta sínhibák miatt. Pályahiba miatt Csengelénél, valamint Ceglédbercel-Cserő állomás és Cegléd között a vonatok óránként csak 20 kilométeres sebességgel haladhatnak – közölte tegnap a MÁV. Ezért a Budapest–Szeged vasútvonalon késnek a vonatok.

Hőségben a villamossínek is görbülhetnek, kinyomódhatnak. Szegeden egyelőre nem történt síngörbülés – tudtuk meg Elek Istvántól, a Szegedi Közlekedési Társaság infrastruktúra-főmérnökétől. Oldalirányban tavaly görbült legutóbb Szegeden villamossín, mégpedig a Kossuth Lajos sugárúton, fölfelé meg 2003-ban, a tarjáni végállomásnál. A sín, ha görbül, a hőtágulás miatt görbül, és mindig arra, amerre a legkisebb az ellenállás. Kinyomódást észlelve az SZKT munkatársai a sínen a görbülésnél hézagot vágnak – ezt észlelés után azonnal meg kell tenni, mert különben nem tud menni a jármű; az utasok a hézag létét apró döccenésként érzékelik csupán –, s éjjel, a sín lehűlte után, újra összehegesztik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zarándokok a Himaláján

Észak-Indiában és a Himalájában járt társaival tavasszal a Tóth István, a Szegedi Felsővárosiak… Tovább olvasom