Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Mennyi is a 30? - Sódar István közleménye

Szeged - Sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Sódar István, az IH Rendezvényközpont igazgatója. Változtatás nélkül közöljük.
Az évtizedek óta megrendezett Szegedi Ifjúsági Napok Szeged városmarketingje szempontjából jelentős értéket képvisel.

Az IH felelősen gondolkodó vezetőjeként a folyamatosan fokozódó gazdasági nehézségek, mint például a tovább csökkentett önkormányzati támogatás, és a 2010-ről otthagyott - a korábbi vezetőség által ki nem fizetett - 45 millió forintnyi tartozás, amelynek része például a Europe együttes bruttó 14 millió forintos számlája is, szükségszerűen arra kellett törekednem, hogy csökkentsük a szervezési költségeket, és kevesebb kiadással járó programot állítsunk össze. Ezzel is határt szabtunk a korábbi vezető irányítása alatt a SZIN 2010-es évének 20 milliós vesztesége után előre kalkulálható negatív eredménynek.

Munkatársaimmal közösen dolgozunk azon az akcióterven, amelynek alkalmazásával hosszú távon biztosíthatjuk a SZIN nyereségessé tételét.

Így bár az idén még kénytelenek voltunk az IH-ban korábban kialakított rendszert alkalmazni, ám a jövőben szándékaink szerint például a Szegeden megrendezésre kerülő fesztiválokat azok szervezőivel közösen, csomagban értékesítenénk a szponzorok, beszállítók felé külső közreműködő igénybe vétele nélkül. A jövőben senkinek nem kell jutalékot fizetnünk azért, mert támogató szponzorokat közvetített a rendezvényekre. Ezzel megszüntetjük az előző évek gyakorlatát, amelyben a korábbi vezető Boros Gyula egykori középiskolai osztálytársa „közvetített" 15%-os jutalékért (évi 5-7 millió forint).

Továbbra is várjuk a Polgármester Úr személyes ígéretének betartását - amelyet még az idei költségvetés tárgyalásakor tett - miszerint évközben kiegészítik az IH-nak nyújtott támogatást a tavalyi szintre. Ennek hiányában várhatóan további megszorításokra kényszerülünk az IH napi működtetésével kapcsolatban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Sódar István
Ügyvezető igazgató

Olvasóink írták

99 hozzászólás
  • 99. vélemény 2011. szeptember 10. 20:51
    „"99. macs
    93.vélemény,
    miért jutott eszembe, nem tudom:
    "Akinek bármi ellenvetése van, hogy e két ifjú egybekeljen, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!"
    Szerintem elég szűk körben, (csak a kedvezményezettek részvételével) köttetett meg a frigy.”
  • 98. macs 2011. szeptember 10. 17:04
    „93.vélemény,
    miért jutott eszembe, nem tudom:
    "Akinek bármi ellenvetése van, hogy e két ifjú egybekeljen, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!"”
  • 97. vélemény 2011. szeptember 10. 16:23
    „moderálva offtopic”
  • 96. Commander-V2 2011. szeptember 10. 16:16
    „95: szerencsére nem hanem valaki aki nem csak ír hanem elolvastam a DM riportjait a SZIN-ről. Nem túl bonyolult, csak sokan most szeretnék összemosni a dolgokat hogy ne lehessen kiigazodni. Éppen ezért kellene végre egy igazgató aki alkalmas a feladatra, akár egy mostani IH dolgozó. Az IH ráadásul 10% SZIN és 90% más programok ami Sódar alatt úgyszintén elsorvadt, ezzel is bajok lesznek, lassan nem lesz minek kinyitni az IH-t. Nem szabad csodálkozni hogy nem elég a pénz mert nem csinálnak év közben elég bevételt. Teljes szemléletváltás kell mert most rosszabb a helyzet mint egy éve. Ennél komolyabb cégeknél (IKV, Környezetgazdálkodás stb) rövid idő alatt csodákat lehetett tenni, vannak jó vezetők és példák mindenhol. Ha Keresztúri nem ismer ilyeneket legyen pályázat (indulhat Sódar is ha akar) vagy ajánljon a Fidesz.”
  • 95. Commander-V2 2011. szeptember 10. 16:04
    „Száz szónak is egy a vége: nem a részelemeket kell nézni, ki-mit-mennyiért csinált eddig vagy csinál most, ez egy fesztivál ahol csak a végeredmény számít. Hány embert mozgat meg, biztonságos -e, hoz -e nyereséget közvetlenül a szervezőknek vagy közvetve a városnak? Ha ez eddig sikerült és ehhez szponzorvadászt, nyolc színpadot, melódiákosokat, esőcsinálót vagy akármit vettek igénybe és jól működött, akkor az úgy jó volt. Ezt idén máshogy csinálták és nem jött össze. Nem a világ vége és érthetetlen miért szégyellik ennyire bevallani és miért kenik a felelősséget. Ijesztő hogy nem is tanultak belőle, mert jövőre harmadik féle módon akarnak próbálkozni. Az emberek nem drága kísérletezést várnak hanem azt hogy minimum ne rontsák el ami jó és ne a sarat dobálják. Nagy kérés?”
  • 94. vélemény 2011. szeptember 10. 15:45
    „91. Commander-V2
    Csak nem ifjabb Boros fórumozóhoz van szerencsénk, aki időközben még délelőtt, elment pecázni is? :)”
  • 93. egyvagyok 2011. szeptember 10. 15:41
    „"hogy csökkentsük a szervezési költségeket, és kevesebb kiadással járó programot állítsunk össze. Ezzel is határt szabtunk a korábbi vezető irányítása alatt a SZIN 2010-es évének 20 milliós vesztesége után előre kalkulálható negatív eredménynek."
    Ezzel a résszel két probléma van, nem lett kevesebb a költségvetés, mert most is eltapsoltak 200 millát!
    A másik, eleve negatív eredménnyel számolt, ez a kiváló vezető, mivel ezt írja, akkor ez kimeríti a hűtlen kezelés tényét, mert egy előnyösebb szerződést mondott fel! Nem?
    Ami még nekem nem frankó, kiadja KFCS nyilatkozatát, és rá 30 percre Sódar ez nem véletlen, vagy az?”
  • 92. vélemény 2011. szeptember 10. 15:37
    „"92. macs 2011.09.10. 15:24
    90. vélemény,
    amikor ezerrel folyt a csontváz keresés, akkor ezt a csontvázat miért nem vették ki a szekrényből? Valami itt nem gömbölyű! :-)"
    Van más cég is pl. SZEHŐ lánykori nevén SZETÁV.
    A nagy lenyúlásra ott is születhetett valamilyen kompromisszum a helyi PÁRTpolitikai "elit" részéről. :(”
  • 91. macs 2011. szeptember 10. 15:24
    „90. vélemény,
    amikor ezerrel folyt a csontváz keresés, akkor ezt a csontvázat miért nem vették ki a szekrényből? Valami itt nem gömbölyű! :-)”
  • 90. Commander-V2 2011. szeptember 10. 15:20
    „A SZIN 2010-et még az IH szervezte, a lezárt fesztivál évad után megkötötték a következő évekre a szerződést a cégcsoporttal amit 2010-ben a Jobbik kritizált és 2011 elején az Sódar felbontott, mondván hogy évente 4 millió +áfa kevés és majd ő megmutatja hogy jobban tudja és lazán több nyereség lesz, meg hát eddig mindenki mutyizott. A cégcsoport tehát idén először szervezte volna a SZIN-t de Sódar felbontotta a megállapodást és a többit már tudjuk, az IH szervezett mindent persze alvállalkozókkal, a garantált 5 millió nyereség helyett lett -30 millió veszteség amit 209 millió kockáztatásával "sikerült" összehozni. Lehet fogadkozni, tervezgetni, terelni a témát de a tények makacs dolgok, az IH vezetését vegye vissza a Fidesz vagy írjanak ki pályázatot az igazgatói posztra.”
  • 89. vélemény 2011. szeptember 10. 14:56
    „"82. macs
    Többször szóba került egy szerződés, miszerint az IH átadta a szervezést egy cégnek, mely 4 mFt-ot adott ezért.
    Akkor, hogy lehet 45 mFt tartozása az IH-nak? A fellépő költsége és a rendezvény vesztesége nem a szervezőt terhelte? "
    Erről a Boros-Botka párost 2010 vonatkozásában is megkérdezhetnék.”
  • 88. vélemény 2011. szeptember 10. 14:49
    „86. Commander-V2 2011.09.10. 14:31
    Visszarendelt a Párt?
    "78. Commander-V2 2011.09.10. 11:49
    Leléptem pecázni."
    Ennyit a hitelességről.”
  • 87. vélemény 2011. szeptember 10. 14:44
    „"82. macs
    Többször szóba került egy szerződés, miszerint az IH átadta a szervezést egy cégnek, mely 4 mFt-ot adott ezért.
    Akkor, hogy lehet 45 mFt tartozása az IH-nak?"
    Jó kérdés.”
  • 86. vvalekosz 2011. szeptember 10. 14:44
    „re: 43. Dr_Edley

    ennyire szánalmas nem lehetsz; 24 milla a különbség <moderálva>”
  • 85. Commander-V2 2011. szeptember 10. 14:31
    „85: na akkor idén mennyi vissza jatt lehetett ha -30 lett belőle? Sódart felelősségre kell vonni jogilag és a felügyelő bizottság tagjait is.”
  • 84. vélemény 2011. szeptember 10. 13:24
    „"81. gubanc
    Ismerek olyat, hogy emelt gázsi, vissza jatt."
    Gondolod, hogy évekig így működött a SZIN?
    Ezt még a bíróság előtt is tagadni fogják.”
  • 83. joy 2011. szeptember 10. 13:19
    „Mellébeszély.

    Tavalyi írás a 20 millás veszteségről hun lelhető föl?”
  • 82. Commander-V2 2011. szeptember 10. 13:16
    „80: a Fideszben nem osztanak VIP jegyeket mint a Jobbikban. Eddig egy pontyom van. :)”
  • 81. macs 2011. szeptember 10. 13:09
    „Látom vannak itt szakértők, ezért kérem segítsenek!
    Többször szóba került egy szerződés, miszerint az IH átadta a szervezést egy cégnek, mely 4 mFt-ot adott ezért.
    Akkor, hogy lehet 45 mFt tartozása az IH-nak? A fellépő költsége és a rendezvény vesztesége nem a szervezőt terhelte?
    Nem tudom ki hogy van vele, de ha nekem van egy szerződésem, miszerint egy rendezvényt megszerveznek helyettem, vállalják a kockázatot/veszteséget és a végén én kapott 4 mFt-ot, akkor ezzel mi baj van?
    Szóval miről beszélünk?”
  • 80. gubanc 2011. szeptember 10. 12:58
    „Gyerekek! Legalább úgy nyúljátok le a dolgokat, hogy ne látszon ki a lóláb a takaró alól!
    Ismerek olyat, hogy emelt gázsi, vissza jatt.”
99 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezt csinálták Önök 2001. szeptember 11-én

A szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos felhívásunkra számos olvasónk ragadt billentyűzetet, volt, aki fotót is küldött a támadás utáni állapotokról. Tovább olvasom