Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Mennykő csapott a belvárosba

Téli és nyári melegrekordok, több mint száz kilométeres szélviharok – idén nem kímélte megyénket az időjárás, bár az egész országot megtépázó augusztus 20-i orkán csak érintette településeinket. Villám csapott Szeged belvárosába, fák dőltek ki Vásárhelyen – itt 30 milliméternyi csapadék is lezúdult a hatalmas viharban.
Bár az augusztus 20-i vihar leginkább hazánk középső területeit tépázta meg, bőven jutott az égi áldásból megyénknek is. Tánczos Ildikó, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője lapunknak elmondta: este 9 óra után villám csapott Szegeden a Mikszáth Kálmán utca 1. számú házba, és az elektromos rendszerben okozott súlyos károkat, de városszerte sokfelé akadozott az áramellátás a vihar miatt.

Tűzoltóknak kellett vonulniuk egy szentesi fakidőléshez is, ám a legnagyobb zivatar – érdekes módon súlyosabb káresetek nélkül – Vásárhelyre csapott le. Dénes Lászlótól, a Meteorológiai Szolgálat Dél-magyarországi Regionális Központjának munkatársától megtudtuk: szemben a Szeged belvárosában mért hat és fél milliméteres csapadékkal Hódmezővásárhelyen 30 milliméternyi esőt becsültek, és a szél akár többszöröse is lehetett a megyeszékhelyen mért óránkénti 45 kilométeresnek – pontos adattal sajnos nem tudtak mondani, a szolgálatnak ugyanis nincs a városban mérőállomása. Egész évben nem kímélte megyénket a szélsőséges időjárás. Mint arról lapunkban is beszámoltunk: január második hetében az átlagosnál melegebb idő viharos szelet hozott, 100 kilométeres lökéseket is mértek Szegeden, az orkán fákat csavart ki, egy tízméteres növényóriás a Bajai utat el is torlaszolta.

A legerősebb '93-ban volt

Iszonyatos erejű vihar söpört végig Szegeden 1993. június 12-én. A meteorológiai intézet feljegyzései megerősítették: emberemlékezet óta nem rombolt a városban ahhoz hasonló. Szombat este a fél órán át tomboló szél 160 kilométerrel pusztított a megyeszékhelyen. A Széchenyi tér híres platánjai közül többet is gyakorlatilag széttépett az orkán.

Egy héttel később megdőlt 2007 első melegrekordja: a hőmérő higanyszála 14 fokot mutatott, az addigi, 1983-as csúcs 12,6 fok volt. A melegedést óránkénti 80 kilométeres szélvihar kísérte.

Január 29-én újabb csapás érte Szegedet: az erős szél letépte a Déri Miksa Kollégium bádogtetejét, ami csodával határos módon nem okozott balesetet. Rájárt a rúd a bádogtetőkre aznap: Makón a Bérpalota kupolájából tépett ki egy darabot a vihar. A megyeszerte mért 102 kilométeres orkán fákat, tetőket tépett, tizenhatan meg is sérültek, volt, akit egyszerűen felborított a széllökés.

Május első napjaiban újabb, rendellenesnek nevezhető melegedés okozott kellemetlenséget, az ennek következtében fellépő viharban villámcsapások pusztítottak el egy röszkei és egy szőregi család házat. A helyzetet a nagy mennyiségű eső is súlyosbította, sok pince vízzel telt meg megyénk településein.

Június elején özönvízszerű eső zúdult Vásárhelyre. A hónap igazi csapása azonban 21-ére esett, a 100 kilométeresnél is erősebb szél Újszentivánon több épület tetejét egyszerűen letépte, egy családi ház födémét villám fúrta át – a lakók odabent voltak.

Júliusban a már csaknem megszokott viharokat újabb hőhullám tetézte: a hónap második felében árnyékban is 40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Szegeden több napi rekord megdőlt, továbbá az abszolút melegrekord is: július 22-én 39,8 fokot mértek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi ünnepségek: székház, kenyér és koszorúk

Szeged - Tegnap felavatták a Szegedi Szimfonikus Zenekar új székházát. Ezt követően a Széchenyi… Tovább olvasom