Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Méregdrága bioélelmiszerek

Sokba kerül az egészséges életmód, a hagyományos élelmiszerek árának három-négyszeresét kell kifizetnie annak, aki csak biotermékeket eszik. Egy napi bevásárlás egy személyre 600-1000 forint helyett akár 4000 forint is lehet. Van, aki nem kedvtelésből vásárol biotermékeket – mondta Balázs Ágnes, a Táplálékcentrum vezetője. A betegek kénytelenek horribilis összegeket költeni az egészséges táplálkozásra.
Ma már az összes élelmiszernek megvan a biomegfelelője. Fotó: Tésik Attila
Négy alapvető élelmiszer árát alapul véve az derül ki, hogy legalább háromszor kerülnek többe azok a termékek, amelyek nem tartalmaznak tartósítószereket és színezőket, valamint koleszterint. Ezt a luxust azonban csak a gazdagok engedhetik meg maguknak és kénytelen-kelletlen fizetnek a betegek.

Míg a leghétköznapibb fehér kenyér kilóját akár száz forint alatt is beszerezhetjük, a teljes őrlésű mindennapi betevő ára háromszáznál kezdődik. Diabetikus kenyér esetében pedig négyszeres a szorzó – mondta Varga László, a Diabet Trade Kft. ügyvezető igazgatója saját találmányával kapcsolatban, amely világszabadalom is egyben. A cukorbetegeknek viszont nincs más választásuk, csak ezt ehetik. Mi okozza ezt az árkülönbözetet? Varga László – aki a Bajor Pékség vezetője is – elmagyarázta, hogy a teljes őrlésű lisztből készült kenyereknél drágább az alapanyag, a diabetikusét például Indiából hozzák, hosszabb ideig tart a termék elkészítése, sütése.

Biomustár, nádcukor

A biocitromlé az egyik internetes webáruházban 555, a biojoghurt 125, a zabpehely 410, a müzli 900, a nádcukor 415 forintba kerül. De vásárolhatunk biomustárt és biomajonézt is közel ezer forintért. A biotermék az élet minden területére beférkőzik, a csecsemők számára például biopelenkát árulnak méret szerinti bontásban, szintén a hagyományos termék árának négyszereséért.

De nemcsak a kenyér kerül szinte megfizethetetlenül sokba, hanem minden egyéb biotermék: hiszen ma már az összes élelmiszernek megvan a biomegfelelője. A hagyományos napraforgóolajat például már 250 forintért meg lehet vásárolni, míg a hidegen sajtolt, koleszterinmentes bioolaj minimum 400-450 forintba kerül. De ezer forintot is elkérhetnek egy különlegesebb márkáért. Piros Magdolna, a Biocsemege üzletvezetője szerint akinek nincs elég pénze, de egészségesen szeretne táplálkozni, csak néhány bioterméket vásárol, és azok közül is az olcsóbbakat. Például van olyan bioliszt, amelyiknek kilója mindössze száz forint. Igaz, egy liter biotej ára eléri a 380-400 forintot.

Van, aki nem kedvtelésből vásárol biotermékeket – mondta Balázs Ágnes, a Táplálékcentrum vezetője. Mivel tizenhat éves lánya lisztérzékeny, átérzi azon családok helyzetét, amelyek kénytelenek horribilis összegeket költeni az egészséges táplálkozásra. Egy beteg havi élelmezése 70-80 ezer forintba is belekerülhet. Tíz deka lisztérzékenyeknek gyártott nápolyi 618, egy kicsi mirelit pizza 1800 forint.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A volt kormányfő a közhangulatról

Kampánykörútján tegnap Szegedre és Hódmezővásárhelyre látogatott Orbán Viktor. A Fidesz-MPSZ elnöke… Tovább olvasom