Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Merényi Nicolette Donna Anna szerepében tér vissza

Kislánya, Fili születése miatt két évadot kihagyott a Szegedi Nemzeti Színház népszerű operaénekese, Merényi Nicolette, akit hamarosan a Don Giovanni Donna Annájaként láthat újra a közönség.
Merényi Nicolette kislányával, Filivel. Fotó: Karnok Csaba
Készül a visszatérésre Merényi Nicolette, akit kislánya születése miatt régen láthatott a publikum. A szegedi szoprán tavasz óta gyakorol, és alig várja, hogy ismét színpadra léphessen.

– Nagyon szeretek énekelni, ezért hiányzott a színház. Október elején mutatjuk be a Don Giovannit, amiben ismét Donna Annát alakítom. Nyolc évvel ezelőtt már énekeltem ezt a szerepet Szikora János rendezésében. Amikor a próbák után hazajövök és vár itthon a pici lányom, úgy érzem: újra teljes az életem – meséli Nicolette, aki szerint izgalmas rendezést láthatnak majd a nézők. Bagossy László a mába helyezi a darabot, a történet tulajdonképpen a mai művészvilágban játszódik: színház a színházban.

– Ebben az évadban a Mozart-operán kívül a decemberi reprezentatív operettgálán és A windsori víg nőkben szerepelek majd. Kislányom, akit Zsófi Lilinek neveztünk el, és a két név összevonásából Filinek becézünk, délelőttönként már bölcsibe jár. Eleinte nehezen viselte, hogy nem vagyunk vele, de mostanra megszokta.

Nicolette abban bízik, akkor sem jelent majd gondot, hogy esténként ki vigyáz Filire, ha férjével, Kiszely Zoltán színművésszel egyszerre akadnak színházi kötelezettségei. Egész családja szegedi, biztosan mindig lesz valaki, aki besegít ilyenkor.

– Szerepálmom az Anyegin Tatjánája. Csajkovszkij muzsikája csodálatos, és nagyon közel áll hozzám a figura szenvedélyessége is. Boldog voltam, amikor megkaptam, de már nem tudtam elénekelni, mert közbejött a baba. Remélem, nemsokára újra műsorra tűzi a színház.

Cirkuszhercegnőként is örömmel bemutatkoznék, és persze szívesen játszanám újra két kedvenc operettszerepemet, a Csárdáskirálynő Szilviáját és a Marica grófnőt is. Ezeket nemcsak itthon, hanem Európa-szerte is énekeltem. Az opera közelebb áll hozzám, remélem, az eddigi gyönyörű főszerepek mellett még sok szép feladat vár rám – mondja Nicolette.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb húsz dolgozó távozik a tanárképzőről

Noha a tanév már elkezdődött, az egyetemi tanárképzés átalakulása folyamatos. Május óta hatvanan… Tovább olvasom