Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mérlegen a szegedi tudásközpontok

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) irányításával működő tudásközpontok közül kettő is sikeres évet tudhat maga mögött.
Egyéves létét és munkáját értékelte az SZTE Környezet- és Nanotechnológiai Regionális Egyetemi Tudásközpont (KNRET). A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által támogatott, ipari és egyetemi kooperációs kutatásra épülő tudásközpont hosszú távú célja, hogy a régióban található szellemi erőforrások révén minden érintett fél számára előnyös ipari együttműködési kapcsolatokat alakításon ki a környezettechnológia, a nanotechnológia, a megújuló energiaforrások, az egészségtudomány és az informatika terén. Lapunkban többször beszámoltunk arról, hogy a hároméves kutatás-fejlesztési és oktatási program 2005 végén kezdődött az SZTE és 9 ipari partner részvételével. Az első évben felhasznált 561,5 millió forintnyi önerő és támogatás révén három új technológia, három új alkalmazás és három prototípus jött létre.
A fiatal tudósjelöltek képzésére is figyelmet fordító kutatási program eredményei között egy benyújtott szabadalom, továbbá közel hetven magyar és idegen nyelven megjelent tudományos publikáció is szerepel. A program résztvevői szerint 9-10 év múlva jelentősen javulhat az alkalmazott kutatások piaci hasznosítása, a lakosság életminősége és jelentős befektetések koncentrálódhatnak a dél-alföldi régióban. Az SZTE Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Kooperációs Kutatási Központ (DEAK) az egyetem egyik sikertörténete. A GVOP program e dél-alföldi mintaprojektje 2006 nyarán ünnepelte első éves évfordulóját.

A hároméves, középtávú program 2006-ban a kutatás-fejlesztés terén egy benyújtott szabadalomról számolhat be a hulladékhasznosítás, pontosabban az olajos emulziók szétválasztása témakörében. Egy know-how meghatározása pedig a Démász Zrt. kísérleti fejlesztését szolgálja. A jövő év feladata lesz a nanotechnológiai oktatás beindítása a december 13-án átadott Nanotechnológiai Oktató és Kutató Centrumban (ReCeNTM), amely a DEAK program finanszírozásában készült el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárgabarackbefőtt a hosszú nyakúba

Ószereseknél is vásárolhatunk karácsonyi ajándékot a hét végén a Dóm téren, a kézművessátrak mögött.… Tovább olvasom