Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 22. szerda - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Mesebárka a Tiszán

Mesebárka a Tiszán

Szeged. Új kulturális programsorozatot indít Mesebárka elnevezéssel május 24-étől a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatójukon.

Munkatársainktól - 2012.05.17. 19:33
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A nyár végéig heti két alkalommal, csütörtökönként 10 órakor és péntekenként 17 órakor kezdődő programot a Danuvia sétahajón rendezik meg. A Mesebárka a Novotel előtti hajóállomásról indul. Az egyórás hajókázás során – a Boszorkánysziget és a Bertalan híd közötti szakaszon – a résztvevők gyönyörködhetnek a folyó menti panorámában, az utazás második felében pedig a 130 fős befogadóképességű hajó fedett földszintjén gyermekműsorokat mutatnak be. Négy szegedi társulat gondoskodik a kicsik szórakoztatásáról: a Szegedi Miniszínház, a Csiga duó, a Peter & Pan duó és a Grimm-Busz Színház. A jövő héten a Róka Rudi házat épít és a Vigyázat, vadnyugat! című produkciókat adja elő a Szegedi Miniszínház. A részvétel 3 éves kor alatti gyermekeknek ingyenes, 3–14 éves korig 1450 forintba, 14 éves kor felett és felnőtteknek 1950 forintba kerül.

Harmadik alkalommal jelentkezik június 29. és július 22. között a Nyári Kavalkád programsorozat. A műsorban szerepel gyermekelőadás, dumaszínház, komolyzenei koncert és szórakoztató színházi darabok. A pontos dátumokat és helyszíneket még nem közölték, de a szervezők „húzódarabként" tartják számon Moliere A mizantróp című előadását, amelyet a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza visz színpadra. A Szegedi Nemzeti Színház művészeivel, Barnák László rendezésében láthatjuk majd Jordi Galcerán spanyol kortárs szerző állásinterjúkat bemutató színdarabját, A Grönholm-módszert. A programkínálatban szerepel még a szegedi Giovani Artisti együttes koncertje, a gyerekeknek pedig Gryllus Vilmos-előadással kedveznek.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 2. kilo 2012.05.18. 10:16

Ez a nemzeti gyorsnaszad?

Moderálásra küldöm 1. kzk 2012.05.17. 21:04

Strand helyet inkább hajókázunk . XD



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...