Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Mesterségek dicsérete

Ezek a hetek sokak számára a döntéskényszer hetei: február közepéig-végéig választani kell a 14-16 éveseknek és a 18-20 éveseknek is: mi legyek, ha nagy leszek? Vagy legalább beállni egy útra, melynek a végén valamilyen szakma, foglalkozás sejlik föl. Ebben a nem politikai, hanem életpálya-választási időszakban bemutatunk néhány mesterséget. Hátha ötletet ad.
Subicz: A szakma alapja az emberiesség. Fotó: Schmidt Andrea
Subicz István, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálatának vezetője lassan negyven éve dolgozik rendőrként. Felmenői földműveléssel foglalkoztak, mégis családi indíttatásból választotta ezt a hivatást: bátyja után ő is rendőrnek állt. Pályafutását járőrként kezdte, élete során végigjárta a ranglétrát. Dolgozott bűnügyi területen, körzeti megbízottként és váltásparancsnokként is. 1986-tól tanárként próbálja szakmai tapasztalatait átadni.

– A rendőri munka alapja, hogy az illető szeressen emberekkel foglalkozni. Ne azért válassza ezt a hivatást, hogy hatalma legyen – mondja Subicz István, aki hosszú pályafutása alatt soha nem került komolyabb konfliktusba a bűnözőkkel. – Ha emberségesen bánunk az elkövetővel, és nem vesszük személyes sértésnek, amit tett, könnyebb dolgunk lesz vele – meséli.

Hogy valaki rendőr lehessen, a felvételin kemény egészségügyi feltételeknek kell megfelelnie, valamint pszichológiai vizsgálaton esik túl. A tapasztalatok szerint ez nem riasztja el az érdeklődőket, különösen a lányok körében népszerű a rendőri hivatás. – 1986-ban indult meg Szegeden a rendőrképzés. Az első tanévben egy sem, a következőben egy női hallgatónk volt. Ma a rendészeti szakközépiskolába jelentkezők fele a gyengébb nemből kerül ki – mesél a szakma elnőiesedéséről.
A legtöbb szülő félti gyermekét, mikor azzal áll elő: rendőr szeretne lenni. Subicz István nem tagadja, veszélyes feladat az övék, hiszen egyre több bűnözőnek van fegyvere.

A rendőrviccekkel kapcsolatban megjegyzi: ma már kevesebb születik. A rendőrök általános műveltsége sokkal magasabb, mint korábban. – A főiskolára bejutni majdnem olyan nehéz, mint a jogi egyetemre: történelemből és magyarból nehéz tesztre számíthatnak a jelentkezők – mondja Subicz István.

Amit azonban nem lehet megtanítani az iskolákban, az a hely-, és személyismeret. – Analfabétától kezdve egyetemi tanárig mindenkivel találkozunk a munkánk során. Szót kell érteni velük. Hogy miként, azt hosszú évek tapasztalata alakítja – mondja Subicz István, aki szerint az eredményes munkavégzéséhez egy kis vagányság is szükséges. Egy igazi rendőrnek meg kell tanulnia a bűnöző fejével gondolkodni.

K. G. G.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Somodi Sándor: Hol van a borban az igazság?

Szinte nem akadt olyan év a hegyközségek megalakulása óta elmúlt évtizedben, amikor ne változott… Tovább olvasom