Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Metro-szatyorral is föl lehet ülni a Cora-buszra

Szeged - Igen korlátozott útvonalon közlekedhet, aki busszal jár, de nem akar bérletet venni. Az ingyenes járatokon többnyire tényleg a vásárlók ülnek.
– Furcsa az idő. Ma esni fog, vagy nem – máris teljesült az egy mosollyal több Cora-szlogen, pedig amikor ezt a jóslatot hallottuk, még csak a buszon ültünk. Azért fuvaroztattuk magunkat az ingyenes céljárattal, hogy megtudjuk, az utasok között mennyi a vásárló és hányan vannak, akik csak kihasználják, hogy úgyis jár a busz. Mert nem mellékes ezekben a válságos időkben, hogy lehet-e érdemben bérlet, jegy nélkül tömegközlekedni Szegeden, csakis az ingyenes buszokra – mert április 1. óta több is van – hagyatkozva.

Ha valaki mondjuk a Damjanich utcától utazik rendszeresen a Lemezgyárig, de más útvonalon szinte sosem jár, nyugodtan hagyatkozzon a Cora által a Tisza Volán Zrt.-től bérelt autóbuszra. Az áruház parkolójából 30 percenként induló, s oda érkező járat megáll az útjába eső megállókban, kivéve a Baumax Áruházat – ami érthető kitétel a buszt bérlő hipermarket részéről. Az utasok közül egyébként többen rutinból mutatják a bérletüket, és jegykezelő is van az autóbuszon, ami reggelente 36-osként kezd, csak azután megy át Cora-járatba.

– Közel áll meg a lakásomhoz és az áruház bejáratához is, mindig ezzel járok – közölte Bognár Imréné, aki Rókusi körúton szállt fel, és valóban vásárolni indult.

– Mi nem veszünk semmit, csak nézelődünk – ugrott le két fiatal a járműről, aztán öt perc múlva egy tortával a kezükben rohantak a megállóba. Gyorsan szétnéztek.

A corás mosolyjáraton főleg vásárlók ülnek, de akad nézelődő is. Fotó: Segesvári Csaba
A corás mosolyjáraton főleg vásárlók ülnek, de akad nézelődő is.
Fotó: Segesvári Csaba

A Tescóval szemben szállt fel, a plázánál le egy utas, kezében teletömött Spar zacskó. Ez a tobzódás kicsit összezavart, de az biztos, hogy ő nem a Corában költötte a pénzét.

– Nagyrészt vevők járnak vele, na és a Cora dolgozói – vélekedett Krisztin Ádám és Csomor Richárd, mindketten az utóbbi kategóriába tartoznak. A Délmagyarország említésére valóságos ujjongásban törtek ki, amit ezúton is köszönünk a fiataloknak. A járat egyébként nem viszi őket házhoz, a Mars térre átszállással jutnak el – a bérletvásárlást tehát nem ússzák meg.

Tettünk még egy kört a járaton, útitársaink – idős hölgy kerekes bevásárlókocsival, házaspárok Cora-zacskókkal, három fiatalember – nem vettek semmit, ám nagyon szerettek volna a belvárosba jutni. A busz már tele volt, amikor a Metro saját márkáját magán viselő óriásszatyorral kocogott felé egy nő. A sofőr őt is megvárta.

A Napfény is buszoztat

Április 1-jétől a Napfény Park bevásárlóközpont is ingyenes busszal szállítja a vásárlókat. Ők a távolsági járatokról ismerős járművel oldják meg az utaztatást, óránként indítják a Víztorony tértől.

Olvasóink írták

  • 7. jucus65 2009. május 13. 20:18
    „JÓ lenne tudni hogy merre jár pontosan ez a busz mert nekem például elég messze van,a víztorony tér ami egy biztos pont. melyik megállókban vesz fel utasokat,mert a cora busszal már egyszer megjártuk. nem lenne baj ha pl. ezen az oldalon az illetékesek közzétennék. ezt előre is megköszönnénk mi "autótalanok.”
  • 6. micsibucsi 2009. április 20. 14:16
    „Ha ezután tőlem kéritek a bérletet eme járatra, akkor elárulom melyik útvonalon jár! :) hehe...”
  • 5. 1pasi 2009. április 20. 13:48
    „A Napfény Parkba óránként jár busz hátköznap 18-22h között óránként, szombaton 13-22h óránként, vasárnap 8-22h között óránként. A busz a Víztorony térről indul a Nagykörút majd Kálvária tér és Napfény Park.”
  • 4. Titanilla 2009. április 20. 11:13
    „Egyetértek én is a hozzászólókkal, néha látom a nagyköruton menni a buszt, de hogy honnan indul, azt most tudtam meg a cikkből. Való igaz, mindig üresen látom. Szerintem ha a Napfénypark üzemelteti, nekik kellene reklámozni, az üzletek érdeke lenne,/nyilván azért fizetik a buszt/. Persze lehet hogy akkor is üres lenne, nem egy nagy durranás egyik üzlet sem, főleg ilyen inséges időkben.”
  • 3. joy 2009. április 20. 10:32
    „A TiszaJolán hunlapján sincs semmiféle információ a Napfényparki járatról!

    Ha senkinek sehol sem adnak róla információt, mi a francért járatják?
    Párszor láttam, én is hótüresen, a soffőr reszketett az egyedülléttől, legtöbbször bunkofonozott, hogy legyen társasága.”
  • 2. szamika 2009. április 20. 09:36
    „Valamelyik ingyenes újságban láttam meg én is a buszjáratot,ami a Móravárosi tesco-hoz jár.”
  • 1. Sly7 2009. április 19. 23:48
    „Ez a Napfényparkos járat egy szellemjárat..:S Már többször láttam, de egy utas se volt rajta. Megpróbáltam kideríteni, hogy mikor, merre közlekedik.. Nos, a Napfényparknál sehol semmi infó, a Víztorony téren dettó... A neten? Lehet h én vagyok a béna, de google barátunk nem talált semmit. Egyszer hallottam a rádióban félfüllel, hogy létezik, meg hogy óránként jár... Az üzemeltetők igazán kirakhatnának róla legalább egy papírt a Tesco elé... Fel tudna világosítani vki engem ezzel kapcsolatban?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többjelentésű Somogyi

Szeged - Somogyi? A szegedi belvárosi utcáról a többség jól tudja, legújabban nem a könyvtáralapító Károly, hanem a Népszava munkatársa, Béla a névadó. Tovább olvasom