Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

Mézga Géza és az ő forradalma

Mézga Géza, a Mars téri cukorka- és gyümölcsárus Szeged egyik legismertebb embere. S a legismeretlenebb is: kevesen tudják, hogy valójában Bunkóczy Menyhértnek hívják, s akkor kezdett dolgozni, amikor kitört a forradalom: ötven éve.
A kereskedőcsalád a volt üzletük helyén. A hatalmas nyárfát még csemeteként ültette Bunkóczy Menyhért. Fotó: Frank Yvette
– Hogyan lettem én Mézga Géza? Amikor fölépítettem a pavilonomat hetvenháromban a Mars téren hetvenezer forintból, melyre OPT-kölcsönt vettem föl, a tévében ment a Mézga család.

A pavilon helye

Emlékszik rá? Na, akkor hozta ki a Szerencsi csokoládégyár azt a 23 grammos termékét, melynek papírja a Mézga-figurákat ábrázolta. Gondoltam, ha a Mézga Édességbolt nevet adom az üzletnek, csak nyerő lehet. Az is lett! Én pedig „a szegedi Mézga Géza" lettem, sokan máig Gézának szólítanak, nem is tudják az igazi nevem – idézi föl a régi időket Bunkóczy Menyhért a Mars téren, kis pavilonja helyén. Januárban bontatta le az önkormányzat a piacrekonstrukció kapcsán – helye azóta is üresen áll. A Bunkóczy família: igazi, többgenerációs kereskedőcsalád. Kereskedődinasztia. Az alapító Bunkóczy Bertalan volt, a Nyírségből. Debrecenben kitanulta a pékmesterséget, és Franciaországban is szerencsét próbált. A nagy gazdasági válság idején állt kereskedőnek Szegeden. Kibírta. A történelem azonban folytatódott, üzletét államosították, visszakényszerült a pékszakmába – és máris a forradalomnál vagyunk.

– Akkor kezdtem dolgozni, mint kereskedőtanuló, a Tisza Lajos körúton, a Jégkunyhó eszpresszó mellett, a ruházati bolt 12-es árudájában, éppen ötven éve. A tüntető tömeg ott vonult el az üzlet előtt, Pióker Béla bácsi gyorsan be is zárta a boltot, válságosnak ítélve meg a helyzetet.

Gyerekként, megsebesülve

Én mint kíváncsi gyerek, belevegyültem a tömegbe, és az első sorokban éltem meg a sortüzet, melynek halálos áldozata is volt. Magam is megsebesültem: három szilánk ment a lábamba. Mentő vitt a sebészeti klinikára, ott feküdtem a többi sérülttel együtt; emlékszem egy emberre, akit menekülés közben ért golyó, a sarkán hatolt be, és a lábfején jött ki, egészen elöl.

Csak a nyárfa maradt

Hatalmas kanadai nyárfa áll a Bunkóczy-pavilon mellett. Azaz csak a helye mellett. Bunkóczy Menyhért saját maga ültette egykor, még ujjnyi vastag törzsű csemeteként – a valahai piacigazgatótól kapta. Árnya megfizethetetlen volt, nem olvadtak el az édességek a rekkenő nyárban. Most csak az üres aszfaltra vet árnyat.

Az idő azonban nem állt meg, teltek az évek, évtizedek, fölépült a Mars téren Bunkóczy Menyhért pavilonja. Azaz inkább pavilonkája, néhány négyzetméteren, melyet azonban – alighanem – többen ismernek Szegeden, mint a Dóm teret. Mindenki, aki piacra ment, illetve onnan jött: az üzlet mellett haladt el.

– Egy nemzedék nőtt fel, kérem, azokon az édességeken, melyeket árusítottunk, egy nemzedék! – büszkélkedik; felesége, Mária asszony helyesel. – Az én Gránit kockáimon, Donald rágóimon, Sport szeleteimen, Édes Annáimon. A Sport csoki, az Édes Anna egy forint volt. A táblás Kedvenc csokoládé hat ötvenbe, a Boci egészen égbeszökő módon tizenegy forintba került – emlékszik vissza.

– Hiánygazdaságban éltünk, nem eladni volt a nehéz, hanem beszerezni. Nagyon sokat kellett menni az áru után. Öröm volt, ha tudtunk szerezni, csak úgy kapkodták a vevők. Egy „kis Stühmer" voltunk mi itt, a Mars téren, egy „kis Stühmer"!

Továbbviszik a szakmát

Telt az idő, jött a puffasztott kukorica korszaka. De nagy slágercikk volt az! Kecskemétre kellett utazni érte, Hetényegyházára, ott volt a gyár... A nyolcvanas évek végén aztán megváltozott a helyzet: már nem beszerezni volt nehéz a termékeket, hanem eladni. Elszabadultak az árak... Persze a törzsvevőink továbbra is ide jártak, mindenkit ismertünk, valóságos otthonunk volt a Mars tér, és amikor idén télen megkaptuk a papírt, hogy bontják a pavilont: nem hittünk a szemünknek. Egyébként nem lett volna muszáj okvetlenül bontani, úgy volt építve, egy az egyben el lehetett volna szállítani... Havi ötvenhétezerből élünk feleségemmel kettesben: ennyi nyugdíjat kapunk összesen. Nem így képzeltük el öregségünket – mondja a kereskedő. Maga elé néz. Zajlik a Mars téren az élet.

Ki viszi tovább a szakmát? A házaspár leánya, Dávidné Tünde – vérében van a kereskedelem, kora gyerekkorától kezdve besegített szüleinek a Mars téren –, aki lakástextilüzletben dolgozik, s az unokák. Dániel a Krúdy szakközépiskolában tanul, és már kész tény, hogy kereskedő lesz, s Dalma – ő valószínűleg ugyanide megy középiskolába tovább. Nem fenyegeti megszűnésveszély a dinasztiát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik az érettségi

Az ország egyes városaiban már pénteken elkezdődtek az őszi érettségi vizsgák, Szegeden ma írják a… Tovább olvasom