Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Meztelen sofőrtől a konzerves verésig

Szeged - Még a sokat látott rendőröket is zavarba hozza, ha a mellbe szúrt áldozat lemegy kocsmázni, vagy egy sofőr pucéran száll ki igazoltatáshoz. Bizonyára maguk a szereplők is csodálkoztak később, milyen meghökkentő helyzetet produkáltak. Az elmúlt év emlékezetes eseteit gyűjtöttük csokorba.
Édesszájú tolvajt fogtak márciusban egy szegedi üzletben. A 25 éves esztergomi férfi 44 csomag csokigolyót zsákmányolt, és amikor visszakérték tőle a hátizsákjába rejtett édességet, annyira nehezményezte, hogy bemosott az eladónak. Csak a rendőröknek sikerült megfékezniük. A megszokás rabja volt az az 51 éves szeged-subasai férfi is, aki októberben részegen ült volán mögé, és amikor az igazoltató rendőrök tudni akarták, fogyasztott-e alkoholt, visszakérdezett: – Harminc éve iszok, szerinted?

Nem tudta megállni, hogy ne igyon az a 40 éves alsóvárosi fickó sem, akit odahaza a felhergelt barátnője mellbe szúrt. Mintha mi sem történt volna, vérző tüdővel beült a kocsmába. A csapos hívott hozzá mentőt. Emlékezetes marad a szegedi rendőröknek az az autós is, akit szeptemberben azért állítottak meg, mert forgalommal szemben szlalomozott a Horgosi úton. Amikor az ittas férfi kikászálódott, a rendőrök akkor döbbentek csak meg igazán: anyaszült meztelen volt. Augusztusban szokatlan látvány tárult a szegedi Tisza-parton sétálók szeme elé, autójában önkielégített egy férfi. A 36 éves klárafalvi lakos a rendőröknek letagadta tettét, ám a hasonló ügyekben bővelkedő priusza magáért beszélt.

300 ezres büntetéssel jutalmazták a rendőrök az egyik nagymágocsi sebességrekordert. Fotó: DM/DV
300 ezres büntetéssel jutalmazták a rendőrök az egyik nagymágocsi sebességrekordert.
Fotó: DM/DV

Júniusban a szerelmi bánatát töltötte ki a Körös-toroki nyilvános vécén egy helybeli fiatalember. Szétvert mosdót, vécét, szemetest, mindent, majd, mint aki jól végezte dolgát, felszívódott. Keze munkája nem maradt titokban, két nap alatt elcsípték. Ugyancsak júniusban, de már Szegeden pénzért mért szerelemből lett elege két nőnek, de 32 éves stricijük nem akarta veszni hagyni a busás bevételt, ezért megfenyegette a lányokat és a családjukat, majd mivel a szép szó nem használt, meg is ruháztatta őket. A „szexüzletembert" kommandósok vonták ki a forgalomból. Éppen ellenkezőleg, dolgozni akart az az 51 éves makói asszony, aki a meggyőzés nem mindennapi módját választotta munkaadójával szemben. Felmászott volt főnöke BMW-jére, és kiabálva, húsklopfolóval csépelte a drága verdát. A kiérkező járőrök sem feszélyezték, ám ők lesegítették a nőt a motorháztetőről.

Augusztusban macskakonzervvel püfölve akarta jobb belátásra téríteni a szegedi Retek utcai bolt egyik vevője a másikat. A 40 éves nő az árak miatt veszekedni kezdett az eladóval, mire a mögötte álló 62 éves férfi a keze ügyébe akadó fémdobozzal akarta lecsillapítani. Rendőröknek kellett őket szétválasztani. A konzerv tehát nem megoldás minden bajra, de margarinos dobozban sem áll el a pénz sokáig. Erre csak utólag döbbent rá az a Szeged környéki család júniusban, aki ilyenbe dugta 10 ezer euróját, és betette a fagyasztóba. Betörtek hozzájuk, és a hűtőjüket is kifosztották.

Légtornász és ralibajnok

Látványos akrobatamutatványra adta a fejét novemberben egy 29 éves tiszaszigeti „légtornász" Szegeden, a Mars tér és a Mikszáth Kálmán utca kereszteződésében. Részegen felmászott a villanypóznára, onnan a jelzőlámpa tartócsövére, és ott csüngött. A rendőrök láttán kereket oldott, de utolérték. Nagymágocson a legnagyobb fogást a rendőrök kasszírozták novemberben: két hét alatt a főutcán négyen is többszörösen túllépték a megengedett sebességet. Nyilván ők még nagyobb meglepetést szereztek a delikvenseknek: a 141-es és 165-ös teljesítményt 300 ezres büntetőcsekkel jutalmazták.

Olvasóink írták

  • 9. ZúzÓ 2010. február 17. 06:39
    „Nagy az isten állatkertje jó sokan beleférnek!
    És gondolom, hogy nem csak ennyi balhé volt, ez csak a jéghegy csúcsa.”
  • 8. Norman_Bates 2010. január 07. 08:15
    „7. hozzászólás a_feleség 2010.01.05. 17:58
    Csak poénból ütögette a férjedet a nő az esernyővel? (vicc)

    "Minnek is kellett egyáltalán ebből ügyet csinálni! "
    Hmmm... ez most egy freudi elszólás volt! Ugye tudod?!
    vagy itt van:
    "Meddig kell még egy ilyen "pitiáner" ügy miatt a Családomnak szenvedni!" mondat....
    Ha engem verne valaki véresre, az lenne az érdekem, hogy igenis legyen belőle ügy!!!!!
    És nem egy pitiáner sztoriként kezelném.”
  • 7. a_feleség 2010. január 05. 17:58
    „JAAAA elfelejtettem még leirni, mivel nekem nem jár a Délmagyar! Ezt a cikkre is az ismerősők hivták fel a figyelmem, ..................ugy hogy ......BENNE VAN MEGINT A FÉRJED témája az ujságban!

    Kissé kellemetlen! Nem gondolja Ujságirónő! ????????????????????????????,,,”
  • 6. a_feleség 2010. január 05. 17:52
    „Augusztusban macskakonzervvel püfölve akarta jobb belátásra téríteni a szegedi Retek utcai bolt egyik vevője a másikat. A 40 éves nő az árak miatt veszekedni kezdett az eladóval, mire a mögötte álló 62 éves férfi a keze ügyébe akadó fémdobozzal akarta lecsillapítani. Rendőröknek kellett őket szétválasztani. A konzerv tehát nem megoldás minden bajra, de margarinos dobozban sem áll el a pénz sokáig. Erre csak utólag döbbent rá az a Szeged környéki család júniusban, aki ilyenbe dugta 10 ezer euróját, és betette a fagyasztóba. Betörtek hozzájuk, és a hűtőjüket is kifosztották.
    /////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
    Ehhez lenne hozzászólásom:, mint ahogy - flexsnake 2- is irta ez a cikk nem a valóságnak megelelő!
    Nem is igy történt! Mivel azóta megkaptuk a Főügyészség határozatát....a FÉRJEM ellen....a vádat
    megszüntették, mivel, Ő nem is püfőlte a NŐT, hanem védekezett, mivel a NŐ ütőtte esernyővel!! Ezért a kedves hölgy elllen indult eljárás a városi Biróságon!
    A másik a rendőrők nem szedték őket szét, mivel a férjem, amikor eljött,sehol sem voltak a Rendőrők, mivel a hölgy akkor hivta ki a Rendőrséget, amikor a férjem eljött csupa véres ingben! A lakásunkról vitték el kihallgatni!

    És jó lenne ha a kedves UJSÁGIRÓNŐ---------------------Dombai Tünde----------------------------------------
    minél hamarabb irna egy helyesbitő cikket! Elkérné, mint ujságiró a helyes TÉNYÁLLÁST------ÉS NEM járatná le a FÉRJEMET! Mivel sokan tudtak erről az eseményről, és most sokakat félre informált a cikkével, mivel jönnek megint a visszhangok! Mivel az első cikk sem helyessen jelent meg!
    DOBAI TÜNDE itt hivom fel még cak a cikk helyesbbitéséére, és jó lenne, ha visszamenne EZ A CIKK ELSŐ megjelenésére........és elolvasnááá az ott leirt hozzászolásokat, és elolvasná a helyes tényt az esetről------------- amit leirtam mint a_ feleség nickkel!

    Minnél hamarabb!!! Jó lennne! Mert a téves közleményre talán találok egy paragrafust!
    A Délmagyar Főszerkesztője is jó lenne, ha odafigyelne mi megy ki az UJSÁGUKBÓL a többezer ember FELÉ!!!!
    Ugye most is vannak gunyolódó hozzászólások, mint akkor is voltak!
    Meddig kell még egy ilyen "pitiáner" ügy miatt a Családomnak szenvedni! Minnek is kellett egyáltalán ebből ügyet csinálni! Amint már irtam .....nem tudnak mit irni, és ilyen dolgokkal foglalkoznak! ÉS nem a valódiságot irják le!

    Az is érdekes volt, amikor a szegény nő aki leugrott a Bőrklinika emeletéről.....nem a nő volt a cikkben a fontos! Hanem az autó, amire ráeset és megsérült az autó!!! Persze mivel nem egy beteglátogató kocsija volt....hát feltétlen foglalkozni kellett a KOCSI állapotával!!!! RÖHEJJ!

    Várom -Dombai Tünde a helyesbbitő, igaz cikk leirását!!! minél hamarabb!
    A FELESÉG!!!!”
  • 5. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2010. január 05. 11:12
    „"Augusztusban szokatlan látvány tárult a szegedi Tisza-parton sétálók szeme elé, autójában önkielégített egy férfi."
    Lehet, pár méterre tőle keféltek és emiatt rántott rá :)))”
  • 4. varadipal 2010. január 04. 16:58
    „És a Mars téri csarnok reklám? "Élő hal szeletelve is kapható" Ez ugyan nem bűnügy, de nagyon ok.-s.”
  • 3. flexsnake 2010. január 04. 14:11
    „,,A 40 éves nő az árak miatt veszekedni kezdett az eladóval, mire a mögötte álló 62 éves férfi a keze ügyébe akadó fémdobozzal akarta lecsillapítani."
    Azóta kiderűlt hogy az eset nem így történt :) Nem ártana először utána nézni a dolgoknak.”
  • 2. E! 2010. január 04. 13:38
    „Na EZ jó cikk volt, köszi!”
  • 1. yvan16 2010. január 04. 10:47
    „ezeken a sztorikon jót nevettem :"D tényleg vannak vicces balekok”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Havazás követte a melegrekordot

Hetek óta tart a változékony időjárás: a mínuszokat melegrekord követte, tegnap pedig több helyen is havazott a megyében. Tovább olvasom