Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Mi kell a pályakezdő diplomásoknak?

Szeged - Jó kapcsolatok, megfelelő végzettség, szakmai tapasztalat és jó fellépés – erre a négy legfontosabb képességre van szükség egy állás elnyeréséhez a Szegedi Tudományegyetem már munkába állt diplomásai szerint. A hazai felsőoktatási intézményeknek 2006 ősze óta kell pályakövetési felméréseket végezniük, amelyek rengeteg hasznos információval szolgálnak számukra.
A Budapesti Műszaki Egyetemen már évekkel a törvényi kötelezettség előtt, 1999-ben megkezdték a hallgatók körében a szociológiai, munkaerő-piaci felméréseket.

– Ezekben a hetekben már a kilencedik értékelést kapták kézhez az egyetem szenátusának tagjai – mondta Szabó Imre, a BME Diákközpont vezetője. Majd a legfrissebb felmérés adataiból idézett néhány megállapítást. A foglalkoztatottsági arány a végzettek körében meghaladta a kilencven százalékot. Közel nyolc százalék viszont azonnal újra tanulásba kezdett PhD- és nappali tagozatos hallgatóként. A munkanélküliek aránya mindösszesen 1,1 százalékot ért el a válaszadók körében.

Értékes adat az egyetem számára, hogy végzett hallgatóik az utóbbi időben könnyebben találnak maguknak munkát. Ezt jelzi, hogy a diplomát követő első munkába lépés átlagos ideje az elmúlt négy évben 2,4 hónapról 1,6 hónapra csökkent. Az elmúlt négy évben most a legalacsonyabb (4,8 százalék) azoknak az aránya, akik fél éven belül nem tudtak elhelyezkedni. A végzettek havi bruttó átlagkeresete 2006-ban 290 ezer 810 forint volt.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) eddig kétszer – tavaly és idén – készített felmérést az intézményben végzettek körében arról, ki hogyan boldogul a munkaerő-piacon. A postán kiküldött kérdőívek mintegy 16 százaléka érkezett vissza. Ezekből kiderül, hogy a legtöbben – a válaszoló egykori nappali tagozatos hallgatók fele – személyes kapcsolatok révén találtak maguknak állást, 13–16 százalékuknál a beküldött önéletrajz, míg 13–15 százalékuk esetében újsághirdetésre való jelentkezés segített az elhelyezkedésben. Arra a kérdésre, mi szükséges egy állás elnyeréséhez, a 2005-ben végzettek közül legtöbben – szinte egyforma hangsúllyal – a jó kapcsolatokat és a megfelelő végzettséget jelölték meg az első két helyen. Ugyancsak fontosnak tartják a szakmai tapasztalatot és a jó fellépést. Az idegen nyelvtudás és a szerencse csak az ötödik, illetve a hatodik helyen szerepel. A felmérésből kiderül még, hogy a diplomások fele három hónapon belül megtalálja első állását, és csak 12–15 százalékuknak tart tovább fél évnél a munkakeresés.

Bruhács Tamás, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettese a pályakövetési rendszer eddigi tapasztalataival kapcsolatban elmondta, bár a felmérést minden felsőoktatási intézménynek el kellene végezni, egyelőre hiányzik az egységes módszertan leírása. Az évente összehasonlítható, azonos adatokat vizsgáló, érvényes és megismételhető felmérésekhez azonos metodikára van szükség. Az elemzések segítségével megismerhető a végzettek elhelyezkedésének sikeressége és következtetések vonhatóak le az oktatás színvonaláról, a munkaerőpiac igényeiről is. Mindezek érdekében az Educatio Kht. néhány héten belül megkezdi a pályakövetési felmérések egységes módszertanának kidolgozását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hitelből vagy lízinggel?

Szeged - Azok számára, akik szeretnének saját otthont, de nem rendelkeznek önerővel, megoldást… Tovább olvasom