Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Miczura Mónika nem panaszkodik

Roma dalok és indiai zene, elektronikus hangzás. Miczura Mónika zenekarával júliusban Angliában koncertezik. A törékeny énekesnő szerepelt már női magazin címlapján is, bár a „trendiség" nem az ő világa. A fotózást azért is vállalta, mert roma lány ritkán kerül címlapra.
Nagyon szeretik a zenénket az emberek – mondta a MucaMitsou formáció énekese, Miczura Mónika. Fotó: Frank Yvette
Miczura Mónika 16 éves kora óta énekel. Az Ando Drom szólóénekesként vált ismertté, három éve jelentetett meg önálló lemezt Mitsoura nevű együttesével. Az aprócska, törékeny énekesnő Szegeden a régi zsinagógában a MucaMitsou formációval koncertezett. A Muca cigányul cicát jelent, a Mitsou pedig Mónika művészneve franciás írásmóddal – hogy külföldön is könnyen ki tudják ejteni. Erre szükségük lesz, hiszen idén júliusban Peter Gabriel angliai fesztiválján, a Womadon lépnek fel új lemezük anyagával. Mónika elmondta: az előző albumhoz képest a world music jelleg halványul, az elektronikus hangzás erősödik. A számok azonban változatlanul a tradicionális cigány dalokból és indiai dallamokból születnek. Hogy miért pont ezekből? A roma dalokat Mónika családjából hozta magával, az indiai zenével pedig 13 évesen esett szerelembe.

– A 80-as évek közepén épült fel a békéscsabai nagykönyvtár, ahol bakelit lemezeken különleges zenéket lehetett hallgatni. Volt két indiai zenét tartalmazó album is – emlékszik. – Sosem hallottam még ilyet addig, de akkor azonnal megfogott. Úgy éreztem, hogy az a világ és az én világom teljesen megfér egymás mellett, a kettő között nagyon sok hasonlóság van.

Mónika Békéscsabáról a szentesi gimnáziumba, majd családjával együtt Budapestre került. Az énekesnő ma is ott él 14 éves lányával, akit 10 éve egyedül nevel. Gyönyörűen táncol és nagyon jól énekel – meséli róla.

Mitsou néhány évvel ezelőtt az egyik női magazin címlapján szerepelt. A lap azokat a művészeket díjazta, akiket valamilyen szempontból különlegesnek tartott, és közülük is Mónikát ítélték a legjobbnak.
– Nagyon jólesett, annak ellenére, hogy ez a lap nem az én világom – magyarázza. – A fotózást is azért vállaltam el, mert azt hiszem, ez volt az első női lap, amelynek címlapján cigány nő szerepelt. A cigányság érdekében annyit tehetek, hogy a zenémmel pozitív dolgot adok és ez jó érzés. Számomra az a legfontosabb, hogy amit csinálok a lehető leghitelesebben, szívből csináljam, és akkor minden dal megkapja azt az egyedi értelmet, amit nekem jelent. A magyarok egyre nyitottabbak a sokszínű kultúra iránt, de az a fajta világ, amit én képviselek, nagyon is rétegzenének számít itthon. Külföldön már nem annyira. Azért nem panaszkodhatom, mert bárhol fellépünk – még ha nem is olyan gyakran van rá lehetőségünk – telt házas koncertjeink vannak, nagyon szeretik a zenénket az emberek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tízmillió a szegedi Stefániára

A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. munkatársai felmérték az árvíz okozta károkat a Stefánián. A… Tovább olvasom