Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Mihaí magyarul üzletel a nagybanin

Szeged - A dorozsmai nagybanin minden negyedik autó román rendszámú. Nagy tételben viszik el a magyar zöldséget, gyümölcsöt, és készpénzben, azonnal fizetnek.
4300 forintra tartott tegnap délután egy láda sárgarépát a zákányszéki Puskás Ferenc, Misinek – Mihaí Constantínnak – azonban tíz másodperc elegendő volt arra, hogy 4000-re lealkudja az összeget. Megállapodtak, egymás kezébe csaptak. Misi – így szólítják a magyarok – elővette a köteg pénzt a zsebéből, és fizetett csaknem az egész fuvarért.

Közben egy másik román kocsi is megállt a homoki portéka mellett. A vevő románul kérdezte meg a kormány mögül, hogy mennyibe kerül, Puskás pedig magyarul válaszolta: 4500 forint. Neki miért annyi? – kérdeztem. – Mert látszik a kocsiján, hogy csak 1-2 ládával akar venni – mondta a zákányszéki termelő. Erről az árról indult az alku azoknál is, akik a ládából átlátszó zsákba öntötték ki a „full" répát, ők ugyanis még a göngyöleget se akarták megfizetni.

– Misivel jó üzletet kötni, mindig megegyezünk, igaz, szeretné a felére lealkudni az árat – mondta Puskás Ferenc, akit eközben a román vevő következetesen Tatának szólított. Misiről kiderült, „kis firmája" van Temesváron, oda viszi eladni a dorozsmai nagybanin beszerzett csemegét. Mindent visz, ami kapható. Egy héten négyszer jön át, oda-vissza 270 kilométer az út. Az uniós csatlakozás óta jó átjárni, korábban ugyanis sok volt a papírmunka, a szívatásról nem is beszélve: volt, hogy 23 napot váratták a határon.

Puskás Ferenc és Mihaí ConstantÍn (jobbról) jó boltot csinált. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Miért Magyarországon vásárol? Mert Romániában „nincs fólia", kevés az áru, de – tette hozzá – olcsón kell vásárolnia, hogy el tudja adni. Mivel már 10-12 éve jár át Szegedre, ő beszél az egész piacon a legjobban magyarul, a többi román felvásárló csak mutogat, és a kézi számológépbe üti be az ajánlatot. Kiderült, a magyarok nem akarnak románul tanulni – ezt egy forráskúti barackos is megerősítette. Nevét ugyan nem akarta megmondani, de szólíthatjuk Pistának – árult el magáról némi személyeset a hőség elől a mikrobusz csomagterébe menekült férfi.

A gépjárművek felhozatala mellesleg arról tanúskodott, hogy a motorizációban megtörtént a rendszerváltás: míg korábban az öreg Daciák voltak többségben, ma alig látni kettőt-hármat. Misi például a régi Transporterét egy 3,5 tonnás Mercedesre cserélte nemrég.

Örülnek-e a magyar termelők a román felvásárlóknak? Ezt több helyen megkérdeztük, de nem azt a választ kaptuk, hogy magyar–román, két jó barát. Inkább azt észleltük, mint a kutya a macskával, úgy vannak egymással: az érdekek találkoznak, a vevők készpénzben és azonnal fizetnek az eladóknak, de nem tombol köztük a szerelem.

A tények

A nagybanin a naponta belépő 1200 autóból 300 román – mondta Törökné Szántó Katalin, a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. ügyvezetője. Ez a nonstop nyitva tartásnak, a minőségi árunak, valamint a budapestinél 15-30 százalékkal alacsonyabb áraknak köszönhető. Románia 20 milliós piaca közel van, agrárgazdasága fejletlen, a lakosság vásárlóereje viszont nőtt.

Olvasóink írták

  • 18. britanplusz 2009. augusztus 05. 15:45
    „hello mindenkinek
    engem érdekelne ez a román zöldség-gyümölcs business
    olyan emberre lenne szükségem, aki el tudná passzolni az árut kint Romániában, vannak kapcsolatai
    nem feltétlen Aradon vagy Temesváron, vihetnénk beljebb is
    határon milyen papírokat kérnek????
    autóm van egy 12m3 rakterű, 16 mázsa raksúlyú kisteher b kat.
    ha valakit érdekel a dolog, írjon a
    - britanplusz@freemail.hu
    - kiszolika23@freemail.hu email címek valamelyikére
    a többit telefonon/személyesen”
  • 17. ankusz 2009. június 19. 23:04
    „tahószegedi.... ez nem jött össze mi??? :-D”
  • 16. tahoszegedi 2009. június 19. 11:03
    „<moderálva off>”
  • 15. tahoszegedi 2009. június 18. 21:46
    „12. hozzászólás glacier 2009.06.18. 08:27

    Ez a baj a magyarsággal, el kell fogadni azt jóvan.

    Hát nincs jól.”
  • 14. tahoszegedi 2009. június 18. 21:43
    „<moderálva>”
  • 13. tahoszegedi 2009. június 18. 21:39
    „<moderálva>”
  • 12. glacier 2009. június 18. 08:27
    „Egyetértek "ankusz" hozzászólásával.Nem szítani kellene az indulatokat,hanem csillapítani.
    Fel kellene fogni mi a múlt és mi a jövő.Elfogadni egymást,de ápolni a magyarságot és a
    nemzeti kapcsolatokat is.A történelmet nem lehet semmivé tenni.El kell fogadni ami van és
    kihozni belőle a legjobbat.”
  • 11. ankusz 2009. június 18. 08:15
    „tahószegedi! Attól,hogy az Magyarország volt most már nem az és ezt fel kell fogni meg lenyelni,nem ők vették el,"ti" ..... el! Egy ember aki ott született amikor már Románia volt nem fogja magát székelynek tekínteni vagy magyarnak csak azért mert te akarod! Az már Románia és kész,ő pedig román. A magyar állam ha tetszik,ha nem azért nem tud tovább lépni semerre se mert ezen se tud tovább lépni.Pedig az már a múlt...egyszerű,mint nálunk,addig amíg a multon rágódsz addig nem fogsz továbblépni. Az egész baromság hogy a magyarok-románok viszonya szar,az ilyen emberek miatt mint te gondolják ezt sokan.Pedig nem így van,rengeteg magyar szivesen megy ki Ro-ba,elvannak a románokkal.Én mostmár mondhatnám magam félig annak,félig ennek, 10 éve élek Mo-n és még sosem tapasztaltam a saját bőrömön ezt a fajta ellenszenvet se pedig konfliktusaim nem voltak azért mert én román vagyok,és még a mai napig büszke vagyok rá. Annak pedig sokan örülnek hogy átjárnak vásárolni,addig is van kinek eladni,ha tetszik,ha nem.
    Gondolom neked nem csak a románokkal van bajod hanem akármilyen más nemzetíségű emberkével.”
  • 10. magyarimóni 2009. június 18. 07:40
    „Az biztos , hogy a mi zöldségünknek nincs párja .Igaz se a fokhagymát se a petrezselymet(gyökeret ) nem is ismerik csak a paszternákot( csak ezt termelik).Szóval akkor min is csodálkozunk? Bár a Székelyföldön a pityókát :D (krumplit ), Balavásáron és Kibéd környékén a hagymát nagyon szépen termelik.De ez csak a Magyar lakta vidék. Hiszem ott van Olténia paradicsom, paprika, padlizsán, káposzta na meg ott a sok gyümölcs.Csak ép olyan nincs ami nálunk van.Lényeg az ha már jönnek akkor jól fizessenek.”
  • 9. lacipapa68 2009. június 18. 00:28
    „8-as!Ez a jövő!”
  • 8. Zsoltee0716 2009. június 17. 23:51
    „Mindjárt nyítok egy zöldséget Romániába azt nagykerbe kell ki vinni a cuccot!”
  • 7. lacipapa68 2009. június 17. 22:36
    „5-ös!Jól beszéltél!6-os!Forintért viszik.Különben nélkülük pedig megdöglene a nagybani piac.Különben mikor érnek el a magyar emberek arra a szintre,hogy belássák,a román nemzetiségű polgár nem az ellenségük?”
  • 6. Mil 2009. június 17. 22:12
    „A határ menti síkságon szembetűnő ez. Beljebb a hegyvidékes részen értelemszerűen nincsenek olyan szántóföldek. A Havasalföldön meg még nem jártam.
    Amúgy ha leiért veszik a ft-ot, akkor megsüthetjük.. NEkünk euro kéne minél több.”
  • 5. glacier 2009. június 17. 21:08
    „Nem tudom Mil merre járt,de én láttam művelt földeket.Azt azonban tudni kell,hogy azok a földek inkább gabonatermelésre jók.Egyébként a homoki zöldség és gyümölcsnek nincs párja.Ez a homokhátság páratlan adománya szerintem. Egyébként szerintem jó dolog,hogy nálunk vásárolnak.De akinek ez nem tetszik beviszi az áruját egy Tész-be,ami majd "egyszer csak ki is fizeti".Ők kéz pénzel és azonnal fizetnek,inkább ennek örüljünk.
    Nem értem miért kell őket nem szeretni,ők is emberek dolgoznak és élnek a maguk módján.”
  • 4. tahoszegedi 2009. június 17. 21:07
    „Milyen románok?

    Bukarestből jöttek???? Ha nem, akkor Székelyek”
  • 3. Mil 2009. június 17. 20:46
    „Egyébként meg ez azért van, mert egyszerűen nem művelik a földjeiket-nem tudom miért. SZembetűnő a két ország közti különbség, ahogy átérünk a határon. CSak néztem, hogy miért olyan lepusztult és lehangoló a táj? Hát mert gazosak a puszták! Míg itthon szép búza-,napraforgó és kukoricamezők, addig odaát gizgazos pusztaság fogad. Aki nem hiszi járjon utána :)”
  • 2. Mil 2009. június 17. 20:43
    „NA most mondja csak MOrvai, vagy akárki, hogy tönkre van téve a mezgaz.. Akkor mit szóljanak a románok?”
  • 1. CID 2009. június 17. 16:50
    „"Inkább azt észleltük, mint a kutya a macskával, úgy vannak egymással"
    Ez, nagyon meglepő.:) Ki a fene szereti itt a Délalföldön, meg Magyarországon a románokat ? Ezt már dédnagyapám is megmondta amikor lövöldözni kellet a csatában rossz irányba rohanó szőröstalpúakat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei képviselők támogatták a főbírójelöltet?

Csongrád megyén nem múlt a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása. A 14 megyei országgyűlési… Tovább olvasom