Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Miklós Melinda: három gyűrű, egy vőlegény

Keressük a megye legszebb sportolónőjét játékunk negyedik jelöltjeként Miklós Melindát mutatjuk be.
A feltűnően csinos lány 3 éves kora óta sportol. Kezdetben úszott, majd 1996-ban váltott, és áttért a fitneszre, amelyben szép sikereket ért el - többek között Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. A Hód-Fitness SE-ben négy éve nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is tevékenykedik. Leghőbb vágya, hogy olyan tehetségeket neveljen ki, mint amilyen edzője, Rácz Ildikó volt egykoron.

Melinda bomba alakját a sok testmozgásnak köszönheti, ám bánatára nagyon oda kell figyelnie arra, hogy mit eszik. Édesapja alkatát örökölte: könnyen felszaladnak rá a kilók. Ezért legtöbbször csak könnyű ételeket, salátákat, gyümölcsöket fogyaszt. Szívesen jár kényeztető masszázsra és testkezelésekre, hiszen a versenyeken fontos, hogy fürdőruhában is tökéletesen nézzen ki.

Miklós Melinda. Fotó: Király István András (galéria).

A 26 éves hódmezővásárhelyi lány szíve kilenc éve foglalt. Kedvese két évvel ezelőtt jegyezte el. Melinda ujján azonban hiába kerestük a gyűrűt, nem hordja: ugyanis már kettőt is elveszített belőle. Párja azonban kitartó, és egy harmadikat is vásárolt neki. Ezt azonban már biztos helyen, otthon egy ékszeres dobozban őrzi, és csak akkor veszi elő, ha együtt mennek el otthonról.

Kedvencek

– Kedvenc város?
– Ahol születtem: Hódmezővásárhely. Fél évnél többet nem is töltöttem távol a várostól, és nem is szeretnék onnan elmenni. A családom, a munkám, az egész életem oda köt.

Név: Miklós Melinda

Kor: 26
Családi állapot: menyasszony
Csillagjegy: rák
Egyesület: Hód-Fitness Se
Eddigi eredmények: EB I. hely 

– Kedvenc időtöltésed a fitneszen kívül?

– Amikor csak időm engedi úszok.

– Kedvenc szépészeti beavatkozás?
– Nagyon szeretem a testkezeléseket és a masszázsokat. A fitneszben fontos, hogy jól mutassunk a színpadon egy szál fürdőruhában is, ezért szívesen járok ilyenekre.

– Kedvenc film?
– Főleg a táncos filmek. Ha egyet ki kell emelni, akkor a Dirty Dancing.

– Kedvenc zeneszám, amire táncoltál a fitnesz kapcsán?
– Ahogy egyre jobban öregedtem (nevet) a komolyabb zenék tetszettek. Egyik kedvencem az volt, amikor a Baywatch-ot dolgoztuk fel. Pamela Andersont alakítottam...

Miklós Melinda. Fotó: Király István András (galéria).

Karrier

– Miért kezdted el a fitneszt?
– Három éves korom óta sportolok. Először versenyszerűen úsztam. 1996-ban kezdtem el a fitnesszel foglalkozni. Az egyik barátnőmet kísértem el. Versenyző lettem, négy éve pedig edzőként is tevékenykedem a Hód-Fitness SE-ben.

– Hogy készülsz a versenyekre?
– A verseny előtti időszakban minden nap edzek, talán csak egy napot hagyok ki a héten. Számomra nagyon fontos, hogy maximálisan felkészüljek, e nélkül el sem indulok egy megmérettetésen.

Vagy-vagy

– Formációban vagy egyedül táncolsz szívesebben?
– Régebben jobban szerettem egyedül, hiszen úgy nem kellett másra figyelni. Csapatban ebből a szempontból nehezebb, munkásabb a dolog. De így, 26 éves fejjel viszont már jobban szeretek csapatban dolgozni.

Miklós Melinda


– Zsíros csülök vagy gyümölcstál?
– Gyümölcstál. Sajnos nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek. Anyukám csontsovány, apukám erősebb, és én az ő alkatát örököltem. Salátákat, gyümölcsöket fogyasztok. Főleg versenyidőszakban kell fokozottan odafigyelnem erre.

– Miniszoknya vagy farmernadrág?
– Mikor melyik. Mindkettőt szeretem, de hétköznap inkább farmert hordok, ha bulizni megyünk, miniszoknyát.

– Romantikus este a kedveseddel vagy átbulizott éjszaka a barátnőkkel?
– Az első. Romantikus típus vagyok...

Legek

– Legelső verseny?
– 1998-ban versenyeztem először. Nagyon nehéz volt elkezdeni, hiszen előtte évekig úsztam, egyedül a váll ízületem volt elég laza a fitneszhez. A nulláról kezdtem ezt a sportot, ezért is vagyok nagyon büszke arra, amit elértem.

– Legkedvesebb verseny?
– Nincs ilyen. Minden versenyt nagyon élveztem.

Miklós Melinda a Cosmécanique Szépségházban - galéria

– Legnagyobb csalódás?
– Jópár évvel ezelőtt volt, Békéscsabán rendezték a magyar bajnokságot, amin második lettem. Csalódtam, hiszen úgy éreztem, én szerepeltem a legjobban, a nézők és az edzőim szerint is így volt. Megtörtem. Fél éves kihagyás következett, még edzésekre se nagyon jártam. De úgy döntöttem: folytatom, és azt a nézetet vallom, hogy a kudarc megerősít. Újult erővel fogtam bele a versenyzésbe, és többé akkor sem kenődtem el, ha csak második lettem.

– Leghőbb vágyad?
– Hogy olyan tehetségeket neveljek, mint az én edzőm, Rácz Ildikó. Szakmai szempontból mindenben rá szeretnék hasonlítani.

– És a magánéletben?
– Elégedett vagyok a magánéletemmel. Lassan kilenc éve, hogy együtt vagyunk a párommal, két éve eljegyzett.

– Nem látom a gyűrűt?
– A párom nem engedi, hogy hordjam, mert néhányat már elhagytam. A sport miatt nem viselek ékszert, edzések előtt mindig levettem. Letettem a székre, vagy máshova, és mire fel akartam venni, már nem volt ott. A párom babonás, ezért ezt rossz ómennek vette. Sokáig nem is vett újat, de aztán mégis meglepett vele. A mostanit otthon egy kis dobozkában őrzöm, és csak akkor veszem fel, ha a vőlegényemmel együtt megyünk valahova.

22-es csapdája

1. Pick Szeged 6
2. MKB Veszprém 3
3. FTC Labdarúgó csapat 7
4. Bajnai Gordon 5
5. Orbán Viktor 5
6. Madonna 10
7. Britney Spears 6
8. Kispál és a Borz 2
9. Ákos 4
10. Barátok közt 8
11. Szex és New York 10
12. Szegedi halászlé 4
13. Rántott sertésszelet sültkrumplival 3
14. Kamarás Iván 4
15. Robert De Niro 8
16. Valami Amerika 8
17. Csillagok háborúja 4
18. Audi 7
19. Suzuki 4
20. Dolce & Gabbana 10
21. MEXX 10
22. Avatar 8

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportmotor csavarodott a Volvóra - durva fotókkal

Hatalmas csattanás, egy ripityára tört sportmotor, bámészkodók - pénteken éjjel 11 órakor egy Honda ütközött egy személyautóval Szegeden. Tovább olvasom