Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Milliárdokat érő Csontváry-képek érkeztek - galériával

Szeged - Négy és fél milliárd forint értékű Csontváry-festmény érkezett kedden Csongrád megyébe. A szigorúan őrzött szállítmányból 26 kép Szegeden, 14 Szentesen látható péntektől.
Kamionban, kommandós felvezetéssel, szigorú biztonsági intézkedések mellett érkezett meg a Csontváry-kiállítás anyaga kedd délután a szegedi Móra-múzeumba. A szállítás körülményeiről, az útvonalról, a festmények csomagolásáról nem adhatott tájékoztatást a fuvarozó cég. Munkatársaikat és az autókat sem engedték úgy fényképezni, hogy felismerhetők legyenek. A pécsi múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában álló kollekcióból pénteken nyíló tárlat Szegeden 26, Szentesen 14 remekművet mutat be.

Hamar Edina restaurátor ellenőrzi a Magányos cédrust. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

A kamerák kereszttüzében egyetlen képet csomagoltak ki, a csaknem két és fél méter széles, két méter magas Magányos cédrust, amely a háromrétegű fadobozával együtt több mint két mázsát nyomott. A múzeum restaurátora, Hamar Edina ellenőrizte és vette át az alkotásokat részletes műtárgylista alapján. A teljes anyag biztosítási értéke közel 4,5 milliárd forint, ennek a harmadát teszi ki a három legértékesebb remekmű. A Magányos cédrus, az A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és az A Nagy Tarpatak a Tátrában egyenként fél-fél milliárdot ér. Ezeket Szegeden lehet majd látni olyan „nagyágyúkkal együtt", mint a Római híd Mosztarban. Csontváry Kosztka Tivadar korai képei kerültek Szentesre. A szegedi kultúrpalota két emeleti kiállítóterében helyezik el a nagyméretű festményeket. A biztonsági és műtárgyvédelmi elvárásoknak megfelelően befalazták az épület ablakait.

Megírtuk: országos jelentőségű tárlat látható szombattól december 12-ig, hiszen a Csontváry-festményeket nagyon régen adta kölcsön a pécsi múzeum, a remekművek legutóbb Törökországban jártak. A szegedi belépők érvényesek Szentesre is, a szentesi jegyet pedig beszámítják Szegeden.

Olvasóink írták

  • 7. Yossarian 2011. október 13. 13:19
    „aki ezt a nagy marhaságot kitalálta, hogy egy részét Szegeden, egy részét Szentesen állítsák ki<moderálva>.
    ennek így semmi értelme. aki a teljes kiállítást meg akarja nézni, az utazgathat a két város között. az meg mire jó???
    miért nem lehet egy helyen bemutatni a kollekciót?”
  • 6. GondaIstván 2011. október 12. 17:51
    „Senkinek az örömét sem akarom elvenni, és nyilván nem is értek a művészetekhez, de én nem mozgatnék kommandósokkal milliárdokat érő, hataémas érzékeny fesményeket 200 km-rel arrébb. Azt megértem, hogy az agyaghadsereget elhozzák Kínából Budapestre, de hogy Csontváryt Pécsről Szegedre?
    Okosabbnak találtam volna, ha ennek a kiállításnak a költségét kedvezményben eljuttatták volna a szegediekhez, hogy kiránduljanak Pécsre és mondjuk ingyen nézhessék meg a Csontváry múzeumot.
    Aki meg most utazik Pécsre az ország többi részéről az szív, mert csak az üres falakat látja.”
  • 5. IVY 2011. október 12. 16:29
    „Állítólag, még egy festményt hoztak volna, de ahhoz már falat kellett volna bontani....
    Így maradtak ezek.
    De köszönjük. :)”
  • 4. bánki 2011. október 12. 11:51
    „Na igen ezt valóban érdemes megnézni !

    Pécsett a Csontvári múzeum a volt Rózsakert vendéglővel szemben ( jelenleg római kori keresztény templom feltárása helyén) a közkedvelt borozó szomszédságában található. Sorkatona koromban mind a három helyre ,,csoportos" kimaradás ürügyén megszemléltük 1976.

    Szóval, tényleg érdemes meglátogatni a kiállítást!”
  • 3. kispacni 2011. október 12. 11:40
    „Valahogy ez a két mondat nem egészen stimmel:

    "Ezeket Szegeden lehet majd látni olyan ,,nagyágyúkkal együtt", mint a Római híd Mosztarban. Csontváry Kosztka Tivadar korai képei kerültek Szentesre. "

    Jó értem, hogy a "Római híd Mosztarban" című kép is itt Szegeden van, vagy az már Szentesen van ?”
  • 2. GAgyi 2011. október 11. 20:04
    „Igen-igen!
    Legalább kétszer...és Szentes sincs messzi.”
  • 1. VásárhelyiÁgi 2011. október 11. 16:38
    „Azt hiszem ezt látni kell!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az 55-ösön: lesodródtak az útról

Két férfi sérült meg abban a balesetben, amely miatt teljes útzár mellett helyszínelt a rendőrség az 55-ös főúton. Tovább olvasom