Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

Milliós ''zöld károk''

A termelés visszaesik, és munkahelyek szűnhetnek meg a Szegedi Paprika Zrt.-ben, mivel a Greenpeace zöldszervezet a cég egyik termékéről azt állította, hogy génmódosított összetevőt tartalmaz. A Greenpeace nem vonta vissza nyilatkozatát, ezért a szegedi cég pert indít, mivel bizonyítani tudja az ellenkezőjét.
A Szegedi Paprika Zrt. az elmúlt hetekben több százezer forintot költött el arra, hogy a szokásos éves vizsgálatokon túl is bizonyítsa, nem tartalmaznak génmódosított összetevőt a darált sertéshús konzervek.

Mint emlékezetes, csaknem egy hónappal ezelőtt a Greenpeace aktivistái egy hipermarketben demonstráltak, arra hivatkozva, hogy a Szegedi Paprika Zrt., a Globus Rt., valamint a Lidl egy termékében a megengedettnél magasabb arányban találtak génmódosított összetevőt. „Génmódosított termék, nem kérünk belőle" felirattal ragasztottak rájuk címkét. A zöld szervezet a szegedi cégnek csak egy 2004-ben gyártott húskonzervét vizsgáltatta meg, de más, 2005-ben és 2006-ban gyártott termékét is hírbe hozta. Ennek hatására a Tesco és a Cora levette a polcokról a konzervet és azóta sem rendel belőle.

Bartos András, a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója elmondta, a hatalmas költséggel elvégzett vizsgálatok most már bebizonyították: a kifogásolt szója összetevő alig 0,1 százaléka volt génmódosított a 2005-ben és 2006-ban gyártott húskonzervekben. Kerestek 2004-es terméket is, hogy kontrollálják a Greenpeace méréseit, de olyat már sehol sem találtak. A zöld szervezet akciója viszont az összes szegedi konzervet hírbe hozta, s emiatt egyik-másik áruházlánc azóta sem rendel tőlük. Danks Emese, a Tesco kommunikációs igazgatója korábban megerősítette lapunknak: ők maguk nem vizsgálják a termékek összetevőit, de együttműködnek a Greenpeace-szel, ezért nem rendelnek a szegedi cégtől.

Bartos András elmondta: az a legnagyobb probléma, hogy a Greenpeace egyetlen dobozt vizsgáltatott meg, a kapott adat pedig semmit sem bizonyít. Ezért egyrészt büntető feljelentést tesznek, másrészt két polgári pert is elindítanak nem vagyoni és jelentős vagyoni károkozásért is. Az élelmiszer-ipari cégek között ugyanis óriási a piaci verseny, amelyben, ha alulmaradnak, csökken a termelés és még munkahelyek is megszűnhetnek. Mivel a cégnek egymilliárdos árbevétele származik a konzervek eladásából, a kár egyelőre felbecsülhetetlen. Megkérdeztük Nemes Noémit, a Greenpeace kampányszervezőjét is, aki azzal védekezett: a fogyasztónak joga van tudni, mit tartalmaznak az élelmiszerek. Ők egy termékre csak általánosságban hívják fel a figyelmet, hiszen a vevő sem azt nézi, mikor gyártották. Várják, milyen lépéseket tesz majd a Szegedi Paprika Zrt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Siket Judit: Nem történt csalás

Nincs arra konkrét adat, hogy a megyében választási csalás történt volna. A választási… Tovább olvasom