Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Minden drágább lesz jövőre

Csongrád megye - Az áfakulcs január 1-jétől 25 helyett 27 százalékos lesz, vagyis minden termék, szolgáltatás ára drágul. Jön a kötelező biztosítást drágító baleseti adó, emelkedik több illeték, a válóperé 30 ezer forintra. A dízel adókedvezménye a tervezettnél kevésbé nő. Egyes szolgáltatók új díjaiban az őket sújtó különadó megjelenését véljük felfedezni.
A 2012-es áremelésekben leghamarabb a mobilszolgáltatók léptek: az elmúlt napokban mindegyik elküldte előfizetőinek az új díjakat és tarifákat. Ezekből kiderül, nem 2 százalékkal emelték az árakat, hanem közel 10 százalékos a drágulás. Egy 2990 forintos T-Mobile-os előfizetési díj például 3250 forint lesz. A havidíjak 260–760 forinttal is nőnek, a percdíjak jellemzően 2–3 forinttal drágábbak: 29 helyett 32 forintos hálózaton belüli percdíjjal lehet számolni. Ami a köznyelvre lefordítva azt jelenti, hogy mégiscsak az emberek fizetik meg a távközlési cégeket sújtó különadót.

Mindenki úgy gondolja, hogy a 27 százalékos áfakulcs miatt minden termék, szolgáltatás – gáz, áram díja – 2 százalékkal többe kerül majd. Erről azonban így nyilatkozott egy felsővárosi kisbolt tulajdonosa, Kapás Attila: – Úgy döntöttem, az első negyedévben nem emelem az árakat, hogy megtartsam a vevőimet. Közben figyelem, mit lépnek a többiek – és mit lépnek a multik. Már most is a tartalékaimat élem föl: a forgótőkém elfogyott, a saját bankbetétemet fektetem be.

Egy másik kereskedő azt magyarázta, az könnyíti meg az áfadrágulás lenyelését, hogy mivel a bruttó árban megjelenő áfatartalom 20-ról 21,26 százalékra változik – ennyi áfát igényelhet ő vissza –, a 2 százalékos növekedés így csak 0,74 százalék. (Ezt a számítást mellesleg jobbára csak azok értik, akik áfát igényelhetnek vissza.) Hozzátette és hangsúlyozta: viszont előbb-utóbb emelni kell az árakat, oly mértékben megdrágulnak a beszerzési és a szállítási költségek.

Martonosi István, a Kisosz megyei titkára szerint annyira gyenge a fizetőképes kereslet, hogy a kiskereskedőknél a visszaesés nem 10–20, hanem sokaknál 50 százalék. Ezért hirdet mindenki akciókat. Ha eljön az az idő, hogy csak a multik tudnak akciózni, a kiskereskedelem tönkremegy.

Az már szinte ráadásnak számít a várható 2012-es áremelésekkel kapcsolatban, hogy a kereskedelmi gázolaj adókedvezményét is kisebb mértékben növelik: januártól a dízelt üzleti célból tankolók literenként 17 forintot igényelhetnek vissza, holott az eredeti tervben 19,5
forint szerepelt. A baleseti adó számítások szerint átlagosan 30 százalékkal, 6000 forinttal emelheti meg az éves kötelező felelősségbiztosítás díjait. Minden attól függ, ki hány éves, mióta vezet, hol lakik – lesznek „skatulyák", és akiket ebbe sorolnak be a biztosítók, nem érzik meg a drágulást.

Kommentelő írta

„Nekem úgy tűnik, hogy a 90-es évek elején éveket kellett várni telefonra. Ma, ha bemész a boltba, mobilt azonnal vásárolhatsz, azonnal használhatod. Ennek az infrastruktúrának a kiépítése csak magyar belső forrásból finanszírozva valószínű, hogy évtizedekig tartott volna. Ha nem tolják bele 20 éven keresztül a lóvét, akkor nem is viszik ki a hozamokat, a haszon egy részét. Viszont ha a hasznot „nem viszik ki", akkor nincs haszon, ha nincs haszon, akkor pedig nincs befektetés, befektetés nélkül meg nincs telefon, nincs mobilhálózat, nincs semmi, csak szocialista hiánygazdaság" – írta egy kommentelő az interneten a mobilszolgáltatók áremelése ürügyén.

Illetékek

Az igazgatási illeték 2200 forintról 3000 forintra nő jövőre. A peres eljárás illetéke 10 ezer és 1 millió 500 ezer forint között lesz, a válóper, valamint a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás illetéke 30 ezer forint január 1-jétől.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. santaclaus29 2011. december 07. 08:30
    „55. sogorferenc 2011.12.07. 00:37

    az átverés az tutiiiiiiiiiiiiiiii.......hohohohohohohoho...ezt nem én ajándékoztam---a kétharmadotok!!!”
  • 56. Admin07 2011. december 07. 08:20
    „Ez mind hazugság, hiszen Orbán Elvtárs SOHA NEM HAZUDOTT. Áremelkedés csak a múltban történhetett, ilyesmi egy Nemzeti Kormány esetében nem fordulhat elő! :)”
  • 55. sogorferenc 2011. december 07. 00:37
    „Ezek téves információk lehetnek, mert én kaptam egy levelet abban az van, hogy megőrzik a nyugdíjamat és nem lehet magasabb a emelés mint a nyugdíjemelés! Most akkor mi van? Mire készüljek? z úgye nem lehet, hogy át leszek verve???”
  • 54. booo 2011. december 06. 22:20
    „Köszönjük FIDESZ, mehettek az Azori-szigetekre!
    Csak vissza ne gyertek!”
  • 53. santaclaus29 2011. december 06. 19:02
    „http://www.mfor.hu/cikkek/Ennyiert_vegzi_a_munkajat_Matolcsy_es_Hoffmann.html”
  • 52. FeketeVipera 2011. december 06. 17:25
    „valamelyik nap a gyerekkel néztem a Hagymácska c. rajzfilmet, Citrom Herceg karaktere egészen emlékeztet "vezetőink" közül néhányra: "Bevezettük a levegőadót és most kevesebb levegőt vesztek???" Aztán elzavarták.”
  • 51. Voober 2011. december 06. 17:16
    „Ezt hozta a mikulás???? :D:D”
  • 50. fili-busz 2011. december 06. 16:53
    „Ne értsen félre senki. Én egyik csoportba sem tartozom,az általam idézett szövegben.
    Én teljes szívemből örülök , hogy van, akinek -fogalmazzunk úgy- nem megy olyan rosszul.
    Én örülök ennek.”
  • 49. santaclaus29 2011. december 06. 16:48
    „HOHOHOHOHO..EGY KIS AJÁNDÉK TŐLEM...

    Csomagol a hosszú külföldi munkára indulómagyar, egy barátja segít
    neki a pakolásban. Az egyik bőröndben meglátegy Orbán-képet, rá is
    förmed a barátjára:
    - Ez meg mit keres itt?
    - Ha honvágyam lenne, elég ránéznem...”
  • 48. 1pasi 2011. december 06. 16:19
    „Én öt évig dolgoztam benzinkúton.
    Mondjátok már meg nekem,miért jó az,hogy van 2 gyerekem,feleségem,albérletben lakom,de lízingelem az autót,és hó végén tankolok bele 500ft értékű üzemanyagot?????

    Én nem értem,bár ezek nekem nincsenek!”
  • 47. santaclaus29 2011. december 06. 16:19
    „46. fili-busz 2011.12.06. 15:51

    hohohohohohohoho---.itt az igazság---aki sír attől elvenni!!!”
  • 46. fili-busz 2011. december 06. 15:51
    „"Látványosan felpörgött a használtautó-behozatal az idei harmadik negyedévben: ebben az időszakban közel annyi, kétévesnél idősebb kocsit importáltak, mint az első hat hónapban összesen. Januártól szeptemberig 19 ezer ilyen autó került be a magyar piacra, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak..."

    http://hetivalasz.hu/uzlet/latvanyosan-felporgott-43630

    "Októberben tovább nőtt a hazai mobilinternet-előfizetések száma a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság legfrissebb jelentése szerint. A tizedik hónapban a három nagy szolgáltatónál 54000 híján kétmillió előfizetést tartottak nyilván, az egy hónappal korábbinál 74 ezerrel, az előző év azonos időszakáénál bő 60 százalékkal többet."

    http://www.vg.hu/vallalatok/infokommunikacio/vegre-tobbet-mobilneteztunk-363245

    Állítólag, szép hazánkban kb.2 millió ember tartja el, a 10 milliót.

    Akkor most,ezek mindegyike minimálbéres?
    Hogy van ez?”
  • 45. fili-busz 2011. december 06. 15:32
    „42. 620829 2011.12.06. 12:10

    "http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/tobb_mint_otvenezren_vegtorlesztettek

    EZ AZ IGAZÁN UNDORMÁNY...A GAZDAG MÉG GAZDAGABB LESZ."

    Most ez a divat. Miért maradnánk le a nagy világi trendektől?
    :-)

    "A brit társadalom leggazdagabb tíz százaléka tizenkétszer annyit keres, mint a legszegényebb 10 százalék, ami jelentős növekedést jelent a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségében az elmúlt 20-25 évhez képest - adta hírül az OECD tegnap nyilvánosságra hozott jelentésére hivatkozva a The Guardian című brit napilap hírportálja.....2008-ban a legvagyonosabb 10 százalék évi átlagjövedelme körülbelül 55 ezer font volt, ami nagyjából tizenkétszer több az alsó 10 százalék évi 4700 fontos átlagjövedelménél....Mint az OECD rámutatott, a brit trend nem egyedülálló. Az olyan ,,egyenlőbbnek" ismert országokban, mint például Németország, Dánia vagy Svédország, szintén növekszik a különbség a gazdag és a szegény rétegek között: míg az 1970-es években ötszörös volt a különbség, jelenleg már hatszor több a jövedelme a felső 10 százaléknak..."”
  • 44. santaclaus29 2011. december 06. 15:05
    „hohohohohohohohohohohohohohohohoho...ma az én napom van!!!!!!”
  • 43. 620829 2011. december 06. 14:45
    „Már most is a tartalékaimat élem föl: a forgótőkém elfogyott, a saját bankbetétemet fektetem be.

    EZ TETSZIK...SZERINTEM MINDEN VÁLLALKOZÓ EZT CSINÁLJA!”
  • 42. 620829 2011. december 06. 12:10
    „http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/tobb_mint_otvenezren_vegtorlesztettek

    EZ AZ IGAZÁN UNDORMÁNY...A GAZDAG MÉG GAZDAGABB LESZ...ÉN IS SZYVESEN BETÖRTÉESZTENÉM ÍGY A KOCSI HITELEM.!!!!!!!”
  • 41. Larsson 2011. december 06. 11:04
    „Nem unod még oszama a szegényebb réteg ostorozását? Én nem vagyok bagós, nem alkoholizálok, akkor jogomban áll osztani az észt, hogy akinek futja bagóra, meg piára az ne sírjon? Mi értelme lenne ennek??? :P”
  • 40. ferdzso 2011. december 06. 10:21
    „"27, osama": Én nem tudom, hogy (az előző, és már azóta ittlévő hozzászólásokat olvasva), melyik volt aki a pénzét kevesli? Egy sem! Csupán, a megszokott életszínvonalukat sajnálják, amit már sikerült megszerezni, nehéz feladni! (Ha valóban az a cél, hogy ne teljen, sem tévé előfizetésre, se internetre, főleg ne teljen arra, hogy -akár Bécsbe utazva is ezért-, megtalálják a még elérhető, de olcsóbb, termékeket,hát tényleg "jó úton" haladunk afelé!(A mai embernek nem lehet életcél, hogy azért dolgozzon, hogy abból csak ételre, és melegedő,-alvóhelyre fussa.Nincs szükség olyan kormányra, aki "Észak-Korea" életszínvonalát tudja biztosítani, a dolgozók közép rétegének!) Egy valóban igaz!: Sem az alatta, sem a felette élő kis réteget ebből semmi nem érdekel! Én is látom, hogy sok autó "szaladgál" az utakon. A helyi közlekedési, (és aki a közeli településekről jár be), a helyközi bérletek árát nézve, nem biztos, hogy a magán gépkocsi annyira ne érné meg, ha együtt jár a család, és közösen utaznak a munkahelyig, és vissza! (Kollégáim tapasztalata.) A látszat néha csal!: A bevásárló kocsik is a legócskább,termékekkel vannak, a legolcsóbb boltoknál megrakva, (sokak a környékbeli államokból jöttek át),és a gépkocsik is munkahelyre és vissza töltik meg az utakat, jó-részük pedig valamiféle vállalkozás munkaautója. Aki azt hiszi, hogy könnyű a megélhetés...-téved!Többen vannak, akiknek nem telik "bécsi puncsozásra", mint akinek még igen!(Olyan, meg "ne osszon észt"!)”
  • 39. katika75 2011. december 06. 09:31
    „36. tonyk
    Ott a pont!”
  • 38. katika75 2011. december 06. 09:30
    „Kedves 34 (és mindenki,aki hasonlóképp vélekedik)!
    Az hogy másutt rosszabbul élnek az emberek,nagyobb szegénységben,az engem sajnos egyáltalán nem vigasztal.Nekem ettől nem lesz jobb!!!És nem is kell általánosítani.A férjemmel 8 évig gyűjtöttünk egy több,mint 100 éves parasztházra.Nincs rajta nagyobb hitel,mint amennyit elbírnánk.(23e,még 6 évig).Nincs gyerekünk,autónk legújabb okostelefonunk és hasonló luxuscikkek az életünkben.Másról mondok le az internet javára.Ja?!Hogy az is baj,hogy van még miről lemondanom???Bocsi,hogy élek.
    Mindketten dolgozunk.Gondoltunk rá,hogy apránként felújítjuk a penészes-kis házunkat (mert sosem nyújtózkodunk tovább,mint ameddig a takarónk ér),de mostanra letettünk erről is.Minek?A kormány fontolgatja az ingatlanadót.A végén majd többet ér és többet kell fizetnünk érte.Így maradunk a kis putrinkban nyugton.Bizonyára vannak olyanok akiknek telik többre is.Nah,azok nem mi vagyunk.Mi már régóta nem rohangászunk a multikban tele bevásárlókocsival. Örülünk,ha a számlákat kifizetjük.Mert nekünk már a lét a tét!
    És szeretnék úgy panaszkodni,siránkozni,ahogy jól esik.Mást úgysem tehetek...”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kütyüfarm és beszélő mosógép az Agórában

Szeged új kulturális centruma, az Agóra 2012 végére épül fel, a mobiltelefonok világát, a modern, intelligens mintaotthont bemutató Informatoriumot is befogadja. Tovább olvasom