Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Minden háromévesnek lesz helye az óvodákban

Szeged - Az új köznevelési törvény szerint hároméves kortól minden gyereknek óvodába kell járnia. Az intézmények bővítésére a kormány több mint 9 milliárd forintot különít el. Szegeden, Makón és Szentesen nem lesz férőhelyhiány.
– Szegeden több évre visszamenően nem kellett elutasítanunk egyetlen gyereket sem. Az alapító okiratban 4850 férőhely szerepel. Eddig sem jelentett gondot és ezután sem fog, hogy minden hármadik évét betöltött gyerek óvodába járhasson – tudtuk meg Rákosné Szilágyi Évától. A Szegedi Óvodák Igazgatóságának vezetőjét a kedden elfogadott köznevelési törvény óvodákat érintő rendelkezései kapcsán kérdeztük. Eszerint 2014 szeptemberétől hároméves kortól minden gyereknek kötelező lesz óvodába járnia, de a szülő kérésére a település jegyzője az óvodavezető és a védőnő egyetértésével az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat, ha ezt a gyerek családi körülményei vagy sajátos helyzete indokolja.

Karácsonyra készülő ovisok. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Nagyon ritka, hogy a szegedi szülők otthon maradjanak a gyerekkel. Két esetre emlékszem, amikor a gyermek számára felmentést kértek a szülők az óvodába járás alól. Az egyik család azért, mert tanyán laktak, ahonnan télen körülményes lett volna bejutni a városba – hallottuk Rákosné Szilágyi Évától, aki elmondta: eddig ötéves kortól volt kötelező óvodába járni a kicsiknek.

Magyarországon jelenleg az óvodáskorú gyerekek 10 százaléka nem jár óvodába, ezért 2014-ig 25–30 ezer férőhelyet kell létrehozni. Az intézmények bővítését, újak építését önkormányzati, uniós és központi költségvetési forrásból akarják megoldani. Az Új Széchenyi-tervben pedig januárban írják ki azt a 9,39 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amelyből egy-másfél év alatt 14–15 ezer új férőhelyet lehet létesíteni.

Karácsonyra készülő ovisok. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Kardos János, a szegedi polgármesteri hivatal oktatási irodájának vezetője lapunknak elmondta: jelenleg egy másik pályázat beadásán gondolkodnak. Ezzel egy intézményben bővíthetnék a férőhelyek számát, maximum 200 millió forintból. Lehet, hogy az Új Széchenyi-tervben kiírt keretösszegre is pályáznak, erről azonban csak akkor születik döntés, ha már ismerik a konkrétumokat.

Makón és Szentesen sem probléma a helyhiány. – Az Erdélyi püspök utcában a régi helyén épül az új óvoda – tudtuk meg Marosvári Attilától. A makói alpolgármester biztos benne, hogy elég férőhelyet tudnak majd biztosítani. Jelenleg 183 hároméves gyermek jár a két önkormányzati és a két egyházi óvodába. A születési statisztikák azt jelzik, hogy 2014 szeptemberében is közel ennyi gyerek éri el az óvodaköteles kort. Szentesen az utóbbi időben csökkent a gyereklétszám: összevontak csoportokat, így felszabadult az egyik óvodaépület. A Klauzál utcai intézményt jelenleg bővítik, amennyiben nem lesz elég ott a hely, újra kinyitják a régit is.

Olvasóink írták

  • 11. bambinaXX 2011. december 23. 21:52
    „expro! ha "átlagos" gyereked van, akkor nem jobb neki nagymamával. 2éves kortól egyre inkább érdekes más gyerek társasága. hidd el: gyerektársaságban, hasonlóak között sokkal jobb neki! megtanulja a közösségi szabályokat, szocializálódik, barátai lesznek, akiket ő választ és nem a nagymama vagy te.
    vmagdi! ettől még lehet mamára bízni a gyereket..
    EgEdina! egyetértek veled, nekünk is jó tapasztalatunk van az oviról és pár romagyerek beilleszkedéséről is. az van, hogy ezt minél korábban kell elkezdeni, mert 5 évesen már az otthon látott szabályokat "építi be" a személyiségébe..”
  • 10. vmagdi 2011. december 23. 09:25
    „bar nem trendi, de vannak meg "normalis" csaladok, ahol a gyerek annyira megbizik szulojeben, hogy akar a feltett kincset, a gyermeket is nyugodt szivvel rabizza. Akadnak olyan nagyik, akik nem alcsonyan kepzettek, szocialis termeszetuek, kepesek atadni szeretetet es tudast. Ezzel nem fosszak meg a csemeteket a lehetseges manupilaciotol, mert ugye 5 evesen mindenkinek oviba kell jarni, es magassagos kormanyunk tanrendje szerint kell mukodnie. Az ovibajaras persze nem ingyenes, jol jon a szolgaltatoknak, nehany cegnek (gyereketkeztetes) jatekgyartonak (ebbol is tobb kell) stb.de nem igazan kedvez a gyereknek, de ez nem egy csaladbarat kormany azt tudjuk”
  • 9. EgEdina 2011. december 22. 23:49
    „Ahová a lányaim jártak oviba mindig volt egy-két roma gyermek is és olyan szépen beilleszkedtek, sőt mondhatni több család változtatott az otthoni dolgokon a gyermek és az ovi hatására és igenis járjanak a gyerekek 3 évesen közösségbe.
    Sok gyermek szinte csak ott evett meleg főtt ételt és rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott az évek alatt. A nevelők minden gyermeket egyforma szeretettel nevelték, tanították legyen az szegény,gazdag, tehetséges, netán viselkedészavaros. Minél kisebb korban tanulja meg a gyermek a "normális" viselkedés alapjait annál könnyebb lesz a beilleszkedés stb.. 5 évesen már nem könnyű egy kialakult összeszokott közösségbe bekerülni, ha netán addig otthon csak az látta, hogy otthonról senki sem megy dolgozni, cigi, alkohol, trágár mondatok és egyéb dolgok vették körül.
    Persze megértem azokat a szülőket, akik 5 éves csemetéjüket akarják oviba vinni, mindennek megvan a miértje.”
  • 8. porter 2011. december 22. 22:50
    „Arról nem beszélve, hogy a munkanélküli miből fogja kifizetni az óvodát? Ez nem az ő gondjuk, mert ez is egy olyan rendelkezés ami a következő ciklusba fog életbe lépni! Így kell ezt csinálni!!!”
  • 7. deszkás 2011. december 22. 21:43
    „Ha nem lenne az törvénysértő lenne.”
  • 6. újratöltve 2011. december 22. 18:09
    „1. bánki! ( 3-16 évesig állami feladat a nevelés, etetés, ruháztatás)??? Ne haragudj, de ezt honnan veszed? Valószinűleg itt Te vagy etetve!”
  • 5. expro 2011. december 22. 17:13
    „Miért nem vigyázhat a nagymama a gyerekemre 5-éves koráig?
    sokkal jobb lenne nekem , és a gyereknek is.”
  • 4. klj-54 2011. december 22. 12:29
    „moderálva offtopic”
  • 3. KamuNeni 2011. december 22. 11:44
    „Ahhhh ne lessz ott hely minden 3 evesnek. Ugyan mibol is lenne hely nekik. Slogan slogan utan van ott hangoztatva epp ugy mintha tudnak a jelenteset.”
  • 2. vmagdi 2011. december 22. 10:19
    „az a kerdes, hoyg futes léesz-e vagy majd nagykabatban ulnek, na es vilagitas?gaz? ebed? vagy majd tarhalni fognak?”
  • 1. bánki 2011. december 22. 09:19
    „Ez jó !

    0-3 évesig van gond a gyerekekkel. 3-16 évesig állami feladat a nevelés, etetés, ruháztatás abban az országban, ahol a ,,fehérek" 56 %-a dolgozik és a kisebbség 25 -26 % -a !

    Csak azt nem értem, hogy az a rohadt sok munkanélküli mi a franccal tölti az idejét !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi csobbanás a Napfényfürdőben

Szeged - Télből a nyárba csobbanhatunk, ráadásul potom pénzért – az újszegedi Napfényfürdő… Tovább olvasom