Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Minden idők legidősebb Balaton-átúszója

Szeged - A szegedi Bánki Horváth Béla 87 évesen átúszta a Balatont. Ezzel a teljesítményével ő a legidősebb ember, aki úszva tette meg a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot. A többszörös világbajnok szenior úszó a szlovéniai Európa-bajnokságra készül.
Minden idők legidősebb Balaton-átúszója a szegedi Bánki Horváth Béla. Nyolcvanhét évesen még senki sem úszta át korábban hazánk legnagyobb tavát. Béla bácsi minden nehézség nélkül teljesítette a Révfülöp Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. A hétszeres szenior úszóvilágbajnok 2 óra 50 perc alatt ért egyik partról a másikra – megelőzve több ezer fiatalt.

Kurázsi

Béla bácsi úgy gondolja, jövőre nem indul a Balaton-átúszó versenyen, mert ő nem szereti a hűvös vizet. Most, szerencséjére, 25-26 fokos volt a tó vize. Ha viszont 2008-ban egy 88 éves ember arra vállalkozna, hogy átússza a Balatont, akkor a szegedi senior úszó biztos benne, hogy 89 éves korában ismét indul a megmérettetésen, hogy visszaszerezze a „legidősebb Balaton-átúszó" címet.  
– A 7205 fős mezőny közepén értem a célba. Különösebben nem fáradtan el, csak unalmasnak éreztem a tempózást. Egy középkorú úrral úszás közben elkezdtünk beszélgetni, de aztán ő belehúzott és megelőzött – mesélte a vegyes váltóban világcsúcstartó úszó, aki a mentőhajókra egyszer sem kapaszkodott fel, vagyis nem állt meg pihenni. Végig háton úszott, mert ezt az úszásnemet kedvelte meg fiatal korában, amikor még ifjúsági országos bajnoki címmel is büszkélkedhetett. Az idén „Szeged Sportolója" címmel kitüntetett idős úr három hétig készült a nagy megmérettetésre. Megduplázva napi edzés adagját, reggelente két kilométert tempózott az újszegedi sportuszodában.

– Akár az öbölátúszáson is indulhattam volna, amit idén egy időpontban tartottak a Balaton-átúszással. Az utóbbi versenyt nagyobb kihívásnak tartottam, mert hosszabb a táv – mondta a 2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett veterán sportoló, akit az motivált egyedül, hogy ő legyen a legidősebb Balaton-átúszó. No, meg a kihívások mindig is vonzották. Nem véletlenül – Knézy Jenő televíziós riporter javaslatára – 12 évvel ezelőtt felvették a Megszállottak Klubjába, amely ötvenöt tagot számlál.

– Már a négyéves grúziai hadifogságom idején bizonyítottam, hogy mennyire szeretem a vizet, és az úszást. Attól sem rettentem vissza, hogy egy híd építésénél belevessem magam a sebes folyóba, hogy a túlpartra juttassak egy kötelet. Mintha most történt volna, úgy emlékszem: a tábor parancsnoka felemelte a kezemet és kikiáltott bajnoknak – mesélte a már több mint egy tucat műtéten átesett 87 éves férfi, aki sportos életmódjának köszönheti, hogy minden egészségügyi problémát leküzdött. De megjegyezte: a sportolást sem lehet túlzásba vinni. Csak annyit szabad teljesíteni, amennyi jólesik.

Bejárta a világot

Bánki Horvát Béla a sportnak köszönhetően bejárta világot. A senior úszó világ- és Európa-bajnokságok kapcsán kétszer járt Új-Zélandon, Ausztráliában, Hawaiion és Amerikában. Ezenkívül megfordult Kanadában, Marokkóban és Szingapúrban, valamint Európa valamennyi országában. A versenyekre saját pénzén utazik, illetve szponzorokat gyűjt a költségek fedezésére. A 87 éves Béla bácsi jelenleg a szlovéniai kranji Eb-re készül. Mellesleg huszonegyszeres kontinensbajnok és hússzoros Európa-csúcstartó 50, 100 és 200 méteres hátúszásban. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hat sérült a szegedi Rókusi körúti balesetben

Szeged - Megkülönböztető jelzést használó tűzoltóautóval ütközött délután ötkor a szegedi Rókusi… Tovább olvasom