Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Minden ötödik gyerek szexuális bántalmazásnak van kitéve

Egy felmérés szerint minden ötödik gyerek szexuális bántalmazás áldozata lesz az Unióban. Az igazságügyi minisztérium egy kampányban próbálja felhívni a figyelmet az egyre súlyosabb problémára.
Az Európai Tanács 2011-es tájékoztatója szerint minden ötödik gyereket ér valamilyen szexuális visszaélés Európában: legtöbbször a gyerekhez közel álló személy az elkövető, ezért az ügyek felderítése nagyon nehéz. Magyarországon – a legfrissebb kutatások szerint – minden 24 esetből csupán egyre derül fény. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az esetek minél hamarabb napvilágra kerülése végett Te légy a hangja! Merd megtenni! címmel indított kampányt: arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy évről évre egyre több gyermek esik erőszakos bűncselekmények áldozatául.

A Szegedi Ítélőtábla egyre gyakrabban hoz ítéleteket ilyen ügyekben: csak az utóbbi néhány hónapban két ilyen eset került a büntetőtanácsok elé. Február végén egy 38 éves apára szabtak ki 11 év fegyházat, mert a 8 éves fiával és 4 éves lányával is fajtalankodott Kecskemét melletti tanyájukon. Márciusban egy madarasi férfit sújtottak 12 év fegyházbüntetéssel: az 57 esztendős apa 10 éves kislányát erőszakolta meg rendszeresen. Tavaly május és június között, egy hónap leforgása alatt 4 családon belüli, kiskorú ellen elkövetett erőszak ügyében az elkövetőkre összesen 52 évet szabott ki az Ítélőtábla: a tettes apa, nevelőapa és féltestvér volt.

Érdekes megjegyezni: a fenti eseteket kizárólag Bács-Kiskun megyében követték el. A táblabíróságon megtudtuk, hogy a legsúlyosabb szexuális bűncselekmények többségének elkövetői tanyavilágban, a társadalomtól elzárva élnek. A Szegedi Ítélőtábla hitvallása: a büntetések súlyossága a bírák és a társadalom viszonyulását is tükrözi ezen bűncselekményekhez, amelyek olykor még az emberölésnél is szigorúbb megítélés alá esnek.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon 18 éven aluli sérelmére elkövetett, nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt az elmúlt 3 évben közel 40 esetben indult büntetőeljárás: az ügyek kétharmadában a sértett még nem töltötte be a 14. életévét. A Szegedi Tudományegyetem gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályán minden hónapban 3–4 szexuális gyermekbántalmazással kapcsolatos esettel találkoznak. A kampány felhívja a figyelmet: a bántalmazott gyermekek többsége fél, szégyelli, ami vele történt, nem ritkán zsarolják, fenyegetik őket, ezért nem mernek segítséget kérni.

Hogyan ismerhetjük fel a bántalmazást, mik az árulkodó tünetek? Vetró Ágnes, az SZTE ÁOK Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály osztályvezető egyetemi docense elmondta: a gyerekek elleni szexuális bántalmazások 60–70 százaléka családon belül történik, így valóban nehéz fényt deríteni rájuk. Amit a barátok, a környezet vagy a tanárok észrevehetnek: a gyerek visszahúzódóbbá válik, nem keresi mások barátságát. Gyakran álomvilágban élnek, a legtöbbször romlik tanulmányi eredményük, szomatikus tünetek, például gyakori hasfájás jelentkezhet náluk, depressziósak lesznek.

– A hozzánk kerülő, ilyen traumán átesett gyerekek a velük történtekről tapasztalataink alapján először a tanáruknak vagy egy olyan barátnak mesélnek, akiben teljes mértékben megbíznak. Nem-
egyszer azonban mi vagyunk az első észlelők ilyen ügyekben: komoly gyanú alapján az esetet azonnal jelenteni kell a rendőrségnek – mondta Vetró Ágnes.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Olvasóink írták

  • 10. tucat 2012. május 09. 16:46
    „8. qrumpli 2012.05.09. 14:58
    9. busch 2012.05.09. 15:12
    Elismerem, hogy az összefüggések mélységének az érzékeltetése céljából alaposan kitágítottama probléma és néhány fogalom értelmezési körét, de azt sajnos képtelen vagyok felfogni, hogy mi köze a cikkben tárgyalt kérdéshez a fiatalok italozásának, és még ennél is kevésbé világos a szexuális orientáció bármilyen összefüggése a gyerekek szexuális bántalmazásával, és általában a sérelmükre elkövetett erőszakkal. Kérem, ne hagyjanak engem a tudatlanság félelmetes sötétségében, magyarázzák el nekem az összefüggéseket! Ígérem, ha sikerül megértenem, a közjó érdekében használni fogom az Önöktől szerzett új ismereteimet! Azonban, hogy feleslegesen ne fáradjanak, a pubertáskori preferenciacsoportok dinamikájának a bemutatásától eltekinthetünk, szintúgy a szexuális orientációk genetikai, anatómiai, neurobiológiai és pszichológiai magyarázatától, mert ezeken már rendesen túl vagyok. De tanulni nagyon szeretek, tehát figyelek minden idegszálammal, hátha jobban megértem a világ dolgait.

    Hogy könnyebb dolguk legyen a tanításommal, még egyszer a kérdéseim, tematikusan tagolva:
    Hogyan függ össze a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális (vagy bármilyen, testi és/vagy lelki) bántalmazás
    a) a tizenévesek életvezetési zavaraival és addiktológiai problémáival (hacsak úgy nem, hogy felelőtlen és gátlástalan, gyenge önuralmú szülők válhatnak belőlük, akik elhanyagolják és bántalmazzák a gyerekeiket);
    b) a többségitől eltérő szexuális orientációval?

    Hogy provokatív tanítvány legyek, kedves Qrumpli, a figyelmébe ajánlom, hogy éppen a társadalmunkat terhelő felesleges feszültségek csökkentési lehetőségei között említettem meg lentebb valami olyasmit is, amit Ön nemes egyszerűséggel liberális bűnnek titulál. Biztos, hogy jól végiggondolta, amit mondott? Nem lehetséges, hogy alapos ismeretek nélkül, mások sejthető ideológiai alapokon nyugvó előítéleteit a megértés szándéka nélkül, kényelmesen követve igyekszik ott is összefüggést látni, ahol nincs? Kérem, gondolja végig újra, s ha változatlanul úgy érzi, hogy rám fér, akkor, nosza, ne tétovázzon, tegye helyre az antiszociális téveszméimet!”
  • 9. busch 2012. május 09. 15:12
    „esténként a belvárosi Tisza parton nyüzsögnek az alkoholizált tizenévesek üvöltöznek és rongálnak.”
  • 8. qrumpli 2012. május 09. 14:58
    „Mi van ezen csodálkozni való?
    Éjjel nappal tömik a fejekbe hogy a másság nem betegség.
    Ez a piszok libsi társaság a bűnben szeret tocsogni és csodálkozni ,hogy ez hogyan lehetséges?
    Csak így tovább!!
    Támogassuk a b....i -kat.
    Esetleg még segélyezni is kellene őket.”
  • 7. klj-54 2012. május 09. 11:57
    „@tucat:
    Az utolsó mondatra...
    Köszönöm!:)”
  • 6. tucat 2012. május 09. 10:42
    „5. klj-54 2012.05.09. 07:05
    Ha nem látom is descartes-inak a hazai pszichiátria állapotát, abban egyetértek, kedves Klj-54, hogy az egészségügyi ellátórendszerünk ezen ága is számos problémával küzd. Többek között, bár a szakembereink jók (nem egy közülük nemzetközileg is elismert), kevesen vannak, a betegek viszont sokan (egyesek szerint a társadalom döntő többsége, de erről hadd ne mondjak semmit, tekintve, hogy betérhet még ide néhány olvasó, s én nem szeretném velük felköttetni magamat), viszonylag szűk azoknak a pszichiátriai megbetegedéseknek a köre, amelyeknek a gyógykezelését a TB 100 %-ban, de legalábbis jelentős mértékben finanszírozza. Abban is igaza van, hogy a támogatott kezelések egyre inkább a gyógyszerek alkalmazása felé hajlanak (ritkábbak és kevésbé elmélyültek a klasszikus, idő- és munkaigényes csoportos és egyéni terápiák, analitikus megközelítésű problémafeltáró és megoldó eljárások, stb.), és emögött nemcsak a valóban rohamosan terjeszkedő gyógyszerlobbi áll, hanem a már említett létszámhiányon túl az is, hogy számos pszichiátriai betegség a gyakorlatban inkább csak tünetileg kezelhető, ehhez azonban ma már valóban kitűnő készítmények állnak rendelkezésre, amelyek képesek a beteg számra teljes értékű és az egyébként várható tartamú életet biztosítani, feltéve, hogy bekerül az ellátórendszer látóterébe, ami jelenleg inkább csak a közveszélyes magatartászavarokat produkáló, súlyos bűncselekményeket elkövetők esetében garantált. És éppen itt a másik, talán a legnagyobb probléma: a magyar társadalom sosem a lélektani kulturáltságáról volt híres, sokan még ma is megalázónak tartják, ha valaki pszichiátriai kezelést, vagy akár csak pszichológusi segítség igénybevételét tanácsolja nekik. Tipikus reakció: nem vagyok én dilis! Ismerős, ugye? Pedig ezekre a betegségekre is igaz, ami általában a többire is: a megelőzés általában sokkal könnyebb, és az eredményei is összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a már elmélyült, a környezetet is (és amit manapság teli szájjal emlegetnek a honfitársaink: a közös kasszát - "az én pénzemen csinálnak ezt meg azt" - is) jócskán megterhelő, többnyire maradéktalanul már nem is gyógyítható, sokszor súlyos testi bajokat is provokáló, lelki eredetű megbetegedéseknek, legtöbbször már csak a tünetek mérséklésére fókuszáló kezelgetése.
    Itt azonban nem erről van szó elsősorban, hanem azoknak az okoknak a feltárásáról, amelyek ennyire - ahogyan mondja: "descartes-i" :) - állapotban tartják a társadalmunkat. Hipotetikusan elég jól tisztában vagyunk ezzel, de jó lenne egzakt módon, tudományos igényekkel is igazolni ezeknek az elemien közérdekű, voltaképpen roppant egyszerű összefüggéseknek a mechanizmusát, de ilyesmire sajnos nem futja sem az időnkből, sem a pénzünkből, s a szakembereink is a "tűzoltó" munkával vannak elfoglalva. A helyzetet ennek ellenére sem látom reménytelennek, de a változáshoz igen komoly, az egész társadalomra kiterjedő szemléletváltásra lenne szükség, amelynek eredményeként egy csomó feleslegesen és művi úton, jól meghatározható érdekekből felerősített és fenntartott előítéletet, félelmet, fóbiát és veszélyes feszültséget tudnánk megszüntetni, amelyek nélkül meglepően sokat javulhatna az életminőségünk. Hogy egyszerűbb és érthetőbb legyen: az egész földi ökoszisztéma létrehozója és fenntartója az anyagba programozott, rejtélyes eredetű (de ez most lényegtelen) önzés két szintje: az önfenntartás és a szaporodás. Minél nagyobb veszély fenyegeti a lényt ezeknek a szükségleteinek a kielégítésében, annál nagyobb erővel összpontosít a lehetőségekre, és annál agresszívabb eszközökkel igyekszik életben maradni és szaporodni. Az ember is ugyanilyen természetű, de elvben rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek képességgé fejlesztése esetén sokkal hatékonyabban lenne képes megelőzni és szükség esetén kezelni azokat a krízishelyzeteket, amelyek megjelenése esetén maga is könnyen visszavedlik rettegő-őrjöngő vadállattá. Amíg azonban az értelmi képességeinket az önző önmegvalósításunk eszközeként használjuk (pl. az egymás elpusztítására kifejlesztett technológiáink formájában), addig előnyös változásra nem kell számítanunk: maradnak a hétköznapok félelmei, a jól ismert, kínzó fóbiáinkkal, amilyen pl. az idegengyűlölet, a rasszizmus, vagy a homofóbia is, meg általában és egyre inkább az egymástól (és önmagunktól: nem bízunk magunkban sem) való félelmek gerjesztett agresszív konfliktuskezelési módszereink a közéletben, a munkahelyen, a családban (itt most részben ez állna a fókuszban), az iskolában, a közlekedésben, és az életünk minden területén. Ha sikerülne egy kivetítőn megjeleníteni a Zemberek álmait, bizonyára megrettennénk a sok, már-már horrorisztikus, de mindenképpen küzdelmes és ijesztő információ-feldolgozási hordaléktól...

    De gondolom, ennyivel is beérte volna: többé-kevésbé egyetértek Önnel. :D
    Félelmektől mentes, derűs-mosolygós napot kívánok! :)”
  • 5. klj-54 2012. május 09. 07:05
    „@tucat:
    Amire reagálnék röviden
    "4. A vívmányok ..."
    Ebben az országban?
    Ott ahol a gyógyszerész dönti el az ezerféle antidepresszánsból, hogy melyiket adja a betegnek?
    Ahol a pszichiátriai betegségek gyógyítására CSAK a végletes szedálás a válasz?
    Én a pszichiátria mai állapotát a Descartes korabeli francia tébolyda szintje alattinak látom:(”
  • 4. tucat 2012. május 08. 21:13
    „Ez is hallatlanul bonyolult probléma, amit meghökkentő ostobaság ennyire egyoldalúan, de jó magyar szokás szerint az erőszak: a drákói szigorral büntetés eszközeivel "kezelni". Csak néhány olyan kérdés, amely önmagában is komoly tudományos felkészültséget és nem kevesebb tapasztalatot igényel (a közérdek irányában ható szándékról nem is beszélve):
    1. Mi a "szexuális bántalmazás" fogalma? (Vigyázat, nem ideológiai, hanem az egyénnek a közösség szempontjából kívánatosnak tekintett fejlődése szempontjából definiálandó a fogalom tartalma és terjedelme is!)
    2. Milyen a földi élet alapvető természete? S milyen az emberé?
    3. A fenti két pont, önmagában is iszonyúan bonyolult fogalomkörében hol kell kijelölni azokat a határokat, amelyek egyént és közösségét megfelelően szolgálják? (Interiorizált etikai és jogi viselkedési normákról van szó, vagyis a tudatos önkorlátozás célszerűen felismert határairól!)
    4. Ismét az első és a második pont alapján: kultúrafüggőek-e ezek a fogalmaink (is)? Ha igen, miért és hogyan? (Pl. a keresztényi családmodell és erkölcs miként befolyásolja az ezzel kapcsolatos attitűdjeinket? Elvben elképzelhető-e más, egy másként szerveződő közösséget inkább szolgáló megközelítés? Stb.)
    5. Érik-e a kölyköket olyan hatások, amelyek (szexuálisan is) agresszívvé formálhatják őket? netán éppen mi vagyunk a felelősek ezekért is? (Á! dehogyis! :D) - Megjegyzés: az ember alapvetően agresszív lény, s a közösség oltalmának élvezése érdekében képes szabályozni a magatartását, vagyis senki sem születik angyalnak, hanem azzá kell válnia - szerintem a középút a helyes ebben is (a gátlástalan önérvényesítés és az altruizmus között).
    6. Biztos, hogy a nyúlfarknyi tudósításban látható számok megfelelnek a valóságnak? (Igen, ha a definíciókat utólag szépen alájuk pakolgatom, de másképp aligha...)
    7. Mi a helyzet a kiskorúak körében (egymás között) megvalósuló cselekmények megítélésével...?
    8. Mit tesz és mit kíván tenni a szocializációs rendszerünk a gátlástalan, félelem-vezérelt magatartásformák feszültségmentes kezelése érdekében? Megjegyzés: a szo-ci-a-li-zá-ci-ó, nem pedig a már manifesztálódó magatartászavar megtorlása a kérdés lényege!
    Stb.

    Egy ilyen, foghegyről idevetett, a hitelesség látszata kedvéért ide vetett tudósítás remekül hat az érzelmekre, képes felkorbácsolni őket, s az indulatos emberek azután esetleg kékre-zöldre vitatkozzák magukat (egymást) :D, miközben fogalmuk sincs, miről is beszélnek valójában. Szerencsére ezúttal itt, a cikk alatt nem ömlöttek ki az indulatok. Talán jobb is így. Mindenesetre van abban valami, amit Klj-54 mond: a ló hátán senki, mindkét oldalán törött kezű-lábú vitézek... Ja, magyarok vagyunk, erőből mindent! De valaha legalább a lovon megültünk, és egészen jól ijászkodtunk onnan is... A 2. számú hozzászólásban felbukkanó, régi vicc valóban szellemes (nyelvi logikáját tekintve), miközben azt a látszatot kelti, hogy a szóban forgó probléma is, mint általában a társadalom súlyos bajai, szorosan köthetők egy közutálatnak örvendő, bűnbakként szolgáló embercsoporthoz. Őszintén bevallom, nem tudom, hogy az átlagosnál fertőzöttebb-e az az etnikum ezekkel a bajokkal, de azt igen, hogy messze nem csak az ő köreikben kell keresgélni - ez ügyben sem.

    Összegezve:
    1. A (felelős!) tudományoknak képesnek kell lenniük arra, hogy felismerjék az egyén és közössége(i) viszonyrendszerében azt, hogy mi előnyös, mi semleges, mi káros hatású, és ennek megfelelően egzakt, jól alkalmazható definíciókat kell alkotnia, természetesen a megfelelő metodika kidolgozása mellett.
    2. Az 1. pontban foglaltak teljesülése esetén a tudomány valóban a közösséget (és benne az egyént) szolgálja, nem pedig ideológiai fegyvere valamilyen lobbinak.
    3. A közvéleményt közérthetően, de a lehető legpontosabban kell tájékoztatnia a vívmányairól, elejét véve annak, hogy a Zemberek az egymással szembeni indulataik kiszolgálására használhassák fel a felelőtlenül eléjük dobott féligazságokat és csűrhető-csavarható információkat. Ebben is áll a tudomány felelőssége, ugye, kedves szakemberek?
    4. A vívmányok (felfedezések, differenciál-diagnosztikai eljárások, terápiák, valamint az alkalmazások egyéb területei - pedagógia, jog, stb.) hasznosításra is egyértelmű javaslatokat kell tudni tenni, hogy azok valóban az egyén és a közösségei érdekeit szolgálhassák. Mondom: valóban, és ne ideológiai vakrepülés legyen a vége, amelynek az eredménye éppen az egyén és közösségeinek a súlyos érdeksérelme lesz - a kettő közti összhang megteremtése helyett. Ugye, milyen sok ilyen közös problémánk van, amelyek mind megoldásra várnak? Majd´ szétpattan a társadalmunk ezeknek a feszültségeitől, s mi előjövünk néhány csattanós adattal, komor ábrázattal, fontoskodva bólogatunk, s aztán..., aztán semmi se történik. Hacsak az nem, hogy durvul a viszonyunk önmagunkkal, például egyre drákóibb büntetésekkel toroljuk meg egymáson - önmagunk mulasztásait.”
  • 3. Lámpion 2012. május 08. 20:36
    „Szomorú tapasztalatokkal rendelkezik az a zsurnaliszta, aki ezt a címet adta ennek az irománynak.
    A jóismerőseim körében ez a viselkedés tabunak számít, és az átlagos magyar családoknál is.
    A minden századik, is túlzás talán.
    Ezért aztán ne tessék általánosítani!”
  • 2. lj510126 2012. május 08. 12:40
    „Áll a "hátrányos helyzetű etnikum" család a ház előtt, vannak vagy húszan.
    Arra megy egy rendőr és megkérdezi a családfőt:
    - Hé Gazsi, ez mind a tiéd?
    - Ahogy vesszük, őrmester úr!
    - Milyen válasz az, hogy ahogy vesszük?
    - Hát nagyjából az enyimek!
    - Mi az hogy nagyjábó, te csináltad őket, vagy sem?
    - Hát a nagyját én, az apraját meg a nagyja!”
  • 1. klj-54 2012. május 08. 10:02
    „Hatóságaink, ügyintézőink egy laza kézmozdulattal elintézik a bejelentőt ha éppen nem küldik el melegebb éghajlatra!
    Most attól kell majd félni, hogy ha én ránézek egy gyermekkorúra akkor rám uszul a rendőrség mert pedofil vagyok?
    Sajnos mi képtelenek vagyunk a ló hátán megülni, vagy jobbról vagy balról, de leginkább a mén alatt vagyunk:(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dugonics tér, Árpád tér: a hónap végén kezdődik a munka

Elhárult a jogi akadálya a Dugonics és az Árpád tér átépítésének. Tovább olvasom