Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 22°C | 35°C Még több cikk.

Mindenhol ott vannak: szegedi honlapot hekkeltek az Iszlám Állam nevében

Szeged - Az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet, esetleg szimpatizánsai hekkelték meg a szegedi Apertúra internetes magazint péntek hajnalban. A főszerkesztő szerint nem a tartalom miatt történt a támadás.

A filmtudománnyal és vizuális kultúrával foglalkozó oldalon egy dokumentumfilm és animáció kapcsolatát tárgyaló, valamint a náci ideológiát is bíráló, háborús propagandára használt animációs filmekkel foglalkozó tanulmányhoz írták ki:

"Meghekkelve az Iszlám Állam által. Mindenhol ott vagyunk ;)".

– A terrorszervezet emblémája mellett arab ének is szólt. Az inkább figyelemkeltőnek, mintsem figyelmeztetőnek szánt hekkelés vélhetően internetes technikai és nem ideológiai okból történt – mondta Füzi Izabella főszerkesztő, a Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék vezetője. Hozzátette: a 2005 óta működő Apertúra sem tematikájával, sem a közölt tanulmányok tartalmával nem szolgált rá az Iszlám Állam figyelmére. – Közölt cikkeink és tanulmányaink a filmművészet és a tömegfilm mellett – többek között – a fotográfia, képregény, karikatúra, animáció és színház témakörében születnek. Az Apertúrán megjelenő tartalmat több egyetem és főiskola is oktatási segédanyagként használja – fogalmazott Füzi Izabella.
 


– A hekkerek a honlap tartalomkezelő rendszerének biztonsági rését használták ki. Több százezer ilyen honlap működik világszerte, amely használja a nyílt forrású, éppen ezért sebezhető bővítményt – mondta Gere Zsolt, az Apertúra webmestere, aki szerint az Iszlám Állam, vagy a terrorszervezettel szimpatizálók biztosan nem az érintett tanulmány miatt hekkeltek. – Elképzelhető, hogy egy szerveren keresztül futtattak keresést a hekkerek, amely során akár több ezer más honlapot is megtréfáltak ilyen módon – tette hozzá.

Néhány napja hasonlóan jártak a Pécsi Kistérségi Társulás és a Zengő együttes honlapjai. Ott is az Apertúránál használt módon hekkeltek ismeretlenek.

Az Országgyűlés áprilisban dönt arról, hogy az Egyesült Államok felkérésére 100 magyar katonát küld Észak-Irakba az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai akció támogatására. A magyar katonák biztosítási és védelmi feladatokat látnának el. A katonai misszió jóváhagyásához a képviselők kétharmadának kell igennel szavaznia.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Köz-hasznáért: média, oktatás, egészségügy

Formabontó március 15-ei gyűlést tartott a szegedi Köz-Hasznáért Mozgalom (KHM) vasárnap délután a Széchenyi téren. Tovább olvasom