Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Mintegy ezer hallgató tiltakozott a tandíj ellen Szegeden

Szeged - Mintegy ezer hallgató tüntetett szerdán a tandíj ellen a szegedi Dugonics téren. A hallgatói önkormányzat országos és helyi elnöke is felszólította beszédében a kormányt: vonja vissza a felsőoktatási részhozzájárulás ötletét.
Update-tüntetésnek nevezték a hallgatók szerdai demonstrációjukat a Dugonics téren: ugyanott, ugyanolyan pólókkal, ugyanazokkal a transzparensekkel tiltakoztak a felsőoktatási részhozzájárulás (fer) ellen, mint tavaly októberben. Igaz, akkor jóval többen voltak: most – a hideg és a tanévkezdés miatt – mintegy ezren vettek részt a jó félórás rendezvényen.

– Bevallom, ennél sokkal több emberre számítottam, és persze egy kicsit határozottabb tiltakozásra – mondta az egyetemista Báló Zoltán, hozzátéve: reméli, lesz országos tüntetés, ahol hazánk összes felsőoktatási intézményének hallgatói képviseltetik magukat.

– Nem akarok tandíjat – fogalmazta meg jelenlétének okait Butora Sára, az Egyetem Arca, mellette pedig „Te akarsz fizetni? Én nem!"– feliratú pólóban sétáltak diáktársai. Aki kért, kapott „Stop tandíj 2007" feliratú trikót is.

– Egyetértek a tüntetők céljaival, én nyugdíj előtt állok, annak a rendszernek az átalakítását sem támogatom. Próbálkozni kell, tiltakozni, akkor is, ha nem hallgatják meg – vélekedett a kecskeméti Nagy Katalin.

A tárca nem változtat

– A HÖOK képviselője ott ült tavaly júniusban a felsőoktatási kerekasztal rendezvényén, és aláírásával támogatta az új térítési és juttatási szabályzatot, amelyben már szerepel a tandíj is – hangsúlyozta lapunknak Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára. Hozzátette: a tandíj összege egy hallgató éves képzési költségének alig tizede. – Ez egyéves vita, a hallgatók képviselete eddig csak annyit mondott, nem ért egyet a fer-rel, de nem volt ellenjavaslat arra, mi legyen helyette. Lehet, hogy idén lesznek olyan felvetéseik, amelyekről érdemes tárgyalni, hogy finomíthassunk a rendszeren, de az alapokat nem kívánjuk megváltoztatni – fogalmazott az államtitkár.
Számos, hozzá hasonló korú résztvevője is volt a demonstrációnak, amely a tavalyinál zenésebb, vidámabb hangvételű volt: az SZTE 12 karának diákjai például elénekelték a „Süss fel nap" kezdetű dalocskát is.
A mozgalom Veled van, a mozgalom Te vagy – hangzott el a szlogen többször is a rendezvényen, amely politikamentesen zajlott, néhány jobbikos fiatal tűnt fel csupán, magyar zászlókat és „Feri, te mennyit fizettél a diplomádért?" feliratú transzparenseket fogva.

Miskolczi Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke beszédében kiemelte: 24 ezerrel kevesebben jelentkeztek idén felsőoktatási intézménybe, szerinte a fiatalok a fer-től félnek. – Felszólítjuk a kormányt, vonja vissza a tandíjat, és vezessen be valós reformokat! – követelte.

– Vissza kell még jönnünk ide mindaddig, amíg a tandíjrendszert meg nem változtatják, amíg a fejünk felett döntenek – mondta a szegedi hallgatói érdekképviselet elnöke, Török Márk, aki előrevetítette azt is: nem lesz tandíjmentesség, minden hallgató fizetni fog. A mintegy félórás rendezvény a Kistehén Tánczenekar koncertjével zárult, az egyetemisták pedig nagy átéléssel énekelték a Szájbergyerek vonatkozó sorait, üzenve az oktatás irányítóinak: „tudod, először hittem Neked".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ila baba ezer játszótársa

Szeged-Kiskundorozsma - Fölülről veri az ezret! – vágta rá a választ Turák Józsefné Ila,… Tovább olvasom