Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Mit várnak Szeged díszpolgárai 2006-tól?

Arra kértünk négy jeles személyiséget Szeged díszpolgárai közül, hogy mondják el, mit várnak a 2006-os esztendőtől a város számára. Ilia Mihály irodalomtörténész, Kopasz Márta grafikusművész, Gregor József operaénekes és Kass János grafikusművész többek között munkahelyeket, összefogást, kátyúk nélküli utakat és vendégváró Hágit szeretnének.
Ilia Mihály irodalomtörténész: – Bár tudom, hogy két választás is lesz ebben az évben Magyarországon, ami tapasztalataim szerint nem szokott minden kalamajka nélkül történni a városunkban sem, mégis azt várom, hogy Szeged méltósággal, vidáman és gyűlölködés nélkül éli meg ezt az időszakot. Mint afféle „tápai gencs" (a tápai címermadár nevéről szokták így gúnyolni földijeimet), azt is várom, hogy a város a magához láncolt környező kisebb településeket éppúgy kiglancolja, mint a Kárász utcát. Remélem, hogy erősödik a város jellegében az iskolák és az egyetem fiatal nemzedékeinek hatása, a tudomány és a művészetek erősebb karaktert adnak Szegednek, mint a hamisított paprika. És várom már, hogy a Hági árnyas kertjében leülhessek barátaimmal és vendégeimmel egy pohár sörre.

Kopasz Márta grafikusművész:
– Mint idős, optimista emberben, van bennem egy belső érzés, hogy most nagy változás előtt állunk, és lassan megértjük azt, hogy ebben a helyzetben mi a leghelyesebb lépés. Azt remélem, hogy az egymással ellentétben álló államférfiak nem a saját érvényesülésükön dolgoznak majd, hanem az ország javára. A viszályok ellenére is létező ősi magyar összetartásnak – amely ezer éven át csak megtartott bennünket – most a legszebb lehetőségei jöttek el. Bár közöttünk óriási a korkülönbség, szinte fiatallá válok, amikor látom, hogy egy olyan tehetséges politikus, mint Botka László polgármester milyen helyes, jövőbe mutató lépéseket tesz Szeged érdekében. Remélem, hogy így folytatja majd tovább a város irányítását, mert Szeged újjászületése most a szemünk láttára történik.

Gregor József operaénekes:
– Abban bízom, hogy Szegeden az önkormányzati választások után is a jelenlegi vezetés marad, és ugyanilyen intenzitással dolgozik majd, mint ahogyan eddig. Az, hogy sikerült az autópályát végre lehozni Szegedre, biztosíték arra, hogy nem fejeződik be a működésük, hanem igazából még csak most kezdődik. Drukkolok nekik. Szeretném, ha a város katasztrofális útjait mielőbb rendbe hoznák. Épp a minap futottam bele a Csongrádi sugárúton egy akkora kátyúba, amiből azt hittem, soha nem jövök ki. Remélem, hogy a színház ugyanilyen intenzitással, ugyanígy telt házakkal működik a továbbiakban is, és megmarad a közönséggel kialakult jó kapcsolata.

Kass János grafikusművész:
– Mindenekelőtt munkahelyeket várok és kívánok a városnak. Nagyon fontos volna, mert megszűnt az ipar Szegeden. Át kellene rendezni sok mindent – elsősorban a fejekben! Vannak jó példák arra, hogy az innováció működik, nem csak az egyetemi kutatóintézetekben. Arra, hogy hogyan lehet a semmiből valamit csinálni, jó példa a Mozaik Kiadó, amely az elmúlt évtizedben az ország egyik legsikeresebb tankönyvkiadójává vált, sorra nyeri a díjakat. Összeállt néhány fiatal, rendkívül képzett szakember, és a tudás erejével hegyeket volt képes megmozgatni. Érdemes összevetni, hogy Klebelsberg Kunó kilenc év alatt mit tudott tenni, és mi történt az elmúlt másfél évtizedben Szegeden. Azok tudtak talpon maradni, akik magasan képzettek voltak, és nem a sült galambra vártak, hanem kiküzdötték maguknak az eredményeket. Jó lenne, ha a bankok – nem uzsorakamatra – tőkét is biztosítanának az előremutató kezdeményezésekhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamisnak látszó tízezressel fizettek Szegeden

Hamisnak látszó tízezer forintos bankjeggyel próbált fizetni egy vevő a hét végén Szeged egyik… Tovább olvasom