Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Mobiltelefonnal a kereszteződésben

Szeged - A szegedi Petőfi Sándor sugárút és a Bécsi körút kereszteződésén áthaladó autókba kukkantottunk be: azt figyeltük, hány sofőr mobilozik, hányan nem használják a biztonsági övet. Szűk fél óra alatt tizenöt, maroktelefonon beszélő vezetőt számoltunk össze.
A sötétített üveg sem ment meg senkit attól, hogy egyből ne lehessen kiszúrni: a sofőr vezetés közben mobiltelefonál. A Petőfi Sándor sugárút és a Bécsi körút kereszteződésén áthaladó autók vezetői között röpke fél óra alatt tizenöten szorították fülükre a maroktelefont, miközben ki egyenesen, ki kanyarodva haladt tovább a csomópontból. Számoltuk a nem bekötött biztonsági öveket is, de ezt néhány perc alatt feladtuk, miután az első öt percben tucatnyi sofőrt találtunk, aki elfeledkezett az életmentő szerkezet használatáról.

A legsúlyosabb szabálytalanságot egy Volkswagen Sharant vezető férfi követte el: nem elég, hogy telefonált, a biztonsági öve sem volt bekapcsolva, ráadásul a másik kezével hevesen gesztikulált a jármű kormánya felett, azaz a kormányon nem volt egy keze sem...

Beszélnek, beszélnek, pedig csakis vezetni kellene. Fotó: Karnok Csaba
Beszélnek, beszélnek, pedig csakis vezetni kellene. Fotó: Karnok Csaba

– Még ilyen esetben is a rendőrre van bízva, hogy a helyszíni bírság vagy a szabálysértési eljárás között választ. Ez persze súlyosabb kategória, mint ha csak az egyik szabálytalanságot követné el a sofőr – magyarázta Bagi Pál. A CSMRFK közlekedésrendészeti osztályának kiemelt főelőadója szerint a mobilozás ugyanannyira veszélyes, mint az öv elhagyása. Előbbi előidézője lehet egy balesetnek, utóbbi egy bekövetkezett balesetben óvhat meg a súlyosabb sérülésektől. Szerettük volna megtudni: az elmúlt hónapokban bebizonyosodott-e akár egyetlen balesetről is, hogy annak kiváltó oka a vezetés közbeni mobilozás volt. A CSMRFK-n azonban erről nem vezetnek külön statisztikát. Ahogy arról sem, hogy ezen népszerűnek tűnő szabálytalankodások miatt egy hónapban átlagosan hány forint büntetést szabnak ki a vétkesekre.

Szívnak

Bár a KRESZ nem tiltja a cigarettázást vezetés közben, a füstölgőket is megpróbáltuk kiszúrni. A fent említett időintervallum alatt hat sofőr cigivel a kezében, kettő pipával a szájában vágott át a kereszteződésen. A főelőadót kérdeztük: mitől veszélytelenebb a füstölés a mobilozásnál, hiszen az ember egyik keze – pláne pipánál – ugyanúgy le van foglalva. – Úgy kell vezetni, hogy a sofőr figyelmét semmi ne vonja el. Bár a cigarettázás is felfogható zavaró tényezőként, a KRESZ-ből ennek megtiltása kimaradt – fogalmazott a főelőadó.

Olvasóink írták

  • 12. üldözöttke 2008. augusztus 14. 20:47
    „Remélem beleszámoltátok azt a dzsippes buzit is, aki majdnem kilapította a fejemet!!!!!!!!!!!!!!! Szerintem nem is látott!”
  • 11. dova 2008. augusztus 14. 01:03
    „geza,

    Nézz be ide --> http://criticalmass.szeged.hu/?q=feljelentettek
    Ilyesmire gondoltál?

    Ha nem csak másoktól várod el, hogy javítsanak a helyzeten, hanem Te magad is tennél érte, nosza!
    Lehet csatlakozni.”
  • 10. nincs kivétel 2008. augusztus 13. 19:06
    „A buszvezetők is mobiloznak kilómétereken keresztül,miközben tele a busz emberrel.Közben persze előznek is.
    Na meg az utasok,van aki ott udvarol a soförnek,vagy beszéli meg egyébb dolgait,miközben elvonja figyelmét a vezetéstől.”
  • 9. kötekedő 2008. augusztus 13. 17:13
    „Az a baj, hogy a f... rendőrök csak a sebességet tudják mérni. Máshoz nem értenek. Ezek a dolgok már meghaladják a képességeiket. Ha jobban végeznék a munkájukat, talán a 2/3-val csökkenne a halálos balesetek száma nem csak a harmadával.”
  • 8. geza 2008. augusztus 13. 15:45
    „Ha már ilyen komoly cikk született és gondolom fényképek is, akkor miért nem adják át a rendőrségnek, az meg szépen kiküldi a birságot az autósoknak....(gondolom a fényképnek bizonyitó hatása van). Egyébként lehetne ezt alkalmazni a szabálytalanul parkoló stb autósokkal. Lenne 1-2 sok bírság menne a hire, lehet hogy javulna a közlekedési morál.”
  • 7. bigyó-felügyelő 2008. augusztus 13. 14:58
    „PT-nek!

    Ha majd kivilágítás nélkül beszívva bringázol, és valaki -aki épp telefonál a volánnál- aszfatrajzot csinál belőled, ugye nem lsez sértődés??????????????????”
  • 6. clean 2008. augusztus 13. 13:38
    „PT! Én sajnos nem hallottam a biciklis sztoriról. Hogy érted, hogy 1 g fű? Ha bármilyen jellegű, mennyiségű kábszert találnak valakinél, arra igenis szálljanak rá nyugodtan! Bármivel is közlekedik.”
  • 5. dornita 2008. augusztus 13. 11:33
    „Én meg számtalan esetben láttam buszsofőröket telefonálni vezetés közben. Úgy gondolom, ezt is ( mint minden mást) csak addig lehet csinálni, míg a bíró nem fütyül. Ja, és most jutott eszembe, tegnap az Erdélyi tér melletti 30-as övezetben száguldott igencsak nem 30-as sebességgel egy rendőrautó. Merthogy neki mindent szabad. 2-e ültek benne, röhögcséltek, gondolom , nem egy bűnügyhöz robogtak éppen.”
  • 4. honorus 2008. augusztus 13. 11:17
    „A héten telefonáltam vezetés közben mire jött velem szembe egy rendőrkocsi, egyből megyugodtam mihelyst megláttam hogy éppen mobiltelefonon beszélget vezetés közben a rend őre:)))))”
  • 3. csapodár 2008. augusztus 13. 09:35
    „Addig amig a rend örei a maszek dolgaikat intézik munkaidőben,semilyen javulás nem várható a közlekedési morál ban.Ritkán és elszórtan lehet látni a rend öreit,hogy ellenöriznék a közlekedésben sokan szabálytalankodókat.Minden második autós még kanyarodás közben is mobilozik és a női vezetők ebben szeritem élen járnak.Nagy szar az egész ellenörzés úgyahogyvan.Fejétől büdösödik a hal is,amig nem lesz igazi renkövetelő kapitánya a városnak aki szintén a saját dolgaival törödik sokszor addig ne várjunk javulást.”
  • 2. Balesetveszélyes 2008. augusztus 13. 09:22
    „Kiverni a kezéből, és megettetni vele.”
  • 1. PT 2008. augusztus 13. 09:00
    „ezekre kellene rászállni nem a csóró biciklisre akinél volt 1 g fű; jah és persze nem volt kivilágítva. és annak persze hatalmas siker és hírértéke van. talán Ő lehetett a hónap bűnözője , akit a rendőrség tök véletlenül fülöncsípett”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy szál jegy sem maradt az István, a királyra

Szeged - Miért akar mindenki István, a királyt nézni a szegedi szabadtérin? Mi a rég nem tapasztalt… Tovább olvasom