Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Molnár Piroskát A víg özvegyben láthatjuk nyáron

Szeged - Visszatérő, szeretett vendég Molnár Piroska a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Idén nyáron A víg özvegyben lép a Dóm téri színpadra. A Kossuth-díjas művésznő szerint nagy siker lesz a nyáresti Lehár-operett.
Több szál is fűzi Szegedhez Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznőt, aki két év után újra a szabadtéri játékokon szerepel: idén nyáron A víg özvegyben láthatja a közönség.

– Mindig nagyon szívesen vagyok a városban. Sőt már főiskolásként szerepeltem a Dóm téren, Az ember tragédiájában és a Háry Jánosban, majd szép főszerepeket is kaptam, például a Bánk bán Melindáját.

Az ózdi születésű művésznő egyébként Szegeden érettségizett, méghozzá közgazdasági technikumban. – Ez talán furcsán hangzik, de édesanyám nem bízott abban, hogy a színészetből biztosíthatom a megélhetésemet.

Szerencsére Molnár Piroska mégis a művészi pályát választotta. A színművészeti elvégzése után egyébként a szegedi színházhoz szerződött.
A Dóm téri nyarakat már csak azért is szereti nagyon, mert sok olyan kollégával találkozhat, akikkel az évad során erre nincs lehetősége. Nyáron két kedves pályatársával együtt lép színpadra. – Csákányi Eszterrel és Hernádi Judittal is többször játszottam már korábban. Barátnőimnek tekinthetem őket.

Molnár Piroska Gesztesi Károllyal a Dóm téren a Cigányszerelemben.
Molnár Piroska Gesztesi Károllyal a Dóm téren a Cigányszerelemben.

Szegedi Ünnepi Tragédiák

Programsorozat vezeti fel a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok ünnepi nyitóelőadását, Az ember tragédiáját. A Tragédia a középiskolákban címmel szerdán 17 órától kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt a az érdeklődők a REÖK-ben. A program ingyenes, az előadáshoz kapcsolódó rendezvényekről részletesen a reok.hu-n lehet olvasni.

A három nagyformátumú színésznő különleges szerepet kapott A víg özvegyben: hárman egyszerre játsszák a konzul feleségét. Ilyen elképzelésben a Dóm téren láthatják először a nézők az operettet.
Molnár Piroska jófajta kihívásnak tartja, hogy egy számára ismeretlen rendezővel dolgozhat. Hozzáteszi: bár Kozma Péter az USA-ban rendez évek óta, itthon is neve van a szakmában, úgyhogy izgalmas lesz vele dolgozni. – Ennek az operettnek gyönyörű a zenéje és a librettója. A kellemes nyárestéken arra van szüksége az embernek, hogy elandalodjon. A víg özvegy erre tökéletesen alkalmas.

A többi szuperprodukció is páratlan szereposztással kerül színre a Dóm téren. A szegediszabadteri.hu oldal folyamatosan frissülő információkkal szolgál az előadásokkal kapcsolatban. A jegyeket már árusítják a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodán – itt üdülési csekkért is – és az ismert jegyértékesítő helyeken.

(x)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakodalmas zenekarok találkozója

Március 25–26-án rendezik meg a Mars téri U pavilonban a lakodalmas zenekarok találkozóját, amelyet a Panyolai Pálinka szponzorál. Tovább olvasom