Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Mondd, te kit választanál?

Majdnem mindig a bizonytalanok döntik el a demokratikus választások kimenetelét. Ám a rendszerváltozás utáni tanulási folyamat hatására változik a biztos pártválasztók és a bizonytalanok közötti határvonal helye. Szegedieket, vásárhelyieket, szentesieket és csongrádiakat kérdeztünk a kampányról, s arról, hogy mi alapján választanak a jelöltek és a pártok közül.
A szentesi városellátósok munkáját nem zavarja a társak politikai hitvallása: Lakatos György és Bakai István jobbra, Halmai Ferenc balra húz, Lakatos Ernő még bizonytalan Fotó: Tésik Attila
Annál fertőzöttebb egy város a kampányplakátoktól, minél nagyobb – állapíthatjuk meg Szegedtől Csongrádig autózva. Szegeden például szombaton kora reggel, a Bécsi körúton a hirdetményektől eddig érintetlen lámpaoszlopokat is bekenték ragacsos vörös igenekkel a szocialisták plakátolói. Másfelé meg a jobboldali jelöltek narancsos mosolya az uralkodó. Ezt színezik tovább a kicsik: a szadesz kékje és a fórum zöldje.

Plakátfal az út mellett

Másfajta túlzást tapasztalhatunk az ugyancsak megyei jogú Hódmezővásárhelyen. A főút mentén minden oszlopot beborít a Fidesz–KDNP-jelölt kétféle és többméretű arcképe, de legalább a villanykarókat kímélő technikát alkalmazva.

Szentes a kiegyensúlyozott erőviszonyok városának hat: a két nagy párt jelöltjének portréja váltakozva tűnik föl a főút mentén. Igaz, a városból Csongrád felé távozót Orbán Viktor Hajrá, Magyarország!...-os óriásplakátja és a szellemeskedő helyi szlogen búcsúztatja: „A tavasz nyerő tippje: Szirbiket a Parlamentbe!"

Csongrád meg maga a titok: keresve is nehéz kampányolós hirdetményt találni. Mintha itt mindenki tudná, kire voksol április 9-én.
Tudni talán tudják, a városkának és az ott lakóknak ki és mi hoz jót a következő négy évben, de mondani nem akarják tippjeiket a csongrádiak.

Tudjuk, kitől mit várhatunk

– Az emberek ennyi idő után már megtanulták, mi lesz az ígéretek sorsa, s leszűrik maguknak a tanulságot: a választás egy nagyotmondó verseny – összegzi tapasztalatát az ősz pajeszú, középkorú férfi. Magát mégsem bizonytalannak, inkább olyan választónak mondja, aki csak négyévente, a szavazatával politizál.

– Nincs értelme a kampánynak – jelenti ki az ötvenes hölgy. – Inkább az árvíz elleni védekezésre költenék a plakátokra és reklámokra kidobott pénzt. Ennyi idő alatt már megtanultuk, melyik párttól mit várhatunk.
Szentes nyíltabb. A városellátónál dolgozó, a Coop ABC előtti virágágyást rendező brigád tagjai kétfelé húznak, de emiatt nincs köztük vita. Lakatos György és Bakai István a Fideszre, Halmai Ferenc Gyurcsány Ferencre szavaz. Társuk, Lakatos Ernő még nem tudja, de talán „Orbán Viktorra, mert mikor itt járt, a sportcsarnokban, megígérte, hogy jobb lesz."

– Szerencsét hoz minden pártnak a kéményseprő – mondja Becsei Sándor. A szentesi szerencsefi egy csepp politikai eszmefuttatás után összegez: a maga egyetlen voksát 56 év tapasztalata alapján adja – a baloldalnak.

A vásárhelyi belváros zöldséges standja kicsi fórum is, ahol megvitatják a város, meg az ország ügyes-bajos dolgait.

– Amelyik hihetőbben mondja a beszédében, hogy a nyugdíjat emeli, arra szavazok – ha egyáltalán elmegyek –, legyint Feri bácsi. – Van az országnak annyi baja, hogy a szegény embernek csak a tarisznya marad.

– A férfiak közt beszédtéma a politika. Mi, asszonyok nem politizálunk – vázolja a helyzetet Kissné. – Otthon se beszéljük meg, ki kire szavaz. Nálam a józan ész diktál ebben a választásban is.

Egyensúly a kicsiktől

A szegedi Tesco parkolójában sietősebbek az emberek.

– Hülyének nézik az emberfiát! Ne akarják nekem megmondani, mit szeretnék, tudom én azt: legyen békesség és normális élet – hadonászik az őszes úr. – Ne kampányoljanak! Az egészségügyet tegyék végre rendbe!

– Mindegyik megmutathatta már, mire képes – mutat a plakátsorra Tata István. – Nekem ennyi elég, hogy tudjam: egyikre se szavazok. Otthon maradok.

– Elmegyek, de csak azért, hogy a kicsikre szavazzak. Ellensúlyozni kell valahogy a nagyokat, hogy békesség legyen a parlamentben – kontráz az előző mondatot elcsípő asszony. – Az egyik ikszet tőlem az egyik kicsi jelöltje, a másikat, a listásat a másik kis párt kapja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korai lenne a garantált bérminimum?

Kormányrendelet írja elő a vállalkozóknak , hogy a minimálbér mellett a garantált bérminimum… Tovább olvasom