Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Mórahalmon 32 ember lett rosszul a vasárnapi szavazás után

Szalmonella okozta a mórahalmi választási bizottság megbetegedését. Harminckét ember lett rosszul, volt, aki 4 napig fel sem tudott kelni. Az ebédet ugyanabból a csárdából szállították, ahonnan a januári szalmonellafertőzéskor.
Szűcs Tibor, a szavazatszámláló bizottság tagja is megbetegedett Fotó: Karnok Csaba
Most már biztos, hogy szalmonella fertőzte meg azokat a mórahalmiakat, akik a vasárnapi szavazás után lettek rosszul. Mint korábban írtunk róla: a választási bizottság tagjai a Varga csárdából kapták az ebédet, és másnapra sokuknál hasmenés, láz, gyengeség jelentkezett. Mivel ételminta nem állt rendelkezésre, az ÁNTSZ székletmintákat vizsgált, és tegnapra kiderült: szalmonellafertőzés történt.

Betegek

A mórahalmi Szűcs Tibor és felesége szavazatszámlálók voltak vasárnap. A férfi hétfőn Budapestre indult, de Forráskútnál vissza kellett fordulnia, mert nagyon rosszul lett. Csütörtökig kénytelen volt ágyban maradni.

Megbetegedett a felesége is – ő másik szavazatszámláló bizottságban volt –, de az asszony hétfőn már fel tudott kelni. A nő saját bevallása szerint húsz éve nem volt lázas, most mégis rázta a hideg és legyengült. Szűcs Tibort a hét elején több kollégája is felhívta azzal, hogy ők is rosszul érzik magukat. A férfi elmondta: vasárnap ebédre sajttal töltött rántott szeletet, majd főzött krémmel leöntött piskótát ettek A desszertet azzal az utasítással kapták, hogy ne tárolják sokáig, egyék meg minél előbb. 

– Harminckét személynél jelentkeztek a tünetek. Huszonnyolc székletmintát vizsgáltunk, tizennégy esetben bebizonyosodott a szalmonella, további tizennégynél még nincs eredmény – tájékoztatott Kiss Edit közegészségügyi osztályvezető.

A főorvos elmondta: vasárnap az ebédre feltálalt desszerthez nyers tojásfehérjét használtak fel. A menüt szállítás után hűtés nélkül tárolták, és volt, aki csak délután ette meg a desszertet. A csárdának egyébként nem volt engedélye cukrászati termékek előállítására.

Az ÁNTSZ elrendelte a csárda dolgozóinak szűrését, hogy kiderüljön: csak az étel okozta-e a megbetegedéseket.

Érdeklődésünkre Varga Ferencné, a csárda tulajdonosa elmondta: több, mint tízen – köztük ő is – az étteremben ugyanazt ették, amit április 9-én a választási bizottsági tagok. Közülük senki nem betegedett meg. Hozzátette: kíváncsi a vizsgálatok eredményére, mert szeretné tudni, hogyan fertőződhettek meg az ételek.

A mórahalmi Varga csárdából szállított ebédtől Fotó: Schmidt Andrea
Januárban egy kistérségi rendezvényen körülbelül húszan lettek szalmonellásak. Az ebédet akkor is ebből a csárdából szállították. Nem lehetett bizonyítani, hogy a betegek az ételtől fertőződtek meg, mert ételminta abban az esetben sem volt. Az étteremnek hidegkonyhai készítmények előállítására és szállítására nem volt engedélye, csak helyben fogyasztásra főzhettek volna.

Nógrádi Zoltán polgármester megkeresésünkre úgy reagált: polgármesterként egyik rendezvényhez sem volt köze, így nincs mit mondania az ügyről. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyoma veszett a svéd-magyarnak

Közel hatvanmillió forintot ítélt meg a bíróság a Szegedi Közlekedési Társaságnak az Arany János… Tovább olvasom