Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Mórahalmon nyitott új varrodát a SZEFO

Megnyitotta új varrodáját, a zömében megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazó, állami tulajdonú SZEFO Zrt. Mórahalmon a Vállalkozói Inkubátor Központban.
Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a szerdán tartott átadóünnepségen elmondta, a SZEFO Zrt. azzal, hogy az elmúlt néhány évben a térség vezető cégévé vált, bizonyította, az állam is "jó gazda" tud lenni, ha a vállalkozást jó menedzsment irányítja.

A cég tevékenysége arra is bizonyíték, hogy megváltozott munkaképességű dolgozók is képesek versenyképes minőség és világmárkák előállítására - hangsúlyozta a politikus.

Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő közölte, a kistérségben az országos átlagnál magasabb, 16 százalékos a munkanélküliség. Az új – jelenleg 25, a kétműszakos termelés megindulását követően 50 főt foglalkoztató – varroda a legnehezebb munkaerő-piaci helyzetben lévők számára teremt elhelyezkedési lehetőséget.

Mórahalmonra ment a Szefó. Fotó: Frank Yvette  (képgaléria)

Kiss Sándor vezérigazgató elmondta, a 2010-ben a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést elnyerő SZEFO Zrt. 820 alkalmazottjának 67 százaléka megváltozott munkaképességű.

A cég fő tevékenysége a divatkötöttáruk gyártása - fő piaci partnere olasz Dama S.p.A, a PaulÚShark márka tulajdonosa -, de bérmunkában készít áramelosztó-szabályozó berendezéseket a Legrand-csoport számára is.

A SZEFO Zrt. az elmúlt évtizedben 1,5 milliárd forintos, ruházati termékek előállításával kapcsolatos fejlesztést végrehajtva havi 20 ezer termék előállítására alkalmas csúcstechnológiát állított üzembe. Az elmúlt években a Szegedi Tudományegyetemmel kialakított kutatás-fejlesztési együttműködésnek köszönhetően pedig ma már sorozatgyártásban állítják elő a nemzetközi szabadalmi oltalmi eljárás alatt álló nanosilver technológiájú antibakteriális és antimikrobiális tulajdonságú kelméket, illetve kötöttárut.

Mórahalmonra ment a Szefó. Fotó: Frank Yvette  (képgaléria)

A vállalkozás célja a saját felső-közép árkategóriás ruházati termék, a Chance márka piaci bevezetése, amelynél szintén alkalmazzák a nanosilver technológiát – tudatta a vezérigazgató.

Az elmúlt négy esztendőben folyamatosan nyereségesen gazdálkodó a cég nettó árbevétele 2011-ben meghaladta a 950 millió forintot, egyéb bevétele a 857 millió forintot. A vállalkozás tiszta hozzáadott értékű exportárbevétele 2011-ben 750 millió forint volt, ami 200 millió forinttal haladta meg a korábbi esztendő teljesítményét. Az idei terv az egymilliárd forintos tiszta hozzáadott értékű exportárbevétele elérése, amelyet időarányosan az első negyedévben sikerült is teljesíteni – közölte Kiss Sándor.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. eperlekvár 2012. április 25. 18:36
    „Kedves hozzászólók! Feltételezem,hogy jól informáltak vagytok a cég működését illetően, (véleményem szerint nem). Ebből kifolyólag azt gondolom, hogy a cég dolgozói vagytok. Ezzel kapcsolatban szeretném feltenni azt az egyszerű kérdést, hogy hallotatok e már arról az egyszerű mondásról: "Ne szarj oda ahonnan esszel!"? Magyarországon a megváltozott munkaképességűek erős 60%-ának azért ez a státusza,mert volt pénze ezt kifizetni, ez az egészségügyet minősíti, de ez nem a témához tartozik. Ami pedig a szegedi telephelyet és az ott dolgozó megváltozott munkaképességűeket illetti (tisztelet a kivételnek) jellemzően a fent említett 60%-ból kerül ki. Ezek az emberek dolgozni nem szándékoznak, nyugat-európai fizetést akarnak munkavégzés nélkül, pajzsként maguk előtt tartva a ORSZI papírt. Mivel hogy a megváltozott munkaképességűek támogatása várhatóan koruppció mentes keretek közé kerül így sajnálatos tény kedves 60% el kell kezdenektek DOLGOZNI. Sok szerencsét!”
  • 38. kondvezér 2012. április 11. 11:13
    „Attilaszavának: csak magyarul beszél, nem tud idegen nyelveket.Benéztem a mórahalmi üzembe, most kellene kimenni a fotósoknak, kész átverés az egész.”
  • 37. Attilaszava 2012. április 11. 11:03
    „Kondvezérnek: igazad van, miért évek óta csak egy lábon áll a cég , miért csak egy vevője van ? Az a jó menedzsment, ha több lábon áll a cég. Ti hogy tudjátok, hány nyelven beszél Kiss Sándor ? Gondolom, hogy angolul legalább tud, egy ilyen világcég vezetője jó, ha a küldöldi partnerrel tolmács nélkül tud kommunikálni.”
  • 36. kondvezér 2012. április 09. 15:34
    „Seopro-gubanc: teljesen igaz az , hogy több lábon kellene állnia a Szefo-nak, a Szefo vezére beadta az MNV teljes vezérkarának, hogy addig van csak olasz rendelés, amíg ő ott van. Az olaszokat csak a bérmunka ára érdekli, meg a pontos kiszállítás betartása. Ha változik a vezérigazgató személye ,akkor elég egy újsághirdetés és a régi Szefos munkaerő örömmel megy vissza dolgozni.”
  • 35. kondvezér 2012. április 09. 15:10
    „Pakknak: Abszolút igaz, amit írsz. A vezér nyolc évig etette ezzel a maszlaggal a szocikat, most meg Nógrádi segítségével a fideszeseket is sikerült bepaliznia. Megy a verkli. Mit gondolsz, miért kell ennyi támogatás minden évben a cégnek, azon kívül, hogy egy jó részét lenyúlja ? Ebből fedezi a veszteséget, amit a cégnek okoz. Lepaktált az olasszal is, és az önköltségi ár alatt dolgozik neki. Az olasz több millió eurót ( félreértés végett, nem forintot!!!) keres ezzel piszkos alkuval évente! A mi pénzünket, a fogyatékosokra szánt pénzt síbolják ki ezek az országból fényes nappal a szemünk előtt. Az olasztól is kap vissza ezért jócskán a vezér, azért járkál ki szinte havonta személyesen hozzájuk. Nem érdekel ez odafent senkit. Mit gondolsz, miből épült a balatoni kacsalábon forgó nyaralója, meg a fiacskája rózsadombi háza?”
  • 34. pakk 2012. április 09. 06:28
    „Kondvezér én tudom, hogy csak az állami támogatás megszerzése miatt veszik fel a csökkent munkaképességűeket.
    Közben meg ezen a pénzen menedzselik a varrodát, kötödét stb. Közben megdicsekszik a vezér, hogy nyereségesen működteti a céget persze államilag megtámogatva. Volt ott már csökkent munkaképességűek számítógépes oktatása is államilag támogatva, mikor átadták. Volt nagy felhajtás minisztériumból, megyétől, várostól jöttek ám, volt nagy felhajtás.
    Mikor kiléptek a kapun, egyből raktárat csináltak belőle. A korábban épült telephelyek, Makó, Békéscsaba, Orosháza,stb. mind hasonló sorsra jutott, csak az állami támogatás megszerzése azaz látszat munkahely teremtése volt a cél.”
  • 33. kondvezér 2012. április 08. 11:16
    „pakknak és attilaszavának: nehogy azt higgyétek, hogy a fogyatékosoknak valami köze van a Paul & Shark pulóverekhez,a foncsisokat a közelébe se engedik, azt csak a Soltész államtitkárnak tudták beadni, hogy a foncsisok gyártják .Persze, mindenütt hirdet, de olyan helyzetet teremt, hogy senki se maradjon hosszabb ideig a cégnél.Ennek is oka van, de ezt kevesen tudják, azért akar új telephelyet építeni, hogy a Tavasz utcait bagóért eladja a politikus haverjainak.Ez lenne élete fő műve, de ezt nem hagyjuk,figyelünk majd nagyon ...”
  • 32. Attilaszava 2012. április 08. 10:41
    „Attilaszava: pakk-nak: igazad van, nézzétek meg a képeket, nincs ott semmi áru sem a gépeknél, csak a fénykép miatt ülnek ott a szerencsétlen, megvezetett dolgozók. Ennek a varrodának is az lesz a sorsa, mint a többinek, lásd: Makó, Nagymágocs, Békéscsaba , beleölnek egy csomó pénzt, aztán bezárják. Eddig Nógrádi védte ki mindenhol a Szefo vezérét, támadhatatlan volt, most jön a visszasegítés neki, tönkre vágta a Mórakertet, kellene valami sikert neki felmutatnia, de már nagyon kilóg a lóláb ...”
  • 31. pakk 2012. április 06. 05:10
    „Ez az egész egy nagy hírverés, mi van az államilag támogatott állami cégekkel, szépen hordják a szefo-bol is a pénzeket ki. Becsapják az államot a dolgozókat, közben azért el el engednek hasonló cikkeket, hogy szinten tartsák magukat el ne felejtsék őket. . Mi van a több éve megépült környékbeli varrodákkal, mind bezárt ezek csak látszatnak kellettek. H........ kell tőlük.”
  • 30. csaktudja 2012. április 05. 13:08
    „19.Lackó 50,
    Amit írsz már részben megvalósult. Mint hallottam jelentős mértékben használják fel élelmiszer ipari termékekben(főleg töltelékáru) a bőrlisztet. Igen jó a víz megkötő képessége, így a vizet vesszük szinte hús áron.”
  • 29. macs 2012. április 05. 12:48
    „19. Lackó50,
    jó az ötleted, csak egy probléma van vele, nem a várostól kéne várni a megvalósítást. Ezt az ötletet egy vállakozó valósíthatná meg, aki pályázhatna, pl. a Jeremie Mikrohitel Program keretében, ami többek között a kezdő kisvállalkozásoknak szól.”
  • 28. Queenmargareth 2012. április 05. 09:34
    „Bár hozzáteszem, egy éve jelentkeztem, de elutasítottak.”
  • 27. Queenmargareth 2012. április 05. 09:33
    „23. kutyuka 2012.04.05. 08:55
    Nem, nem rólam szólt a történet. Kérlek, légy figyelmesebb.Olvasd el mégegyszer.
    Én nem is jelentkezhetek oda...
    Én, mint nagyon sokszor írtam:Csökkentett munkaképességű NEM ROKKANT!!!, munkakereső vagyok, aki igen kevés helyen lehet foglalkoztatva az orvosi leletek miatt!!!
    nincs miért szégyellnem magam, viszont Te elgondolkozhatnál.
    És nem tettem, amit írtál, hanem TÉNYT írtam le!AMI MEGTÖRTÉNT!”
  • 26. SEOpro 2012. április 05. 09:29
    „21. Együgyű 2012.04.05. 07:17 Mindenkinek annyi a világ amennyit felfog belőle!
    "a Magyar emberek mennyire megosztottak és acsarkodók még abban az esetben is, ha a véleménye a másik embernek nem egyező a sajátjukéval."
    Visszaolvastad, hogy ki mit reagált?

    Először is én csak reagáltam az írásodra.
    Másodszor pedig szólj nekik, hogy ezt az üzemet is hozzák Szegedre, bár a már meglévőbe szegedibe is kellene ember.
    23. kutyuka 2012.04.05. 08:55 Nem ők az egyetlen cég, és ne higgy el mindent amit leírnak. A dotáció (állami támogatás, ami a sérült, fogyatékos munkások után jár) miatt mindenkit sérültként jelentettek be 70-80%-ot. Valójában ez kb 20% se volt.
    Amint kiderültek a turpisságok, egyből leépítésre került nagy részük.”
  • 25. gubanc 2012. április 05. 09:16
    „Kutyuka! Nyomás melózni a SZEFO-ba! Majd lelkesen hozod haza a minimálnak a minimálját.”
  • 24. gubanc 2012. április 05. 09:12
    „A SZEFO már Szegeden nem talál munkaerőt, mivel hirhedt a munkavállalók között a rettenetesen alacsony bérezés miatt. Megy a csökkentbiznisz, meg a munkanélküli támogatás biznisz. Ahogy letelik a kötelező idő mehet az utcára.”
  • 23. kutyuka 2012. április 05. 08:55
    „Oh queenmargareth, itt van a kutya elasva. nem vettek fel es akkor fikazni kell oket. Ok az egyetlen ceg,akik mozgasserulteket vagy szellemi fogyatekosokat vagy siketeket,nagyotthalokat,stb. foglalkoztat.Orulj neki,hogy neked nem azert kell ottdolgoznod,mert te is kozejuk tartozol. ha meg igen,akkor meg szegyeld magad,hogy meg ezt is sajnalod a sorstarsaidtol!”
  • 22. szentmiki 2012. április 05. 08:09
    „remélem a vezetés olyan mentalitású mint Makón volt évekkel ezelőtt, akkor még hallunk felőlük...”
  • 21. Együgyű 2012. április 05. 07:17
    „A téma lezárásaként rámutatnék arra, hogy a Magyar emberek mennyire megosztottak és acsarkodók még abban az esetben is, ha a véleménye a másik embernek nem egyező a sajátjukéval. A dühben és az eltiprásban még azt sem veszik észre, hogy a helyesírási hibák direkt történtek. (véletlenek?) Sőt számtalanszor ez a kritika marad csak. Egyesek még azt sem veszik észre, hogy valaminek a letelepedését Szegedre óhajtanám megint és nem Mórahalomra a városunk fejlesztése (fejlődése) érdekében! Minden fajta más kifogással próbálják társaink a másik szólásszabadságát ilyen az országos nagy problémákhoz képest piti ügyben is megszüntetni!
    Ebben a Magyar honban demokrácia, szólásszabadság, egység sosem lesz!!!
    Ezek a záró gondolataim. OFF. OFF”
  • 20. SP 2012. április 04. 22:37
    „Mórahalom
    a munkahely teremtésben élen jár.

    Szegeden
    nem akar véletlen első ember lenni? Kevesebb járdakő, több munkahely.”
39 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

27 másodperces ékszerrablás a Kárász utcán

Nem sokkal nyitás után rabolta ki három szerb férfi a Kárász utcai antikváriumot szerda délelőtt Szegeden. (képgalériával) Tovább olvasom