Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 13°C | 22°C Még több cikk.

Mórahalomra települ a vetőmag-feldolgozó

Mórahalom - Kelet-Európát kiszolgáló vetőmag-feldolgozó és csomagoló üzemet, elosztó központot épít a mórahalmi agrár-ipari parkban a francia RAGT Semences – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Didier Nury, a cég általános ellátási igazgatója.
A minőségi vetőmagok termelésében, nemesítésében és forgalmazásában a kontinens egyik vezetőjeként számon tartott RAGT Semences 2012-ig hozza létre 40 állandó és 60 alkalmi munkavállalónak állást adó üzemét, amelyet később bővíthet is. – Helyi lakosokat szeretnénk foglalkoztatni – hangsúlyozta az igazgató. A több mint 1100 alkalmazottal bíró RAGT vállalat tavalyi forgalma 272 millió euró volt (Magyarországon meghaladta az egymilliárd forintot), vetőmagrészlege 144 milliós forgalom mellett 636 főnek adott munkát. 15 nemesítő állomása működik Európában. Huszonkét növényfaj – többek között kukorica, kalászos gabonák, takarmányfüvek, pázsitfüvek, szója – 235 fajtájának vetőmagját forgalmazza. Pitó Enikő, az ITD Zrt. regionális igazgatója közölte: a vállalat – a befektetésösztönző állami szervezet aktív közreműködésével – féléves előkészítés, több telephely vizsgálata után választotta a beruházás színhelyéül Mórahalmot.

Az ipari park infrastruktúrája, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, a polgármesteri hivatal gazdaságfejlesztési ajánlata, benne például az egyablakos ügyintézéssel – ez győzte meg a befektetőt Nógrádi Zoltán polgármester szerint. További két befektetővel tárgyalnak.

Mintegy 800 millió forintnyi gazdaságfejlesztési beruházás is megvalósult az ipari parkban: uniós támogatással kezdő vállalkozásoknak otthont adó, 2000 négyzetméteres inkubátorközpont épült, 300 millió forintból. Két cég már be is költözött, két továbbival szerződéskötés előtt állnak – kereskedelemmel, szolgáltatással, termeléssel foglalkozó vállalkozások egyaránt helyet kaphatnak. Fejlesztették az agrár-ipari parkot is: a közel 80 hektáros területen immár 39 vállalkozás működik, több mint 400 alkalmazottal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

József a Megasztárban is keresi szerelmét

Nem akar sztár lenni, csupán rég elvesztett szerelmét szeretné megtalálni Pécsi József. Tovább olvasom