Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Mosollyal a betegekért

Szeged - „Aranykezű Katikaként" jelölte Jó kezekben akciónk felhívására egyik páciense a szegedi belgyógyászati klinika ápolónőjét. Szabóné Komlósi Katalin mindennap újult erővel és jó kedvvel lát hozzá stressztől sem mentes munkájához.
– Véletlenül lettem ápolónő: tanulmányi eredményeim alapján a Kossuth Zsuzsanna szakközépiskolába vettek föl – lep meg kijelentésével Szabóné Komlósi Katalin. – Igaz, kajakoztam, így az egészséges életmódot mindig is szívügyemnek tartottam – teszi hozzá az energikus ápolónő, akinek csengő hangú nevetése még a vérvételre várakozókat is jó kedvre deríti a Szegedi Tudományegyetem II. számú belgyógyászati klinikája ambulanciáján. Sportolói múltjából következő kitartására szüksége is lehetett, hiszen kezdő ápolónőként 1981-től három műszakban dolgozott – szívbetegek között.

– Három dologra is képes vagyok figyelni – mondja nevetve, miközben fölkapja a telefont, és „seperc" alatt, kedvesen rövidre zárja a beszélgetést. – A kardiológián fejlesztettem tökélyre ezt a képességem: osztályvezető nővérként dolgoztam több mint tíz évig, és míg az orvos utasításait memorizáltam, a beteg reakcióira is figyelnem kellett, és persze a kolléganőim véleményét is meg kellett hallanom – magyaráz, amikor kopogtatnak az ajtón, és Katika kolléganőjéhez fordul: fél perc alatt megbeszéli a holnapi menetrendet.

Naponta 40–50 páciens vérét veszi Szabóné Komlósi Katalin. Az ápolónő vallja: a beteget gyógyítja a beszélgetés és a mosoly is. Fotó: Karnok Csaba
Naponta 40–50 páciens vérét veszi Szabóné Komlósi Katalin. Az ápolónő vallja: a beteget gyógyítja a beszélgetés és a mosoly is.
Fotó: Karnok Csaba

– Meggyógyítottuk Csabát! Bár kiskorúnak számított, mégis hozzánk, a felnőttosztályra került. Szívizomgyengesége miatt szigorú napirend szerint élt, de betartott minden utasítást. Több mint tíz alkalommal fekvő betegként kezeltük, de végül gyógyultan távozott – idézi föl a legkedvesebb páciens alakját Katika. – Miért a többes szám első személybeli fogalmazás? – kérdez vissza. – Mert a nővérek és orvosok közös eredményének tartok minden gyógyulást.

– Váltani kell! Egyre erősödött bennem az érzés, mert idegileg feszültnek, túlhajszoltnak éreztem magam. Hiába tudom, hogy a súlyos szívbetegek között jár a halál, de nehéz megszokni az elmúlás közelségét, pedig igyekeztem fölvértezni magam. Meg aztán két tűz között dolgozik minden ápolónő: stresszes helyzet az orvos és a beteg között egyensúlyozni – indokolja Katika, miért kérte magát a kórteremből az ambulanciára. Azóta nyugalmat árasztó tájképekkel teleaggatott csöpp szobájába infarktusos, tüdőembóliás betegek érkeznek, akik olyan gyógyszert szednek, amelynek hatását rendszeres vérvizsgálattal kell ellenőrizni. Így aztán immár öt éve mosolygós csevegéssel feledteti a beteggel, hogy vérét veszi napi 40–50 páciensnek „aranykezű Katika".

Jutalmazott jelölések

Továbbra is várjuk olvasóink jelöléseit hat kategóriában: orvos – kórházi, illetve nem kórházban dolgozó; ápoló – kórházi, illetve nem kórházban dolgozó; munkahelyi közösség; az egészségügyben egyéb munkát végző. Ezek alapján szakmai testület választja ki azokat az egészségügyben dolgozó személyeket és csoportokat, akiket egy-egy héten bemutatunk. Közülük hathetente a testület segítségével választjuk ki és jutalmazzuk a legszebb történet főszereplőjét, illetve a legérdekesebb sztori jelölőjét.

Olvasóink írták

  • 3. orhidea2011 2011. június 20. 08:38
    „Minden tiszteletem Kati nővéré és az asszisztenséé. Kedvesek, mosolygósak és a betegekért vannak. Én is hozzájuk járok 10 éve. Gratulálok neki !”
  • 2. veva 2011. június 19. 22:22
    „igazságkereső!A jelölést tőlünk, olvasóktól várja a Délmagyarország!Lásd: a cikk utolsó bekezdését! A lapban rendszeresen megjelenik a felhívás. Üdv.: veva”
  • 1. igazságkereső 2011. június 18. 11:08
    „Sajnálattal állapítom meg azt, hogy a szegedi,Ortutay utcai háziorvosi rendelőben 22 éve praktizáló Dr.Vratán Edit háziorvosról még csak szó sem esik, pedig nem mellőzendő szempont,hogy kitűnő diagnoszta és épp ezért gyorsan, eredményesen gyógyítja meg, "állítja talpra" komoly betegségben szenvedő pácienseit!! Lehetne erről említést tenni a kedvelt napilapban, a Délmagyarországban?!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erényövben garantált a hűség

Szeged - A háborúba induló lovagok erényövet csatoltak kedvesükre, hogy így biztosítsák asszonyaik… Tovább olvasom