Szeged - delmagyar.hu

– Csak arra emlékszem, azt mondták, hogy szívjak három jó mélyet, de már a másodiknál elaludtam. Aztán arra ébredtem, hogy már itt vagyok a kórteremben – mesélt tegnap jókedvűen műtétjéről a szegedi sebészeti klinikán fekvő 23 éves tápéi Zentai Zoltán, akinek múlt szerdán ültették be édesapja egyik veséjét. Donorja mellette ült egy széken, és fia kezét fogta. Ő már csak a vérképeredményre várt. 5 nappal a műtét után mehetett is haza. Az ifjabb Zentai várhatóan még 1 hétig marad a klinikán, megfigyelésre. Mindketten azt mondták, semmilyen különösebb fájdalmat nem éreztek, és jó az étvágyuk is. Veséjük jól működik – bár egyiküknek 3 is van, míg a másikuknak csak 1 maradt.

Korábban megírtuk, a 23 éves fiatalember születése óta vesekárosodással járó Alport-szindrómában szenved. Bár az orvosi tankönyvek szerint Zoli „normálisan" már 13–16 éves korától művesekezelésre szorult volna, önfegyelmének, édesanyja szigorú veseóvó diétájának és a családi gondoskodásnak köszönhetően csak fél éve került olyan állapotba, hogy valamilyen beavatkozásra volt szüksége. Két lehetősége maradt: dializálják, vagy új vesét kap. Vesevárólistára került, amikor értesültek róla, hogy valamelyik családtag is neki adhatja a sajátját, ha az megfelel. Így gyorsabban, tervezhetőbben, biztonságosabban juthat a létfontosságú szervhez. 55 éves édesapja egy percig sem habozott – azonnal felajánlotta a veséjét, ami szerencsére teljesen megfelelt.

Az édesapa, Zentai Zoltán tegnap hazament a kórházból. Nincs oka a pityergésre, fia is teljesen jól van. Fotó: Segesvári Csaba

– Nincs hiányérzetem. Igaz, kicsit furcsa volt belegondolni, hogy az egyik vesémet kivették, de tudtam, hogy jó helyen van – beszélt mosolyogva az édesapa Zoltán, aki végig a Zoli melletti kórteremben feküdt. Jó kedélyük mit sem változott, mióta legutóbb, még a műtét előtt találkoztunk velük. Azt mondják, a kintiek jobban aggódtak értük, mint ők magukért. Zoltán elárulta: a viziteken is mindig nevetgéltek az őket műtő Lázár György professzorral és Szenohradszky Pál főorvossal, mert – mint az apa fogalmazott – a jókedv, a mosolygás csak gyógyíthat. Ők nyugtatták meg azt a testvérpárt is, akik szintén élő donoros transzplantációra készülnek – és akiket szintén itt műtenek hamarosan.

– Köszönjük mindenkinek, aki szorított értünk. Odakint és idebent is sugárzott felénk a jóakarat és a szeretet. Minden orvos és nővér annyira lelkiismeretes volt – beszélt könnyeivel küszködve Zoltán, miközben boldogan szorították egymás kezét fiával.

Higiénia és őzpörkölt

Zolinak mostantól még az eddigieknél is jobban kell figyelnie a higiéniára. Például bármit eszik, fogat kell mosnia azonnal, nehogy valamilyen fertőzést kapjon, és kedvenc otthoni macskája társaságát is nélkülöznie kell egy darabig. Az áhított őzpörköltből – ami az egyik kedvenc étele – viszont már kapott egy adagnyit Belgrádban élő nővérétől. Ennie a sok fehérje és a fűszerek miatt egyelőre nem szabad belőle, a fagyasztóban viszont megvárja. Nővérétől egy akvamarinmedálos nyakláncot is kap hamarosan a két Zoli – hogy mindig emlékeztesse őket szoros kapcsolatukra.