Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

Most először engedik tele a Napfényfürdő medencéit

Szeged - Újabb fejezetéhez érkezett el a Napfényfürdő Aquapolis beruházás: elkezdődött a próbaüzem, először engedik tele vízzel a medencéket. A napokban a wellnessrészleg vizsgázott, ma pedig már az élménymedencék feltöltéséhez fognak hozzá.
Az újszegedi wellness-, gyógy- és élményfürdőben egy hónappal ezelőtt jártunk utoljára. Akkor a kivitelező cég, a Ferroép Zrt. vezérigazgatója, Nemesi Pál azt mutatta meg, hogy a belső munkálatokban az úgynevezett „utolsó simításokig" jutottak el.

Mára mindennel elkészültek: a gyógyászat és a wellness akár vendégeket is fogadhatna, hiszen a medencékben már áll a víz. A folyamat azonban nem ilyen egyszerű: a medencékben csak apránként, szinte centiről centire emelkedik a vízszint. A szakemberek pedig figyelnek, kipróbálják a vízforgatókat, valamint azokat a berendezéseket, amelyek majd zuhatagokat indítanak el és sodrófolyosóvá alakítják az állóvizet, hogy márciusban, amikor a szegediek kipróbálhatják fürdőjüket, minden rendben legyen. Az egyik próbának magunk is a szemtanúi voltunk, a wellness hatalmas jakuzzijában mozdult meg és kezdett el pezsegni a kellemesen meleg, 22 fokos víz. Az élményfürdő medencéinek feltöltéséhez ma fognak hozzá a szakemberek.

A wellness hatalmas jakuzzijaiban elkezdett  pezsegni a  víz. Fotó: Schmidt Andrea
A wellness hatalmas jakuzzijaiban elkezdett pezsegni a víz.
Fotó: Schmidt Andrea

A Napfényfürdő környékén megjelentek a bámészkodók is, figyelik, hogyan rakják le a díszburkolatot a munkások, és érdeklődnek, mikor veszik már le a főbejáratot takaró fóliát. Erre azért van szükség, mert a lépcsőket most burkolják, és az éjszakák még hűvösek. Sokan fényképeznek, megörökítik a családi archívum számára a régi SZUE átalakulásának pillanatait is.

Terheléses próbaüzem kezdődik

A mostani próbaüzem során nemcsak vízzel engedik tele a medencéket, hanem elindítják a műszaki berendezéseket, köztük a szivattyúkat, összehangolják a működésüket. Beállítják azokat az állapotokat, amelyek között üzemel majd a fürdő, a víz hőmérsékletétől kezdve az összetételéig. Sikeres próbaüzem után ideiglenes használatbavételi engedélyt kaphatnak, amivel az üzemeltető a terheléses próbaüzemet is elkezdheti. Ennek ideje alatt már vendégeket lehet fogadni.


Vizet engedtek a Napfényfürdő medencéibe KÉPGALÉRIA

Különlegességek


Az újszegedi fürdőben lifttel megközelíthető 31 méter magas toronyból indul Európa leghosszabb éves üzemelésű vízicsúszdája. Az ausztriai Lutzmannsburgé „mindössze" 23 méteres, a budapesti Aquaworldben pedig 17 méterről lehet lecsúszni. A Napfényfürdő galériaszintjéről még további 7 csúszda indul. A szegedi fürdőkomplexum abban is egyedülálló, hogy szinte a belvárosban található, üvegfalán keresztül páratlan panoráma nyílik a dómra és a Tiszára. A Napfényfürdő Aquapolis alapterülete 34 ezer négyzetméter – ebből a fedett rész 27 ezer –, a medencék vízfelülete 4400 négyzetméter. Egyszerre 3 ezren válthatnak jegyet a fürdőbe.

Olvasóink írták

88 hozzászólás
  • 88. flexsnake 2010. február 27. 19:35
    „van egy sanda gyanúm hogy ide nem lesz érvényes a bérletem :D No de majd bemegyek gyerekjeggyel csak propelleres sapi kell :D”
  • 87. Katyvaszka 2010. február 26. 17:07
    „Érdeklődőknek:
    Valami rajzokat láttam, olyan volt mintha az lenne. Persze nem biztos lehet csak képzelődtem... Lehet nem lesz belőle semmi ezt nem tudom. De valaki itt a 10-es trolit is emlegette soha nem épül felkiáltással, ehhez képest az oszlopainak a nagy része már áll. Csak végig kell menni az érintett útvonalon és nagy szép zöld micsodákat keresni az út mellett.”
  • 86. SZEMOKA 2010. február 24. 09:29
    „Ennyi síró, fikázó embert! És én köztetek élek?”
  • 85. katuska1955 2010. február 23. 19:02
    „83. hozzászólás Katyvaszka 2010.02.23. 17:52

    Flexi most teljesen igazad van :) . Akinek nem tetszik otthon marad vagy elmegy máshova. Különben meg az annyira hiányolt fedett uszoda tervei készen vannak. Ha megépül Etelka sori sportcentrumnak fogják hívni.

    A fedett uszoda tervei készen vannak???????????????????????????????????
    Ha megépül Etelka sori sportcentrumnak hívják????????????????????????????????????????????
    Melyik mesekönyvben olvastad??????????????????????????????????????”
  • 84. Yossarian 2010. február 23. 19:00
    „Katyvaszka, az a baj, hogy az Etelka sori sportcentrumból jelen állás szerint nem lesz semmi.
    legalábbis egyelőre.”
  • 83. Katyvaszka 2010. február 23. 17:52
    „Flexi most teljesen igazad van :) . Akinek nem tetszik otthon marad vagy elmegy máshova. Különben meg az annyira hiányolt fedett uszoda tervei készen vannak. Ha megépül Etelka sori sportcentrumnak fogják hívni.”
  • 82. napfenyfurdo_mutyi 2010. február 23. 15:34
    „ez olyan kis lábmósó helynek látszik ? :-S”
  • 81. magyarock1 2010. február 23. 14:41
    „Fedett uszodát Szegednek!”
  • 80. Dema 2010. február 23. 11:19
    „6. frakk 2010.02.22. 10:11
    Azt hiszem személyemben egy örök kupola látogató fürdőzőt veszítenek el. Nem akarok jakuzzizni, csúszdázni, hullám fürdőzni, sodró folyózni. Amire továbbra is vevő lennék egy 34-36 fokos thermálvíz, uszoda, és szauna. Ezzel az átépítéssel engem örökre kizártak az Újszegedi élmények közül.

    Sajna egyet kell értenem veled. De azt azért még midnig nem tudja senki, (vagy is eltitkolják előlem) Mennyi a belépő ?? !! Nem hiszem, hogy nem tudják pontosan az árakat, csak nem akarják nyilvánosságra hozni.”
  • 79. lógaritmus 2010. február 23. 05:02
    „72,uszni tovabbra is a Tiszában lehet majd,ingyen! :) ....”
  • 78. lógaritmus 2010. február 23. 05:00
    „akkor focimeccset se nézel? ott a cskának van karszalahja !”
  • 77. lógaritmus 2010. február 23. 04:59
    „46 nap.”
  • 76. flexsnake 2010. február 22. 23:52
    „karszalaggal? de hiszen az bennem félelmet kelt :OOOOOO”
  • 75. katuska1955 2010. február 22. 23:01
    „33-as GlarkgrisWald:" A régi SZUE-hoz különbelépővel (karszalaggal) lehet majd bemenni, ugyanannyiért, amennyiért a felújítás előtti állapotban lehetett. Tehát emiatt nem kell aggódni. És szauna is lesz. Megyek is. :)"

    Bocsi, de nem válaszoltál a kérdésemre, hogy honnan tudod? Blöff, újságcikk, vagy egyéb "belső kapcsolatok"!”
  • 74. flexsnake 2010. február 22. 22:34
    „JA úgy nem lehet építeni hogy mindenkinek bejöjjön. HA nem tetszik otthon pancsizhatsz a kádadban vagy vehetsz felállítható tecsós medencét a purdéknak :D
    Legalább lesz hely a strandolóknak és nem marhákkal lesz tele :)”
  • 73. Lúdasmatyi 2010. február 22. 22:11
    „68.Nagy igazságot irtál le.”
  • 72. kreatív 2010. február 22. 22:00
    „Megnéztem a képgalériát! Hol az úszómedence????!!!!

    Így nem kell nap, nem kell fény, nem kell fürdő, nem kell Eu-támogatás!!!!!

    USZODA KELLLLLLLLLLLL!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 71. kreatív 2010. február 22. 21:55
    „ClarkGriswald 2010.02.22. 18:57

    51: SZUE. Felújítva nemsokára használható. Mellette meg ott a Sportcsarnok. Van még kérdés?

    VAN! Mikor mehetek a cirkuszi sátorba az éjjeli órákon kívül, mikor 4fő/sáv a létszám, 950 Ft-ért!
    Kik használják, és mennyiért napközben az uszodát. Te is az élsportimitáló holdudvarhoz tartozol???!!!!”
  • 70. ataqam 2010. február 22. 21:30
    „zehn,ja én is nézem! itt szegeden elfolyik a pénz a lefolyokba :-O”
  • 69. ataqam 2010. február 22. 21:29
    „moderálva off”
88 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a cigánybál bombafenyegetőjét

A péntek esti szegedi cigánybált szándékosan akarták megzavarni a bombafenyegetéssel – véli Hajdú Géza romológus. Tovább olvasom