Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Most telefonáljon!

Szeged - Nem könnyű ma tévét nézni. Millió kísértés dől ránk a dobozból minden egyes nap. Ha mindent megvennénk, amit csak kínálnak, alighanem komoly adósságba vernénk magunkat, híznánk 200–300 kilót, és tele lenne a lakásunk mindenféle kacattal.
A tévés betelefonálós játékok is, amelyekben mondjuk annyi a megfejtés, hogy Béla, egész nap csábítanak. A feladványokat egy enyhén értelmi fogyatékos és sajátos nevelési igényű gyerek is képes lenne megoldani, mindig nyer egy Feketéné vagy egy Gézáné, és nem is keveset! Százezrekről, sőt milliókról van szó, és csak be kell telefonálni.

Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy meg kellene próbálni? Hátha kapcsolnak, aztán csak fel kell markolni a zsozsót. A hülyének is megéri. A kísértés legjobb ellenszere, ha engedünk neki, így szól a közkedvelt közhely, hát engedtünk. Szerda délelőtt lesátoroztunk a tévé elé, hogy megcsináljuk a szerencsénket. Az első játék, amelybe belebotlottunk a kapcsolgatáskor, le is bilincselt minket, hát maradtunk. A feladvány nem túl összetett: „a" betűvel kezdődő állatneveket kell mondani. Egyszerű: felhívod, benyögöd, hogy: Csabi vagyok Szegedről és anakonda, aztán dől a lé.

Nyolc telefont szántunk rá bő fél óra alatt, azaz kereken 3000 forintunkba került a kacérkodás a szerencsével, de megérte. Nézze meg mennyire!

Megpróbáltuk, nem jött össze.

Persze az, hogy nekünk nem sikerült nyerni nem jelenti azt, hogy másnak sem lesz szerencséje. Ön szokott játszani, nyert már?
 

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Moon 2009. november 06. 18:46
    „Ez kell a Magyarnak! Megérdemli! Rajtam múlna 1000Ft volna a hívásdíj. Balekot mindig találni. Aztán amikor megkapja a telefon számlát akkor meg nem győz levegő után kapkodni.”
  • 58. persona 2009. november 06. 12:13
    „semmivel sem rosszabb ez, mint a vaterás parasztvakítás az ötven ropis Mercivel :DDD”
  • 57. lidocain 2009. november 06. 08:43
    „ez legalább akkora szivatás,mint hogy sms-ben szavazhatsz a tehetségkutató műsorokban,
    vagy a kviz kérdések amik irtó furfangosak tudnak lenni.

    magdi anyus férje barta zsolt-é
    igen avagy nem???”
  • 56. Pinaman 2009. november 06. 08:21
    „Az ortt annyi mikndenbe beleuti az orrat, hogy engedheti hogy ilyen magaszinvonalu szellemi vetelkedokkel ilyen hosszu idon keresztul szennyezzek az etert? Ja hogy jol fizetnek, akkor talan egesz nap ezt kene nyomni, logikus nem?”
  • 55. joy 2009. november 06. 07:47
    „1* próbálkoztam családi unszolásra egy halmozódott, nehezebb rejtvénynél.
    Betelefonáltam.
    "...most nem sikerült, próbálkozzon újból."
    18 perc múlva próbálkoztam.
    Szöveg u.a.
    Ja, így könnyű naponta 100-300 eHuFoka szétosztani, a bevétel 5%-át!

    Maradok a hite 1 lottónál.
    Azon legalább mindig tudom, épp mennyit bukok el direkben, nem a telefonszámlán lepódök meg.”
  • 54. gedeon 2009. november 06. 07:12
    „Az eredmény azért lett páratlan, mert egyik lábat elvitte a cica!”
  • 53. demeterkornel 2009. november 06. 06:05
    „McGregor! Az egyiknél volt hitelkártya, és a kamatlábat nem számoltad bele! :)”
  • 52. McGregor 2009. november 06. 05:38
    „Feladat:
    > -3 kislány utazik a buszon
    > -mindegyik kezükben 3 kosár van
    > -minden kosárban van 3 macska
    > -minden macskának van 5 kölyke
    > -Egy kislányt leszállít a kalauz
    >
    > Hány láb van a buszon?

    Megoldás:
    1257 láb

    Írtam nekik egy Mailt, hogy árulják el hogyan jött ki páratlan szám.

    A válaszuk:

    "Tisztelt .........!

    A feladvány megoldásának menetét sajnálatosan nem tudjuk Önnel
    megosztani, ugyanis ez egy tipusfeladvány, így előnyben részesítenénk
    Önt a többi játékossal, megfejtővel szemben, akik a megfejtes
    metódusát nem ismerik.
    Végtére is ez a feladat: megtálalni a feladvány megfejtésének módjat,
    aszerint összeszámolni a lábakat és a végeredményt a műsorvezetőnek
    megmondani.
    Annyit mégis elárulhatok, hogy pár lábat kicsit nehezebb megtalálni.
    Ha ezeket megtalálja, Önnek is kijön a helyes megfejtés.

    Üdvözlettel:
    Többet ésszel! ügyfélszolgálat+”
  • 51. comet 2009. november 05. 23:44
    „fontos cikk, fontos helyen. Tényleg le lehetnek pusztulva egyes tévé csatornák ha ilyen reklám fogásra fanyalodnak.
    Csak így tovább DM, ma ez a legjobb cikk...
    Vagy lehet hogy ezért van a fő helyen?”
  • 50. Kasza 2009. november 05. 23:31
    „A modikat meg üdvözlöm.”
  • 49. Kasza 2009. november 05. 23:30
    „Mindent szabad ami nem tilos .
    Azaz amíg a törvény engedi az itt a piros hol a piros eme fajtáját addig úgy is lesznek unatkozó gyerekek meg nyugdíj pótlékra vágyó kis nyugdíjasok.
    Meg amúgy is, szokták mondani, AMÍG LÓSZAR VAN ADDIG VERÉB IS LESZ.”
  • 48. lajosbácsi 2009. november 05. 22:58
    „na és akkor ezért kap valaki fizetést..... hogy betelefonálgasson”
  • 47. kerik 2009. november 05. 21:43
    „Ez állati nagy volt!Mekkorra arc!:))”
  • 46. OPP 2009. november 05. 21:12
    „Ezeknél a játékoknál nincsen semmi felügyelet. Törvényi=közjegyző stb. Akiket bekapcsolnak azok valószínűleg a szomszédos helyiségekben tartózkodók, vagy stábtagok. Valószínű azért telefonvonal végéről, csak nem arról az emelt díjaséról ami képernyőn villog. De sok szerencsét mindenkinek. Nem tudom, volt már valaki aki nyert ilyennel?”
  • 45. kekeczke 2009. november 05. 20:36
    „délmagyaros értelmi színvonala meglett volna hozzá”
  • 44. flexsnake 2009. november 05. 20:23
    „36. régen is egy L volt :) Most mondjam azt hogy 2009es könyv tele van helyesírási hibával pedig azért egy papírkiadást illene valahogy átnézni megjelenés előtt.”
  • 43. flexsnake 2009. november 05. 20:20
    „32. de a google szarik ám az ékezetes karaktereidre, az alligátor ugyanaz mint az alligator neki.”
  • 42. valoperes_zugugyved 2009. november 05. 20:00
    „A fogyatékosokat nem kellene piszkálni!”
  • 41. demeterkornel 2009. november 05. 19:48
    „Napi 8 óra? De jó Neked! De most komolyan, nem poénból mondom. Úgy szeretnék olyan munkahelyet, ahol csak napi 8 órát kell dolgozni. :(”
  • 40. gedeon 2009. november 05. 19:37
    „35. Köszi! Remélem nem múlik el! :) Napi 8 órában gyakorlom a magyar nyelv és a helyesírás rejtelmeit.”
59 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fekete pont: megálló szilánkokban

Szeged - Apró darabokra törtek a szegedi Szabadkai út elején található buszmegálló üvegtáblái. Tovább olvasom