Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Mostantól Csongrád megye hátrányban

Csongrád megye - Aránytalanul sok uniós pénz jutott Csongrád megyének a regionális fejlesztési tanács elnöke szerint, ezért helyre akarja állítani az egyensúlyt. Az egyformán jó pályázatok közül ezután a Bács-Kiskun és Békés megyeiek támogatását javasolja elsősorban. Aki boldogulni akar, annak még jobb pályázatokat kell írnia.

Az a legjobb, ha helybeliek döntik el, mit kellene fejleszteni. Ennek az alapelvnek a jegyében születtek meg a regionális fejlesztési tanácsok is, amelyekbe a minisztériumok, a megyei közgyűlési elnökök, a megyei jogú városok, illetve a kistérségek küldenek delegáltat. A tanács általában kormánypárti többségű, de mindig ültek benn ellenzékiek is, az előző ciklusban például a megyei közgyűlések elnökei.

Ez a tanács az uniós pénzek egy részére beadott pályázatok támogatásáról dönt. Így például településeket összekötő három és négy számjegyű utak, bicikliutak építését, felújítását, a közösségi közlekedés fejlesztését támogatja, de vállalkozások turisztikai célú beruházásait is. Támogatta többek között a szegedi Víztorony téri buszállomás és az ópusztaszeri emlékpark korszerűsítését, a vásárhelyi Ginkgo-Sas szálló és a mórahalmi Colosseum Hotel építését. A legutóbbi ülésen, az útépítésre szánt források fölötti vita közben mondta azt Font Sándor elnök, Bács-Kiskun megyei országgyűlési képviselő (Fidesz), hogy Csongrád megye eddig aránytalanul sok pénzt kapott, ezért alakul úgy az elosztás aránya a következőkben, hogy Bács-Kiskun megye 45, Békés 35, Csongrád pedig 20 százalékban részesül. Az elnök számításai szerint a tanács által kezelt forrásokból – 2007-től 2013-ig 220 milliárd fölött gazdálkodnak – eddig egy lakosra Csongrád megyében 126 ezer forint jutott, míg Békésben 76 ezer, Bács-Kiskunban pedig 62 ezer.

De hogyan lehet igazságosabban dönteni, ha nem a klasszikus értelemben vett „pénzosztás" zajlik, hanem a beérkező pályamunkák elbírálása, osztályozása, rangsorolása? – kérdeztük Font Sándortól, aki azt mondta, ha azonos pontszámot kap két pályázat, a jövőben a Bács-Kiskun vagy a Békés megyei támogatását szorgalmazza.

Új ösvény a Feszty-körképnél. A regionális fejlesztési tanács 463 millió forinttal támogatta az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark beruházásait. Fotó: Frank Yvette
Új ösvény a Feszty-körképnél. A regionális fejlesztési tanács 463 millió forinttal támogatta az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark beruházásait. Fotó: Frank Yvette

Ilyen helyzetek pedig biztosan lesznek, mert eddig is jóval több pályamunka érkezett be, mint amennyit támogatni lehetne, és a bírálat objektív szempontjain túl a tanácsnak joga van pluszpontokat adni, ez pedig befolyásolja a rangsort.

– A tanácsnak valóban úgy érdemes dolgoznia, hogy a megítélt támogatás révén mérsékelje az aránytalanságokat, ugyanakkor egy régiót a központjával együtt lehet és kell fejleszteni, Szegednek nem Makó, Mórahalom, hanem Debrecen, Győr, Pécs a versenytársa – mondta Kozma József, a tanács korábbi elnöke. A szocialista politikus szerint nem megalapozottak Font Sándor érvei, amelyekkel Csongrád megye túlsúlyát, azon belül Szeged dominanciáját igyekszik alátámasztani. A másik Font-kritikára, miszerint a 220 milliárd forint 80 százalékát már odaítélte, illetve lekötötte a tanács az ő idejében, Kozma azt mondta: az akkori ellenzék folyamatosan sürgette a kormányt, hogy használja föl gyorsabban az uniós pénzt, nehogy végül vissza kelljen fizetni. Amikor a tanács a lekötésekről döntött, ezt pártállástól függetlenül mindenki támogatta. Kozma szerint Font Sándor most valószínűleg a kormány szándékát valósítja meg.

Az ügyben megkérdezett tisztségviselők egyforma arányban mondták, hogy érzésük szerint lejtett, illetve nem lejtett a pálya eddig. Abban egyetértettek: akkor lehet ezt eldönteni, ha megnézzük, honnan mennyi jó pályázat érkezett - de két jó munka közül objektív mérce alapján is ki lehet választani a jobbat.

Újraszámolás

A regionális fejlesztési tanács titkárságától úgy tudjuk, az elnök a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapjáról szerezte információit. Az NFÜ oldalán talált statisztikák közül a Dél-alföldi Operatív Program adatait gyűjtöttük ki (lásd grafikánkat). Ebből az derül ki, hogy eddig tényleg több Csongrád megyei projekt nyert, és tényleg többet, mint a másik két megye. Az elosztás eddigi elveinek kritizálása nem itteni sajátosság. Erre enged következtetni az NFÜ honlapján az egyik elemzés használati utasításának hangvétele: „Elemzésünk következő lépésében egy gondolatkísérletet hajtottunk végre. Kiszámoltuk, hogy az I. NFT és az egyes OPK megítélt támogatásainak (projekthelyszín szerint) hányad részét kellene ahhoz 'újraosztani', hogy a gazdaságilag fejletlenebb kistérségek a megvalósultnál több támogatást kapjanak, mégpedig egy főre jutóan annyit, ami fordított arányban lenne gazdasági fejlettségükkel... Hangsúlyozzuk, hogy ez a gondolatkísérlet nem kíván semmiféle javaslattétel alapja lenni, pusztán a fejlettség és a támogatottság közötti kapcsolatot kívánjuk kiszámítani."

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. jay_és_néma_bob 2011. március 09. 15:17
    „hogy ennek mi értelme van....”
  • 51. johnconnor 2011. március 09. 13:23
    „45. jozko 2011.03.08. 16:48
    igazad van, méghogy "Szeged Európa kapuja" hahaha -esetleg az átmenő forgalom kapuja...
    +jozkó főleg Temesvár nyomta le ott van a régiós "csomópont"”
  • 50. johnconnor 2011. március 09. 13:16
    „"Mostantól Csongrád megye hátrányban" -mostantól?? van még ennél lejjebb???...
    Csongrád megye=magyar ugar”
  • 49. DMagóg 2011. március 09. 13:00
    „Font(os) Elvtárs! Mindez hogyan néz ki vármegyei összevetésben? Kezdjen számolni!”
  • 48. Bendegúz007 2011. március 09. 09:29
    „Jönnek itt a beírogatások hogy az unios pénzekből gyárakta meg üzemeket kell építeni ez szép és jó is lenne.DE van 1 nagy DE a nyugat nem akar gyárakat építeni,ezt nem támogatja,neki csak fogyasztói társadalom vagyunk.Ezt jobb ha felfogjuk sajnos,az idegen forgalom az amiből óriásit kaszálhat az ország és a megye,de ehez látvány beruházások is kellenek,rálehet feküdni az oktatásra,ill a kutatásra,orvosi ellátásra amire még igényelhetünk uniós forrást,ezekre adnak pénzt,de hangsúlyozom nem termelésre.Szeged e tekintetben sokat tett,és remélem még fog is tenni.
    Amit még fel kellene újítani az a múzeum,a hungária,a rakpart,szőke tisza,ill a régi patináns belvárosi polgári házak.”
  • 47. misty.cum 2011. március 08. 17:44
    „Roppantul sajnálom, hogy Csongrád megye csak Szegedből, Hódmezővásárhelyből, és Makóból, Mórahalomból áll.
    Mi van a kisebb településekkel? Ahol megszüntették a munkahelyeket, leépítették a földművelést, állattenyésztést, és a falukban-városokban még mindig nincsenek köves utak.
    Fura ez az UNIO, ha a beruházásokat csak extrém tervekbe hajlandó mérni. A nagyvárosokon kívül az egyszerű polgár mikor fogja észlelni, hogy valahol ő is a nemzethez tartozik, mint uniós állampolgár? Sajnálom, hogy az uniós pénzek is csk a korrupciót támogatják. <moderálva>”
  • 46. Surranó 2011. március 08. 17:27
    „44.! Igazad van! De nem szabad így fogalmazni a kutya mindenit! Szedd elő a politikus arcod!

    Jaj ne! Akkor becsuknak a kormányváltás után :)

    Mindenesetre a térségnek az a szerencséje, hogy mindig kormánypárti töbség volt! Gyakorlatilag most is, még ha ellenzéki a polgármester akkor is! De ez itt ugye most nem jelent semmit!

    De nehogy már most meg az legyen baj, hogy fejlődünk! !!

    Megyénk vezetői tökösebek voltak, mint a többiek, hatékonyabb volt a politikai marketing, és a lobbi!

    Hajrá Csongrád megye! Csak így tovább "mindig, Minden körülmények között"!
    :D”
  • 45. jozko 2011. március 08. 16:48
    „Csongrád megye lemaradása már a délszláv háború kitörésekor megkezdődött!
    Az akkori megtorpanás töretlenül érezteti a hatását!

    Románia EU tagságával , a Brassóig, Bukarestig kiépülő autópálya rendszerrel-majd Szerbia belépésével-még inkább csak átmeő forgalommal számolhatunk!

    Pénzt, hasznot hozó tevékenységben sem ártana gondolkodnunk!
    A termőhelyi adottságaink, a földrajzi fekvésünk jó lehetőségekkel kecsegtetnek!

    Kreatív szemlélet, alkotó tímek, jó csapatmunka kellene a dogmás gondolkodás helyett!
    Most ismét a falnak beszélek...”
  • 44. antikos 2011. március 08. 14:34
    „Font Sándor kap egy nagy pofontot! Jó lesz, ha egy kicsit belenyúl a bugyijába. Ne szarakodjon a megyénkkel!!!”
  • 43. történész 2011. március 08. 14:05
    „frakk
    Ne mondj ilyet !!Mert megsértődnek azon emberek akik jól tollasodnak ebből a pályázat írom,támogatom,közrejárom,stb népi játékból.
    A pályázatok mai napig a legókorrupciós árnyék vetülettel rendelkező dolgok.Az úr minél közelebb van a kandallóhoz kap pénzt,te hiába is akarnál fejleszteni,boldogulni ..Makó-Jeruzsálem.”
  • 42. Ebgondolat 2011. március 08. 13:52
    „40. frakk 2011.03.08. 13:41
    Igen!! Cégek, vállalatok pályázhatnak fejlesztésekre, munkahely teremtésre!! De egyetlen egy önkormányzat se pályázhat ilyesmire!!! Nincs is rá lehetőségük! Mégis hogy? Azt mondják az EU-nak: adjatok egy kis lóvét és gyárat építünk? Ilyen a világon nincs!!”
  • 41. Ebgondolat 2011. március 08. 13:48
    „36. frakk 2011.03.08. 13:14
    Ha rajtam múlna, azonnal 50%-ban leállítanám az összes pályázatosdit.

    Hála istennek ez (se) rajtad múlik!!!!! :D”
  • 40. frakk 2011. március 08. 13:41
    „Igen elvtárs: tudom miről beszélek. Sajnos te nem tudod , hogy lehet másra is pályázni. Az EU , de az állam sem hülye hogy marhaságokra adja csak a pénzt.
    Az más kérdés, hogy cs. megyében mire pályáztunk.”
  • 39. N.P. 2011. március 08. 13:31
    „frakk 2011.03.08. 13:14
    Tudod egyáltalán miről beszélsz?
    Mások és én is leírtam már néhányszor, de utoljára még megteszem: ezek EU-s pénzek - mutass egy olyan kiírást ahol "termelő" beruházásra (gyárra, kötélverő üzemre, lópatkoló műhelyre stb...) lehet pályázni! Egyet, könyörgöm csak egyetlen egyet.......”
  • 38. klj_54 2011. március 08. 13:31
    „34. Ebgondolat 2011.03.08. 12:36
    A régiók mellett példul a francban is megmaradtak a helyi kis képviseletek.
    Lásd: Ile de France (Párizs), Pas du Calais és még vagy sokszáz:)”
  • 37. sörpocak 2011. március 08. 13:22
    „Fidesznyikov elvtársak a saját győzelmi rendszerüket támogatják?
    Egy-két év múlva a rájuk szavazók is a takarodásukért rinyálnak majd!”
  • 36. frakk 2011. március 08. 13:14
    „Ha rajtam múlna, azonnal 50%-ban leállítanám az összes pályázatosdit. A többi esetében csak termelő üzemek és mezőgazdasági fejlesztésekre adnék pénzt. Az ott foglalkoztatott munkaerő lenne az egyik elbirálandó tényező, a másik a produktivitás, önfenntartás.. E két tényező alapján szinte egyetlen csmegyei pályázat sem ment volna át az elbíráláson.
    Sajnos az új Széchenyi terv is 90% ban elhibázott döntésekre adja a pénzt.”
  • 35. macs 2011. március 08. 12:36
    „32. Ebgondolat,
    "És mi van akkor, ha ezentúl is Csongrád megye adja be messze a legjobb pályázatokat???"
    Akkor felváltva Bács illetve Békés fog nyerni. Remélem lesz valaki, aki forint fillérre fogja követni az eseményeket, hogy meglegyen a kiegyensúlyozottság. :-)”
  • 34. Ebgondolat 2011. március 08. 12:36
    „Azon pedig végképp el kellene gondolkodnia a narancsosoknak, hogy az EU miért mindig a régiókban gondolkodik megye helyet! A megyerendszer már "kiment a divatból", nem véletlen, hogy az EU is régiókban gondolkodik! Csak ez a fafejű társaság gondolkodik valami miatt még mindig a megyékben!”
  • 33. macs 2011. március 08. 12:34
    „Itt a három dél-alföldi megyét, ami logikailag egy régi lenne, sikeresen egymás ellen fordítják.
    helyesen:
    Itt a három dél-alföldi megyét, ami logikailag egy régió lenne, sikeresen egymás ellen fordítják.”
52 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Román kamion gázolt a Temesvári körúton

Baleset történt Szegeden a Temesvári körút és a Fő fasor kereszteződésénél: kamion gázolt halálra egy 20 éves fiatalembert. Tovább olvasom