Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Mozgékony meglepetés a fa alatt: gazdit a kutya választ

Szeged - Hirdetések, buzdító reklámszövegek – sokszor nemcsak a tárgyi meglepetések megvásárlására, hanem állatok ajándékozására is ösztökélik a lázban égő vásárlókat karácsony előtt. A mozgékony meglepetést azonban felelősségteljesen át kell gondolni.
– Egy megfontolt családi döntést össze lehet egyeztetni az ünnepekkel is. A menhelyen azonban nem érezhető az év végi ajándékozási láz. Havonta negyven-ötven kutyust adunk örökbe, ez a szám decemberben sem változik. Igaz, ilyenkor még körültekintőbben kikérdezzük az örökbefogadót, nem meglepetésnek szeretné-e a kutyát. Ha kiderül, hogy mégis karácsonyi ajándék lenne, megkérjük, avassa be azt, akinek szánja az állatot, és hozza magával a menhelyre. Hiszen látatlanba nem lehet előre tudni, később hogy jön majd ki egymással a gazdi és kedvence. Sokszor a kutya választ – magyarázta Farkas Gabriella, a Tappancs Alapítvány elnöke.

A nyuszikkal is sok gond lehet. Fotó: Frank Yvette

Az örökbefogadás során hangsúlyozzák, hogy a kutyust bármikor vissza lehet vinni. Ez januárban is, csakúgy mint az évben bármikor, két-három alkalommal fordul elő. A szülők szeretnek kölyökkutyát választani gyerekeiknek, amiről általában lebeszélik őket. Hiszen egy felnőtt eb már szocializálódott, sokszor ő tanítja a fiatal kutyatartót az állattartásra. A néhány hetes, hónapos kutya nagyobb felelősség.

– Az elhagyott állatok egy része az ebrendészeti telepre kerül. A kutyáknak, cicáknak ez az utolsó állomás, ha valaki nem fogadja örökbe őket – mondta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke. A telepen is sok kutyus örülne egy szerető, felelősségteljes gazdinak.

Felelősség

Nemcsak állatokat, hanem a tartásukhoz elengedhetetlen komplett felszerelést is visznek a vásárlók. Sokan berendezett akváriummal, kisemlősökkel vagy madarakkal lepik meg szeretteiket – magyarázta Sinkó Attila, az egyik szegedi állatkereskedés tulajdonosa, aki azt is elmondta, előfordult már, hogy januárban visszavittek egy-egy kisállatot. Leggyakrabban azért, mert a gyermeket mégsem érdekli annyira, mint ahogy azt a szülők gondolták.

Olvasóink írták

  • 5. Gabi 2007. december 27. 11:47
    „Szerintem nyuszik!:)”
  • 4. Hempü 2007. december 24. 02:12
    „Egyetértek az előttem szólókkal, azért egy Délmagyar nagyságú napilap számára is elég égő szerintem hogy annyit ne tudjanak megkülönböztetni hogy a képen csincsillák vagy nyuszikák vannak, sztem nem túl nehéz megkülönböztetni őket amúgy, nem fogom a csincsillámat nyúlnak hinni valszeg soha....”
  • 3. Gabi 2007. december 22. 12:51
    „De aranyos nyuszik!!!:)”
  • 2. Gyöngyi 2007. december 21. 08:29
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz. A képen nem nyuszik vannak, hanem csincsillák. Tudom, hogy az utóbbi időben igen sok egzotikus kisállat jelent meg az országban, sokkal figyelemfelkeltőbb a fotójuk egy-egy cikkhez, azonban egy ilyen terjedelmű napilapnál elvárható lenne, hogy figyelmesebben utána nézzenek mit ábrázol a közzétett kép.”
  • 1. boszika 2007. december 21. 07:03
    „"A nyuszikkal is sok gond lehet." Az biztos, de a képen csincsillák vannak! Nagyon sokan összetévesztik a két állatkát egymással. Igaz, ezek is a rágcsálók családjához tartoznak. Sőt kabát és étel is készülhet belőlük. Az Andok hegységeiben találtak rájuk anno. Csendes, tiszta, nyugodt szőrgombócok. Igaz ők éjszakai életet élnek. Nappal alszanak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordméretű konzervvár a szegedi JATIK-ben

Szeged - Majdnem húsz órán keresztül épült az a konzervvár a József Attila Tanulmányi és Információs… Tovább olvasom