Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Művészet nullás fürdőruhában

Naturistatáborról már hallott az ember, művésztáborról ugyancsak – naturista művésztábor azonban most van először a Szikin.
Naturistatáborról már hallott az ember, művésztáborról ugyancsak – naturista művésztábor azonban most van először a Szikin. Majdnem először, mert egyszer volt már egy, de annak nem lett folytatása – a mostanit azonban hagyománnyá akarja fejleszteni Sándor János, a Sziki naturistakemping vezetője.

Egy orosz naturista művészházaspár, Olga és Mihail egyenesen Moszkvából érkezett, éppúgy, mint az új-zélandi naturistaszövetség vezetője, Kay és Brian. A legtöbb résztvevő persze itthoni, például Kirjákné Dobi Ilona, egy személyben művész és galériatulajdonos, Hevesből. Nemcsak képzőművészetnek él – de a képzőművészetből is.

– Fotózok én embert, tájképet, levelibékát, mindent – mondja az Újvidékről érkezett Lennerth Géza fotóművész. Jelenleg épp Editet, a csodaszép modellt fényképezi. A hangulat abszolút fesztelen; senki sem bámulja a másikat kiguvadt szemekkel. Naturisták mondják, a meztelenség voltaképpen „nullás fürdőruha": régi képeslapok tanúsága szerint egykor ruhástul fürödtek az emberek, aztán jött a kimondottan a célra készült fürdőruha – s azután a meztelenség.

Amely itt alkotással egészül ki. Bármit lehet festeni-rajzolni-fotózni, lényeg, hogy a művek kapcsolódjanak az „Ember és természet" témakörhöz, a szervezők megszabta előírások szerint. A művek közül ki-ki egyet-egyet a tábornak adományoz – a többit eladhatja, magával viheti. Az egyhetes program egyik csúcspontja ma lesz: a táborozók testfestést tartanak. Holnap pedig az elkészült művekből nyílik kiállítás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman még Orbán levelét várják

Lázár János tegnap közleményben tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a Fidesz vezetése… Tovább olvasom