Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Nád a csárda teteje

Szeged - 9 ezer kéve nádból kap teljesen új tetőt a Öreg Kőrössy Halászcsárda - a technológia nemigen változott évszázadok óta.
Míg a hétvégén jobbára telt házzal ment az Öreg Kőrössy halászcsárda – ebéd- és vacsoraidőben alig volt üres hely a parkolóban –, addig a csárdavégen serény munka folyt, nádalták a tetőt a mesterek. A „projekt" lassan a végéhez közelít, így a vendégek már nem csak a Tisza látványában gyönyörködhetnek, hanem a teljesen megújult tetőben is.

Nád a csárda teteje - a Tisza partján is. Fotó: Kovács András (galéria)

Mint a mesterektől megtudtuk, 9 ezer kéve nádat „eszik meg" a halászcsárda, s a tető vastagság kb. 35 centiméter. Így már rendben lesz a következő 20-25 évre, s ha cserélni kell majd, akkor is legelőször csak a felső részét. Az ilyen tető, ha rendesen megcsinálják, maximum 4-5 centire ázik be, vagyis úgy 30 centi száraz marad. Az egyik nádról a másikra cseppen az eső és mindig csak lefelé – jól kitalálták ezt eleink. A technológia pedig nem nagyon változott évszázadok óta. Maga a nád is hazai termék, annyira, hogy Csongrád megyei, Pusztaszer környékén termett.

Olvasóink írták

  • 4. szegedivagyok 2012. május 24. 09:11
    „Finom a rántott békacombjuk.”
  • 3. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. május 21. 17:23
    „A konkurencia jóindulatától vezérelve én azért beépítenék egy csökígyót abba a nádtetőbe, tűzvédelem szempontjából”
  • 2. balihoho 2012. május 21. 08:03
    „A régi időkben, gyakori volt, hogy városrészek égtek le tűzvész következtében, és ezek gyakorisága csak azt követően csökkent, hogy megtiltották a nádtetős házak építését a hatóságok. Egyébként esztétikailag szépek, de tűzveszélyesek a nádtetős épületek. Régen Hódmezővásárhelyen is sok parasztház épült nádtetővel, de mára, tudomásom szerint, csak kettő van meg eredetiben. Az egyik az Árpád utcai tájház, a másik, melyről fotóm is van, Tabánban található, a város peremén. Ráadásul, ez utóbbi vertfalú, ami már védendő ritkaság, sajnos mégsem védett!”
  • 1. Atlasz 2012. május 21. 05:53
    „Fogalmazási zavarokkal...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Székely László kapta a Dömötör-életműdíjat - galériával

A közönség immár 14. alkalommal ítélte oda a szegedi színházi élet kitüntetéseit az évad legjobbjainak. Tovább olvasom