Nagy Ádám felhagyott saját éremgyűjteménye gyarapításával, amikor a Móra-múzeum numizmatikusa lett, helyette a Himnusz lett – ahogy fogalmaz – az úri passziója. Vonzalma korábbi. Az első lemezjátszóhoz vásárolta meg az édesapja 1960-ban bakeliten, és már akkor kíváncsi volt, hogy más országok nemzeti szimbóluma is hasonlóan lelkesítő ünnepi költemény-e. Kiderült, azok pusztán egyszerű indulók.
– A földkerekség összesen kétszáz országa közül a felének van meg a himnusza eredeti hangfelvételen, de gyűjtöm őket kotta-, érme-, képeslap-, grafika- és gobelinváltozatban is – mutatta Nagy Ádám új büszkeségét, a kalotaszegi hímzettet. Rendszerezi őket a képi megjelenésük alapján, előadásuk módja szerint, és figyeli a lecserélt nemzeti dalokat is, ha átalakul egy ország vagy valamilyen történelmi vihar elsodorja őket. Romániában például négy himnusz váltotta egymást, még maga Ceausescu pártfőtitkár is költött egyet. Erich Honecker kelet-német vezér nem vállalt szövegírást, hanem amikor Németország kettészakadt, egy tollvonással letiltotta az énekes részét. A spanyol demokráciában éppen fordítva történt; harminc éve a Franco diktátor jóváhagyta szöveg sértette a füleket, ezért csak a zenéje maradhatott. Most pályáztatnak méltó verset hozzá.
 |
A gyűjtő legújabb szemefénye a Himnusz kalotaszegi falvédőn. Fotó: Segesvári Csaba |
– Rákosi Mátyás is megpróbálkozott a magyar nemzeti dal lecserélésével, de Illyés Gyula nem vállalta a versenyt Kölcseyvel. A Himnuszt 1989-ben iktatták be az alkotmányba a címer és a zászló mellé. Persze, az alaptörvény sem véd örökké, azóta három „javítási kísérlet" történt, szerencsére eredménytelenül – teszi hozzá Nagy Ádám.
– A tévhittel ellentétben ugyanis nem depressziós. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezett nyolc versszakos történelmi számvetéséhez Erkel Ferenc 1844-ben lendületes verbunkost írt. Akár tizen-egynéhány másodperccel rövidebb a megszokottnál, ha helyesen játsszák. Noha a költeményt harminc nyelvre lefordították, külföldön nem éneklik. A kivétel is kuriózum volt: ragyogó magyar kiejtéssel a capella adta elő egy afroamerikai énekesnő egy svájci–magyar focimeccs előtt – ez még hiányzik a kollekcióból.
ÜnnepségekA magyar kultúra napja – vagyis a Himnusz születésnapja – és a reneszánsz év kezdetének tiszteletére ma délután 1-kor a Dóm téri panteonban tartanak megemlékezést Mátyás király és Kölcsey Ferenc szobránál. 2-kor a Korzó Zeneházban díszünnepség kezdődik; átadják a Szeged kultúrájáért-díjakat és a Kölcsey-érmeket, felavatják
Kass János A zenélők című szoborcsoportját. 4 órakor a Kass Galériában Illusztrálta
Kass János és Töreky Ferenc grafikusművész tárlatának megnyitója. Ugyancsak 4-kor a szentesi Koszta József Múzeumban Himnusz-kiállítás nyílik Nagy Ádám gyűjteményéből. Makón ma délután négy órakor nyílik meg
Dömötör Mihály fotóművész Tanyavilág című tárlata a Városház Galériában. Csongrádon ma délelőtt 9 órától a művelődési központ Magyar Király dísztermében Vidám délelőtt címmel rendeznek műsort.