Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Nagy égzengéssel vonult át a vihar Szegeden

Különösen az ország középső részén okozott károkat a tegnap késő esti vihar. Szegeden az eső elmosta a szabadtéri Bánk bán előadását, a vihar pedig nagy égzengéssel vonult át a városon.
Csongrád megyén nagy erővel, de nagyobb károk nélkül vonult át augusztus 20-án késő este a vihar. A tűzijátékot Szegeden megtartották, ám a szabadtéri játékokon az eső miatt nem sikerült folytatni a Bánk bán előadását. A produkciót augusztus 21-én mutatják be ismét a szabadtérin.

***

Az országban több helyen riasztották a tűzoltókat az esti vihar miatt. Személyi sérülés azonban szerencsére nem történt. Dobson Tibort, a katasztrófavédelem szóvivője elmondta, tegnap este és éjszaka mintegy 400 alkalommal hívták segítségül a tűzoltókat, főképpen az ország középső részében, így a fővárosban, ott is a XVIII-XIX. kerületben, valamint Pest megyében, főképpen Szentendre és környékén, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A vihar során számos esetben kellett pincékből, garázsokból szivattyúzni a vizet, valamint sok ág szakadt le a felső vezetékekre, közútakra.
Békés megyében, Kőröstarcsán a helyi templomba belecsapott a villám, ezért a tetőszerkezet mintegy 100 négyzetméteren károsodott.

A vihar személyi sérülést nem okozott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi ünnepségek: székház, kenyér és koszorúk

Szeged - Tegnap felavatták a Szegedi Szimfonikus Zenekar új székházát. Ezt követően a Széchenyi… Tovább olvasom