Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Nagyfa árnyékában gyűjti az emlékeket

Sokoldalú, és tán épp ezért nyugtalan ember Herke István. Az egykori algyői diák, a nagyfai büntetés-végrehajtó intézet testnevelés szakos nevelője, a virágtermesztő vállalkozó szabadidejét is intenzíven hasznosítja: egyszer gobelinezik, majd régi mesterségek szerszámjait gyűjti, közben 42 országot bejár, és könyvet ír.
Herke István szenvedélyes gyűjtő, író és utazó. Fotó: Segesvári Csaba
– A szegénység minden mesterségre megtanít. Kevés olyan dolog van, amit nem tudok megcsinálni – jelenti ki természetes könnyedséggel Herke István. – A mesterségek iránti szeretetet Algyőn tanultam. Nyolcéves voltam, amikor apám meghalt, és amit egy férfinak tudni kell, azt az algyői iparosoktól lestem el, tanultam meg. Az algyőiek iránti tiszteletem jeléül gyerekkorom óta gyűjtöm az akkori mindennapi élet tárgyait: a mosóteknőtől kezdve a földművesség eszközein és az asztalosok szerszámain át a permetezőkig. Tartozom azoknak az embereknek – akikre a gyerekkoromból emlékszem – azzal, hogy emléket állítok nekik – a most megjelent könyvemmel is. Algyőről Radnóti sorai jutnak eszembe: „...Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága..."

– Az Algyőhöz tartozó Nagyfa árnyékot vet az életemre – adja könyve címének újabb magyarázatát Herke István. – A nagyfai büntetés-végrehajtó – a radnótis és a szegedi főiskolai diákévek után – az első munkahelyem volt. Talán a hatvanas évek általános keménysége miatt, vagy mert magyar–történelem–testnevelés szakos létemre sporttisztként kellett a rabokkal foglalkoznom, de nem éreztem jól magam Nagyfán. Onnan a Csillagba kerültem, halálraítéltek közé. Túl sokat láttam. Csalódtam az igazságszolgáltatásban. Ezt is megírtam a könyvemben. Megmagyarázom, 1971-ben miért mentem el – egészen Szentesig...

– Kertész Úrnak is szólítottak egy időben Algyőn – mutatja meg újabb arcát Herke István. – A szentesi mezőgazdasági iskola tanáraként ismertem meg a dísznövénykertészetet. Aztán kitaláltam, és az olajos Juratovics Aladár segítségének hála, 1978-ban meg is csináltam az ország első termálfűtésű fóliáját és házikóját. Egészen 1994-ig nappal tanítottam és a fóliában dolgoztam, éjjel meg piacozni jártam... Mindent meg akartam adni a családnak. A feleségemmel ketten négy évig építettük a házunkat. De már csak ketten lakjuk... A fiunk véget vetett az életének... A lányunk meg Stockholmig ment, ott üzletvezető... Úgy alakult, hogy egyikük gyerekeivel sem törődhetünk: van öt unokánk, de valójában egy sincs...

– Amibe belefogok, azt komolyan csinálom – adja élete újabb koordinátáját Herke István. – Így voltam a gobelinnel is: még Az utolsó vacsorát is textilre vittem. Az utazásokkal pedig a nyitottságot teszem próbára: 42 országban jártam már, de hiába, hogy Németországban mindenki kívülálló, hiába, hogy New Yorkban senki nem törődik a másikkal, én mindenhol be tudtam illeszkedni. Azért legjobban Thaiföldön szeretek: a fiam harminckétszer járt ott áruért, többször elkísértem én is. Thaiföldön embernek, úriembernek érzem magam, ott szeretet és tisztelet övez...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyáron kritikus a vérellátás

Napok óta kevesebb a rendelkezésre álló vérkészlet a szegedi regionális központban, mint amennyi a… Tovább olvasom