Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Nagytakarítás a Sárga üdülőiben

Bár minden árvíz előtt rutinosan elköltöztetik a berendezést az Öreg Kőrössy halászcsárdából a tulajdonosok, a víz mégis okoz meglepetéseket. A vendéglátóhelyet egy hete takarítják. A becsült kár több millió forint. A Sárga üdülőtelepen még hosszú napokba telik, amíg kiszáradnak a vízzel elöntött épületek.
Ki papucsban, ki gumicsizmában. A sárlapátolás eltart egy ideig. Fotó: Karnok Csaba
A Sárga kis utcáin csak gumicsizmával lehet közlekedni. Az udvarokon mocsárszerű képződmények, az üdülők ablakai nyitva: a falaknak ki kell száradniuk. Sok épületben az összes berendezést tönkretette a víz. Az Öreg Kőrössy halászcsárda is elszomorító látványt nyújt, annak ellenére, hogy ott már egy hete tíz ember takarít. A 40 centiméteres homokot, amit a Tisza rakott le a teraszra és a vendéglő termeibe, kotrógépekkel, lapátokkal, magas nyomású vízzel takarították el. A falakról mállik a vakolat. A magas víz a zsindely alját nyalogatta hosszú napokon át, így cserélni kell a zsúptetőt is.

– Rutinosak vagyunk már, az árvíz előtt mindent elvittünk. A bútorokat garázsokba szállítottuk, leszedtük az ajtókat, ablakokat – mesélte Kiss Tibor ügyvezető. – A pult borítását viszont teljesen tönkretette a víz. A rendre visszatérő árvíz már sok trükkre megtanította az Öreg Kőrössyt üzemeltető vendéglátósokat, ám még így is éri őket meglepetés. 1999-ben például kőművesbakra pakolták fel a székeket, asztalokat, de ez kevés volt: a víz leemelte onnan is a berendezést. Most a kazánra nem gondoltak, a berendezést nem szerelték le. Még nem kapcsolták be ugyan, de valószínűleg használhatatlan, azt is ki kell cserélni. Bent az épületben, a kemencepadkán hatvan flakon hypó vár felhasználásra. A falakat ugyanis nemcsak tisztasági festéssel fertőtlenítik – hypóval is többször lepermetezik. A padlót a javítás után klórmésszel fertőtlenítik. A kárt több millió forintra becsülik. Úgy tervezik, június 10-én nyitják a vendéglőt.

Festik a nyílászárókat, hypós permettel fertőtlenítik a falakat az Öreg Kőrössyben. Fotó: Karnok Csaba
A vendéglő oldalánál, az egyik utcasarkon fehér kövön üldögél Szikora József. Gumicsizmában nézi, ahogyan a portájukat magas nyomású vízzel takarítják.
– Hiába pakoltunk fel bakokra mindent az emeleten, a víz még így is ellepte a berendezést – mondta a nyugdíjas férfi. S hogy miért érdemes újra meg újra rendbe hozni és berendezni az üdülőt? Szülei az 1940-es években vették meg a házat, ő itt nőtt fel, érthető hát a ragaszkodás.
Az üdülőtelep szélén, az egyik szélső háznál kalákában takarítják a több tízcentis sarat a ház aljából. Kovács Béla lapáttal, a tulajdonos Herczeg Gábor kapával küzd az iszapos sárral.

– A feleségemmel meg a pulikutyánkkal lakunk itt télen-nyáron – magyarázta Herczeg Gábor. – Amit lehetett, még az árvíz előtt felpakoltunk a szomszéd üdülő emeletei erkélyére, de így is mindenünk odalett. A hűtőnk, a tűzhelyünk, a bútoraink. Amikor jött a víz, elköltöztünk a szülőkhöz. A kutyus csak akkor kerül haza, ha rendbe hozzuk a házat.

A Sárga üdülőtelepen még hosszú napokba telik, amíg kiszáradnak a vízzel elöntött épületek. Az utcákban akkora a sár, hogy csak gumicsizmában érdemes megközelíteni az üdülőket. Néhány tulajdonos attól tart, lesz, aki nem bíbelődik már a sokadszorra tönkretett épület felújításával, s a Sárgát elhagyatott, romló állagú házak csúfítják majd ezen a nyáron.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díszközgyűlés Szeged napján

Szeged városi rangra emelésének évfordulója alkalmából díszközgyűlést tartottak tegnap a városházán.… Tovább olvasom