Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Nandafalva: a béke szigete

Balástya - A hindu világba kaphatott egy kis betekintést, aki szombaton a balástyai Nandafalva nyílt napján járt. A múlt héten a világ minden tájáról 150 hívő érkezett – azt mondják, a 40 hektáros birtok a béke szigete.
Mindössze négyen lakják a nandafalvi hindu templom kolostorát és a környező tanyákon él a közösséghez tartozó néhány család. Minden évben egy hétre azonban benépesül a 40 hektáros birtok: közel 150 hívő érkezik a világ minden pontjáról. A nemzetközi táborban német, bolgár, lengyel, svéd, perui, kolumbiai és venezuelai résztvevő is van. Azt mondják: a béke szigetét teremtette meg a tanyavilágban a hindu közösség.

Nandafalvi életképek. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Erről szombaton bárki megbizonyosodhatott: nyílt napot tartottak Nandafalván, hogy betekintést adhassanak a szellemi értékekbe, illetve látható legyen, mivel foglalkoznak az itt élők, akik a hinduizmus vaisnava ágának követői. Mintha valóban lelassult volna itt az idő: a gyerekek önfeledten pancsoltak a felfújható medencében, a felnőttek pedig komótosan sétálva beszélgettek, vagy csak leheveredtek a fűbe. Tartottak táplálkozástudományi előadást, az érdeklődők megtudhatták, miért jók a natúrkozmetikumok, és volt reflexológiai állapotfelmérés, valamint hennafestés is. A kicsiket bohóc szórakoztatta, este kulturális műsort adtak.

Kármán Zsuzsa először járt Nandafalván. Férjével a banánlevélből készült tálakat csodálták meg. Köszöntő ételt kaptak benne: kitrit és halavát. – Finom – mondták a gyerekei, de gyorsan hozzátették: idézőjelben értik. Palásti László Budapestről, kerékpárral érkezett a táborba, a héten volt harináma avatása. A Harisjé dász nevet kapta, és – ahogy mondta – a kegyet, hogy fejlődhet a folyamatban, amelyben elindult. – Erős lelki kisugárzása van ennek a helynek, ahol a városi emberek közelebb kerülhetnek a természethez – fogalmazott. A táborba Rio de Janeiróból érkezett Szvami Bakti Aloka Paramadvéti is, aki 40 éve él szerzetesként. Sok ezer tanítványa van a négy nyelven beszélő német férfinak, akinek minden vagyona az, ami rajta van.

Nandafalvi életképek. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

– Szolgálat és tanulás az életünk. Amikor azt látom, hogy a tábor résztvevői mosolyognak és boldogok, tudom, készen állnak arra, hogy feladatukat a következő egy évben továbbvigyék – fogalmazott a mester. Mint mondta: a mai világ ellenáll az ő elveiknek, hiszen nem szennyezik a környezetet, nem ölnek állatot, vegyszermentes a mezőgazdaságuk, ruhájukban nincs szintetikus anyag. – Ez nagy nyomást jelent, de ez az együtt töltött hét meggyőz mindenkit: helyes a világképünk.

Olvasóink írták

  • 1. emigrans 2012. július 29. 16:36
    „Evekkel ezelott jartam itt ,es tenyleg lenyugozo az a nyugalom es kedvesseg ami az ott lako emberekbol arad... Ajanlom mindenkinek ,ha arra jarnak erdemes benezni.A templomukrol nem is beszelve,nagyon szep .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A motorosok alig okoznak balesetet

Vezetéstechnikai tréningre hívták a szegedi motorosokat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei vasárnap. Tovább olvasom